Hangulatjelentések

Lázadás

Függőágyon heverészem egy almafákkal teli, árnyas kertben, és Albert CamusA lázadó ember című vaskos eszszéjét olvasom, Fázsy Anikó tolmácsolásában. Le a kalappal fordítói teljesítménye előtt, hatalmas munkát végzett a tartalmilag gazdag, háromszáznegyven oldalas szöveggel. Bizony, nem holmi pihekönnyű lektűrről van szó, de azért bőséggel megérdemli az olvasói erőfeszítést.

Mindjárt a bevezetésben ez áll: "Attól fogva, hogy - jellem híján - minden áron új tanokkal ajándékozza meg önmagát az ember, a bűn vitába kezd, izeg-mozog, mint a józan ész maga, s felölti az érvek valamennyi alakzatát. Magányos volt, akár a kiáltás, és íme, egyetemes lett, mint a tudomány. Tegnap elítélték, ma a bűn a törvény." A következő oldal közepén egy magvas törvényre akadok: "Nem az a fontos, hogy a dolgok gyökeréig hatoljunk, hanem hogy tudjuk, a világ olyan lévén, mint amilyen, miképpen viselkedjünk benne." Két bekezdéssel arrébb: "Ha nem hiszünk semmiben, ha semminek nincs értelme, és egyetlenegy értéket nem tudunk igenelni, minden lehetséges és semmi nem fontos." Lapozok, és ez köszön rám: "Az abszurd nagy kalandoraiban soha nem volt hiány" - és így tovább, minden egyes oldalról idézhetnék néhány sort, ám ez lehetetlen. No, csak még ezt, az első fejezet nyitányát: "Ki a lázadó ember? Olyan ember, aki nemet mond. De jóllehet elutasít valamit, mégsem tagad. Mit jelent ez a nem? Azt, hogy van egy határ, amelyet senki nem léphet át."

E ponton emlékezetembe villannak André Frossard szavai, amelyek lassan másfél évtizede jelzőfényként kísérnek utamon: "A szellem bátorsága nem abban áll, hogy átlépi a dogma határát, hanem abban, hogy megközelíti azt. És az eretnekséget nem azért ítéli el az egyházi felsőbbség, mert merészség, hanem mert gyöngeség."

Igen, a tapasztalat azt mutatja - immár Camus becsukott kötetével az ölemben, a virágokon matató bogarakat figyelve töprengek -, hogy lázadni nem valami ellen, hanem valami mellett érdemes. Nem szertelenül, minden régit ledöntve és minden újat felhabzsolva, hanem kialakult, megbízható értékrend mentén. Egy lengyel pap tanár, a hazájában nagy erkölcsi tekintélynek számító Józef Tischner mindezt úgy foglalja össze: "Nem elég lerombolni a pajtát, de a helyére házat is kell emelni."

Tiszteletben tartani a határt, meghúzni életünk nyomvonalát, elkerülni a kalandorságot... Nem az a lázadás, hogy szándékosan cigarettafüstöt fújok a körülöttem ülők arcába, hanem az, hogy a mások füstje elől kimegyek a friss levegőre. Nem az a valódi bátorság, hogy az országúton sétálva faképnél hagyom a kedvesemet, és belerohanok a vaksötét éjszakába, hanem az, hogy egészen hazáig kísérem. Nem az, hogy fejest ugrom a masszába és elvegyülök benne, hanem az, hogy teljes józansággal fölé hajolva tanulmányozom örvénylését.

Napjainkban a valódi lázadás nem az újítás, hanem az elköteleződés.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu