Úgy, mint a gyertya

Bogner Mária Margit korszerűsége

Száz éve született Bogner Mária Margit vizitációs nővér, akinek emlékét, élete tanúságát ma is elevenen őrzik a vizitációs nővérek. "Lassú vértanúságának" máig szóló üzenetéről beszélgettünk rendtársával, Katalin nővérrel, aki 1991-ben lépett a közösségbe. Bogner Mária Margit 1905-ben született, 1933 májusában halt meg.

Ki is volt valójában ez a száz éve született délvidéki lány, akit egy időben a magyar Kis Terézként emlegettek? Van-e mondanivalója a mai kor számára?

- Nézem a róla készült fényképet: egy dús szemöldökű, akaraterővel telített élénk arc, távolba, a transzcendensbe merülő szerelmes szemek... Nem egy besavanyodott apácát látunk, hanem egy olyan fiatal szerzetesnőt, akihez bátran közelíthetünk, s az élet aktuális témáiról tanácsot kérhetünk tőle.

Milyen volt fiatalnak?

- Már iskoláskorban megmutatkozott anyáskodó szeretete, a legszegényebb gyerekeket vette pártfogásába, uzsonnája felét nekik adta. Egy súlyos beteg lánykát látogatott. Édesanyja féltette ugyan a fertőzéstől, de ő mégis elment a beteghez. Ha két ismerőse között nézeteltérés volt, ő volt a villámhárító.

Missziós lelkületére jellemző, hogy amikor később a kolostorkertben öntöznie kellett a káposztafejeket, mindegyiknél azt mondta: most megkeresztelek egy kis kínait. Halálos ágyán negyvenkét fokos láz gyötörte, panaszkodott, hogy szinte megég, de hozzátette: bárcsak elvihetné ezt a tüzet a világ távoli részein dolgozó missziós atyáknak!

Életrajzában olvasni arról, hogy igazi csínytevő gyermek is volt.

- Az iskolában kortársaival együtt benne volt kisebb csibészségekben. 1925-ben részt vett egy lelkigyakorlaton, melyet Csávossy Elemér jezsuita atya tartott, ekkortól számíthatjuk a megtérését. Korábban szeretett szépen öltözködni, társaságba járni, táncolni, s ekkor kezdte komolyabban venni a vallásos életét. Kérdezhetné a mai ember: a huszadik században miért jó bezárkózni egy klastromba, s ott "csücsülni"?

II. János Pál pápa írja a Megszentelt élet című munkájában: "A klauzúra a szívnek arra a cellájára utal, ahol mindenkinek meg kell élnie az Úrral való egységet, a testvérekkel való lelki közösséget. A test elajándékozásának ez a különleges módja egyre inkább bevezeti őket az eucharisztia misztériumába. Jézussal együtt fölajánljuk magunkat a világ üdvösségéért."

Olyan lenni a világ számára, mint egy fűszál. Lehet, hogy belerúgnak, rátaposnak, észre sem veszik, de mi lenne, ha nem létezne a fű...?

Egy élettel teli fiatal lány hogyan bírja ki család nélkül? - Bogner Mária Margittól is megkérdezhették a kortársai, mint ahogyan a mai szerzetesnőktől is.

- Naplójának egyik részletében erre így válaszol: "Lelkem, szívem csordultig tele lett szerelemmel, semmi, de semmi sem fér bele kívüled." Azért tartom ezt az idézetet fontosnak, mert ha tönkremegy egy szerzetesi vagy papi hivatás, annak legtöbbször az az oka, hogy hiányzik ez a személyes Isten-kapcsolat, mely olyan, mint a szerelmi kapcsolat. S ha mi, nők, nem tudjuk megélni a lelki anyaságot, akkor képtelenek vagyunk a szerzetesi életet végigvinni.

Manapság divatos kifejezés az önmegvalósítás. Egy szerzetesnő, Bogner Mária Margit hogyan valósította meg magát?

- Az önmegvalósítás helyett az önátadás kifejezést használná nyilván ő is. A mai ember az önzés betege, az érvényesülés útján átgázol másokon. Guardininél találtam rá arra a mondatra, mely Bogner Mária Margit életét is jellemezte: "Az élet legmélyebb értelme, hogy az ember föleméssze magát igazságban és szeretetben." Mint a gyertya: világít, és meleget ad, közben föléli magát, mégsem "érzi" a gyertya, hogy ezáltal kevesebb lesz. Bogner Mária Margit ezt írta naplójába: "Engedd, hogy életem lassú vértanúság legyen, engesztelésül a szent szívnek azért a sok fájdalomért, amit az emberek hálátlansága okoz, hogy az ő szívük visszatérjen hozzá!"

Amikor megkapta a hivatását, egy kép jelent meg előtte: a tövises Krisztus. A lelki életnek három fokozata van, melyen végig kell haladni: a megtisztulás útja, a megvilágosodás útja és a misztikus egyesülés útja. Az első szakaszon úgy ment át, hogy a lelkigyakorlat után látta a véres Krisztus-arcot s a hangot: Kövess engem! Ez az arc naplója vége felé átalakul azzá az arccá, amikor a feltámadt Jézust keresi Mária Magdolna, s nem ismeri föl őt, mire Jézus a nevén szólítja. Etelka mindig erre vágyott, a személyes megszólíttatásra, jelmondata, a Mindig hűségesen jegyében.

Neki is voltak lelki sivatagjai, melyeken át kellett mennie: ez a lelki életben így van. Mint egy szerelmes, négy piros rózsát ajánlott fel lélekben Krisztusnak: az akarat, az önszeretet, a fegyelmezettség és az áldozatos szeretet vértanúsága jelképeként.

A szeretet vértanúsága azt jelenti: nem az a kérdés, mit akarok, hanem az, hogy a másik mit szeretne. Mai fiataltól hallottam: ha neki önmegtagadást kellene gyakorolnia, kiugrana az ablakon. Mire megkérdeztem: s ha éjszaka kétóránként föl kell kelned megszoptatni a gyermeked, az nem önmegtagadás? Ja, az más, a gyerekért... - volt a válasz.

A lelki élet második szakasza a megvilágosodás útja: "A lélek a természetfölötti összefüggésekben kezdi látni a dolgokat, konkrét törekvéseket, Isten időfeletti terveinek részeként lát mindent."

Az általa említett lassú vértanúságra, a hétköznapi életben a kis lemondásokra minden keresztény hivatott. Etus írja: "Nem akarom megosztani magam Isten és a teremtmények között."

A harmadik szakasz a misztikus egyesülés útja: elvezet a földön az Istennel való egyesülésre, együtt kell működni a megszentelő kegyelemmel. A misztikán az emberek valami különlegeset, valami lebegést értenek. Bogner Mária Margit misztikus volt, s ez azt jelenti: bensőséges egyesülésre hív a szentségek, az eucharisztia közvetítésével Krisztus misztériumába. Erre mindenki meghivatott. S ezzel - a szeretet által, amiből minden fakad - a szemlélet le is egyszerűsödik. Bogner Mária Margit örökfogadalma napján, utolsó bejegyzésként naplójába ezt írta 1932. május 16-án: "Én Istenem és mindenem."

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu