A Hold-tó temploma

A Mozart-család ausztriai "őshelyétől", a salzkammerguti St. Gilgentől nem esik messze a Hold-tó: Mondsee, amely valóban a fogyó hold alakját képezi mélykék vizével. Weöres Sándor akár innen kaphatta a Holdbéli csónakos ihletét.

Tó és fürdőhely - amint a kiírás jelzi nemes-míves plakátokon a helyet. Hegy és víz néz itt farkasszemet, s délutánonként a nyáridőben mintha a Monarchia békesség-korszaka térne vissza: csöndesen kávézó, söröző polgárok a felvonuló fúvószenekar zenéjét hallgatják, Strausst, ländlereket, melyek Schubert keringőit is "éltették". Két erős hagyomány élteti itt az emlékeket: az egyik Hugo von Hofmannstal, a hetvenöt esztendeje elhunyt költő, drámaíró, aki a szenvedés, az élet keresztény értelmezésében középkori misztikusokat követett; Jedermannja ma is a Salzburgi Ünnepi Játékok ékessége, amint itteni kölcsönzése a Mondsee Jedermann-rendezvények sorában sokszor műkedvelő színjátszók közreműködésével, a másik a világon egyedülálló szabadtéri színjátszás múzeuma, a Freilichtmuseum - egyszerű parasztházban.

A téren impozáns, kéttornyú templom állít meg, Mondsee plébániatemploma, 748-tól 1791-ig (Mozart haláláig) bencés apátsági szentély, amit a bajor herceg: II. Odilo alapított. Hajdan római település volt a helyén. Az első bencések Monte Cassinóból érkeztek, az anyakolostorból. Kora-virágzását 800-ban élte, Hildebrand apát járt elöl, aki Nagy Károly udvari káplánja volt, később pedig Köln érseke. Nem dicsekedhet a krónikánk: 943-ban magyarok dúlták fel a csöndes kolostort.

A templom ékességét stílusok egymáshoz kötődése jelenti: a barokk külsők s a szentély bordahálózatos gótikája fogva tartja a szemet és a látást: az arányok-fények egységében a melki apátságból kiinduló XV. századi reformszellem üzen, amely befelé teremti meg az ember új korszakát, "sorsdalában" a hofmannstali hangzatokat: Annyi más sors szála fut az enyémmel, / játszik a lét és mind egybekuszálja; / több hát osztályrészem, mint az élet / karcsú lángja, vagy e lenge hárfa. Patrónusként a templom Szent Mihály főangyalt tiszteli, a Szentlélek eljövetele mellékoltárképen a vászonról szinte kihajló angyal-narrátor a pünkösdi esemény központjába mutat.

Mégis a gótikus sekrestyekapu "viszi el a pálmát" - 1488-ból: csúcsíves baldachin bélletrendje, fent a megváltó Krisztus szobra, s Máriáé, Jánosé, Péteré, Pálé, valamint a vidék apostolpüspökéé: Wolfgangé, s persze Szent Benedek apáté. Gyönyörű arzenál az egyház szent seregletében, művészet és teológia koszorújában. A kaput látva távoli hang nyitja meg a látást: egy-örök áram / sodra ragad mindig minden kort.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu