Illés Sándor

Szeptemberi csengetés

Olyan, mintha az élet nagy színpadán felcsendülne a drámai előadás nyitánya. Mindjárt felgördül a függöny, bár a szerepeket még nem osztották ki. Ki mire viszi majd, ki tudja? Megszólalt a szeptemberi csengő: kezdődik az iskolákban a tanítás. Úgy berreg, mintha bennünk szólna, a szívünk legközepén. Azt hiszem, nem komponáltak még ennél szebb muzsikát. Hallatára az anyánk kezét érezzük a tenyerünkben. Ő vezetett bennünket az iskolába.

Szól a szeptemberi csengő, s egy pillanatra megáll ilyenkor az ember. Harangok szava csendül, így misére híva mély hegedűk zengenek, vagy tán orgonák furcsa bizsergése van bennünk, s ha behunyjuk a szemünket, érezzük a kréta fanyar szagát is, és halljuk első tanítónk hangját.

Közel van a lakásomhoz az iskola, de mindig úgy jártam el mellette az élet vad tülekedésében, hogy észre sem vettem. Szürke, emeletes épület, teli gyerekzsivajjal. Olykor éneklést is hallottam a közelében járva. De most, hogy felberregett a nyári vakáció után az első órát jelző csengő, megálltam előtte. Minden ablaka tárva volt, szabadon be is tekinthettem a földszinti tantermekbe. Legszívesebben be is ültem volna valamelyik iskolapadba, hogy felelésre nyújtsam a kezem, mint régen. Aztán a tanító intésére elmondanám az élet minden keserűségét, a kiábrándulások sorát, a mellőzést, és ami még ért ebben a küzdelemben.

Én nem ilyen városi iskolába kerültem, mint ez az utcánkban lévő budapesti általános, hanem egy falusi földszintes épületbe. Az utolsó szabad nyaramat még a tanyán töltöttem, én őriztem a libákat, hajkurásztam a tarlókon a malacokat, s ha messzire akartam látni, felültem a góré lépcsőjének legmagasabb fokára. Aztán egy napon kijött hozzánk nagymama, a szüle, s összecsomagolta kis motyómat. "Kezdődik az iskola, tanulnod kell, hogy ember váljék belőled. Nyáron majd megint kijöhetsz a malacokhoz..." - mondta a fejemet simogatva. És elindultunk a szekéren, a nagyapa hajtotta a lovakat.

Az iskolába másnap a mama vezetett kézen fogva. "Te szeplős tanyasi, ülj hátrább - mondta a tanító -, mert magas növésű vagy. A kis Pálinkás üljön az első padba..."

Áhítatos csend támadt az osztályban. A tanítónk, az öreg Zsiga bácsi le s fel járt a padok között, ismerkedett velünk. "Te honnan jöttél?" - állt meg mellettem. Elrebegtem neki a nevem, a tanya dűlőjének nevét, aztán apám nevét. Hümmögve hallgatta.

Az első napon nem kaptunk leckét, mert olvasni se tudott közülünk senki, de a palatáblát magunk elé kellett raknunk. Arra írunk majd palavesszővel, ha megtanultuk az ábécét. A cirillt is. Mert Délvidéken abban az évben már kötelező volt a cirill betű ismerete. Az állásban maradt magyar tanítók is akkor tanulták gyorsított tanfolyamokon.

Amikor csengettek és vége szakadt az ismerkedésnek, a tanító a magasba emelte a kezét:

"Most hazamehettek, gyerekek. De ne úgy ám, mint a tanyasi kiscsikók, hanem szépen rendben, egymás kezét fogva. Aki legmesszebb lakik, az lesz a vigyázó. Ha találkoztok valakivel, akkor hangosan köszöntök, és megemelitek a sapkátokat: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Értettétek?"

Most, hogy ez eszembe villan, a mai helyzetre gondolok, a mai állapotokra, arra, hogy egyre több falusi iskolát zárnak be. Hogy egymás után szűnnek meg a postahivatalok, hogy egyre magányosabb lesz a magyar falu. Elárvul, akár a hazájától elszakadt magyarok milliói. Akik már elfelejtették őseik dicső történelmét is, és most hiába keresik az utat, nem látják tisztán a jövőt.

Bezárják az iskolákat, elbocsátják a tanítókat, s nem lesz, aki megmondja az érkező generáció tagjainak, hogy az utcán köszönni illik, ha valakivel találkozunk. Meg hogy szeretet nélkül nem lehet élni. Ki neveli emberségre a gyermekeket? Nyomaszt ez a gondolat.

Mondják: a mai iskola már más! Nem palatáblára írnak palavesszővel. Van computer, telex, telefax, mobiltelefon. De ennél több kell, mert különben elvesztik gyökereiket, magyarságtudatukat a gyerekek. Csak akkor lehet lelket felemelő üzenete a szeptemberi csengetésnek, ha a nemzet felemelkedéséhez vezet. Ha az iskola nem csak a korszerű technika ismereteire tanít meg. Hanem többet ad. Nevel is.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu