"Vice-vice-vice..."

Ahol a Kékesen nemzeti színűre festett szikla jelzi Magyarország legmagasabb, 1014 méteres pontját, komoran sötétlő lucfenyők állnak. Ágaikról friss tobozok csüngenek, és amikor felemeltem a távcsövet, hogy jobban megnézzem, apró madárka dugta ki a fejét a tűlevelek közül. Kutatott, keresgélt, itt is ott is felcsípett valamit, aztán újra eltűnt a sűrű fenyőgalylyak között. Ha a cinegék között kellene a számomra legkedvesebbet megneveznem, a tarkóján jellegzetes fehér foltot viselő kis fenyvescinegét választanám. Szelíd, bizalmas madár és egész évben hallható "vice-vice-vice-vice" éneke is nagyon kedvesen cseng.

A cinege közben újra előbukkant. Szorgalmasan keresgélt, aztán hirtelen lejjebb röppent. Könnyedén ejtette le magát, és talán három méternyire felettem kapaszkodott meg az egyik lefelé hajló fenyőágon. Rám pillantott, csillogó szemeiben nyoma sem látszott a félelemnek, aztán újra eltűnt a tűlevelek között. Vártam, hogy felbukkanjon, de helyette néhány sisegő füzike érkezett. Ezek a felül zöldessárga, hasoldalukon fehér madarak augusztusban már javában vonulnak, ilyenkor parkokban, kertekben is megfigyelhetők. Ezek itt a szomszédos fákról repültek át, és a fenyvescinegéhez hasonlóan a legsűrűbb ágak között kutattak pókok és hernyók után. Néha függögettek is, egyhelyben lebegve vizsgálták a haragoszöld tűleveleket. Egyikük éppen az előtt az ág előtt szitált, ahol a cinege eltűnt az imént. Amikor kibukkant és meglátta az előtte lebegő füzikét, egy pillanatra mintha meghökkent volna. De gyorsan feltalálta magát. A két madár egymásra nézett, aztán a cinege fordult és visszabújt a sűrűbe, a füzike pedig odébb röppent néhány méterrel és ott kutatott tovább.

A fenyvescinege nevének megfelelően elsősorban a fenyvesek, főleg a nagy lucosok lakója. Ha az Alpokban járok, lépten-nyomon találkozom vele. Magyarországon a lomberdőkben is fészkel, de a legjobban idehaza is a fenyőket kedveli. Nemrég Nagykovácsiban jártam, ahol barátom háza előtt, az utca szélén álló öreg fűz odújában költött egy pár. Figyeltem őket egy darabig, fiókáik voltak, szorgalmasan etették őket, néha percenként érkeztek hernyóval a csőrükben. De láttam azt is, hogy a zsákmányt majd mindig a közeli kertek lucfenyőiről hordták. Évekkel ezelőtt Budaörsön feketefenyő gyökerei között lévő földi lyukban találtam fészkelve. A lyukat talán egy erdei egér készítette valamikor, aztán az arra járó fenyvescinege párnak megtetszett ez a lakás, és fészket építettek benne. Amikor ott jártam, már nagy, kirepülés előtt álló fiókákat etettek az öreg madarak. A fenyvescinege egyébként is szívesen költ alacsonyan, a Zemplénben például földön heverő öreg fatuskó repedésében, arasznyira a talajtól telepedett meg egy pár. Költenek valamelyik kertben Budakeszi szélén, a Szanatórium utcában is. Ha a buszról leszállva az erdő felé megyek, a fehér tarkófoltos kismadár "vice-vice-vice-vice" kiáltása mintha csak engem köszöntene.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu