|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Él-e még bennünk remény? "Vadnyugati" musical ősbemutatója Kaposváron Nem történik semmi itt, hogy lesz ebből vezércikk? / Vér helyett csak víz folyik, hogy lesz ebből vezércikk? - énekelte kétségek között a Pitchville - A furcsa város című musical sikersztorira kiéhezett újságírója a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában. Az Emmánuel Közösség által a nyár folyamán megrendezett ifjúsági és családos fesztivál legnagyobb tömeget vonzó eseményén a szereplők arra keresték a választ: létezik-e a bűnben fetrengő világon kívül egy más értékrend szerinti is. Olyan, amelyben az örök élet vár ránk. Az ősbemutatón több mint ezren tapsoltak a Gombos Péter által írt darabnak. A musical hol disszonáns, hol fülbemászó zenéjét az író - a Kaposvári Egyetem magyar nyelvi tanszékének adjunktusa - közösen komponálta Fábry Kornél atyával. A látványos díszletek között zajló történetet amatőrökkel állította színpadra Tolnai Mária, az egyetem színházi tanszékének docense. Vadnyugati képek elevenedtek meg előttünk a XIX. századból, és "az újvilág legszebb lányai" próbáltak némi színt, szenvedélyt vinni a mindennapokba. E különös város öntörvényű polgárait a bűn kovácsolta közösséggé, s bizony rendre elbántak a nem közibük valókkal. A mocsárban való dagonyázás már jó ideje tartott, amíg meg nem jelent a fiatal igehirdető. Brolly Péter a jézusi értékeket képviselve toppan be a "szalonba", és néhány perc elegendő, hogy megdöbbentse a madámot, az örömlányokat, de még a temetkezési vállalkozót is. Honnan jövünk, hová megyünk?/ Honnan a lét, miben hiszünk? / Honnan a vágy, mi szívünkben él,/ s él-e még bennünk remény? - énekelték egyre többen, miközben értetlenül szemlélte az eseményeket az örömtanya tulajdonosa, aki nemigen tudott mit kezdeni az igehirdető érveivel, bátorításával, hiszen a város lakói mindaddig jól érezték magukat a bőrükben. Csak a szalon mondén világa, "a pasik, a siker, a kaland és a lé" foglalkoztatta őket. Az újságírót - Fridrik Noémi remek alakításában - a vadság, a nyilvános akasztás és a párbaj érdekelte volna, ám ez bánatára elmaradt. Legalábbis addig, amíg a riporter elő nem állt egy őrült ötlettel: ha nincs igazi sztori, majd ő csinál. Elhintette, hogy egy szélhámost keresnek, aki mindig másnak adja ki magát. Most éppen igehirdetőnek, és vélhetően nem is üres a tarisznyája. A rágalmazás megteszi hatását, és Pitchville lakói eltávolítják az igehirdetőt. A zsurnaliszta ragyog az örömtől: lesz vezércikk, örülhet a főszerkesztő. Nem lép már színre a krisztusi értékek közvetítője, ám az általa elvetett mag mégis kihajt; sokakban megszólal a lelkiismeret hangja, és egyre többen vágynak arra, hogy felépítsék az új Pitchville-t. Mint ahogy lakói megfogalmazzák: azért, mert megunták, mert szégyellik a régit. A didaktikus történet happy enddel ér véget: e különös város lakói készek változtatni életükön, mert az igehirdető elültette bennük a vágyat: Itt az idő, döntened kell: rabszolga vagy, vagy szabad ember. / Koldusként kiáltasz szeretetért, pedig csak kérned kell, s minden tiéd.. Bár két évszázaddal ezelőtti vadnyugati életképnek lehettünk tanúi, mindannyian tudjuk, hogy a bűn nem kontinensfüggő, és azt is, hogy a musical napjainkról szól, mai szereplőkkel. A szenzációhajhász újságírókról, akiknek a jó hír nem hír, a megbotlott emberekről - vállalkozókról, iparosokról, örömlányokról -, akik csak Isten segítségével, gyakran komoly gyötrődések árán képesek elszakadni bűntől terhes múltjuktól. De arról is, hogy olykor meg-megjelennek közöttük a remény emberei. Azok, akik életükkel evangelizálnak; akik hitelesen közvetítik az örömhírt, s bármily nehéz legyen is kereszténynek lenni e világban, háztetőkről hirdetik azt, amit fülbe súgva hallottak. Bámulatos műhelymunka érett gyümölcse volt az ötven perces produkció, amely elhitette velünk: él még bennünk a remény. Lőrincz Sándor Fotó: Kovács Tibor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|