Könyvespolcra

Jékely hűsége Erdélyhez

Különös könyv látott napvilágot a Kortárs Kiadó jóvoltából. Győri János Kalotaszegi elégia címmel Jékely Zoltán legszebb esszéit, verseit és egy 1938-ban írt regényét, a Medárdust szerkesztette egy kötetbe.

A műfajukban eltérő, hangulatukban és témájukban azonban hasonló írások úgy fonódnak egymásba, mint egy díszes kalotaszegi szőttes szálai, amelyek egyetlen nagy képet rajzolnak elénk. Annak a helynek a képét, amely egyszerre földje meséknek és balladáknak, háborúknak és árvaságnak. Amelynek számtalan arca van, de csak egyetlen neve: Erdély.

Néhány napig éltem a könyvvel. Miközben lapoztam, olvastam, ízlelgettem Jékely szavait, egy másik költő verse járt a fejemben: "A lelked csillapuló viharának / Észrevétlen ezer új hangja támad, / Süvít, sikolt, / S az emlékezés keresztfáira / Téged feszít a honvágy és a bánat. /Eredj, ha nem hiszed (...) Eredj, ha tudsz..."

Reményik Sándor szomorú búcsúja volt ez a vers mindazoktól, akik elhagyni készültek Erdélyt, mint Áprily Lajos is, aki családjával az anyaországba költözött. S akinek fia, Jékely Zoltán éppúgy, mint ő, sohasem tudott elszakadni a szülőföldtől.

A kötet esszéi egy kalotaszegi falu, Magyarvalkó életét mutatják be. Ősi, szinte pogány szokások, hiedelmek, mondák és regék világába csöppenünk. A mátrikula bejegyzései a falu hajdan élt lakóinak életét mesélik el. Sorsok elevenednek meg, amelyek hol kalandos regénybe, hol sejtelmes balladába illenek: beteljesületlen szerelmek, feketébe öltözött szomorú nemeskisasszonyok, eldorbézolt vagyonok, szégyenek, örömök, bánatok. A méltósággal zengő erdélyi személynevek mellett évszám, s egy-két sor feljegyzés őrzi életük és haláluk titkát.

A Medárdus című regény a harmincas évek zárt paraszti világába enged bepillantást. Egy Budapestre szakadt, s néhány hétig ismét Kalotaszeg hétköznapjait élő, gyökereit kereső fiatalember szemszögéből tárul elénk egy másik világ. Az önéletrajzi elemekkel átitatott írás életre hívó ihletői az Eredj, ha tudsz! felszólítás megvalósíthatatlan ténye, s a szülőföldön újra gyökeret verni nem tudás szomorú tapasztalata.

A szerkesztő által válogatott néhány vers is érzékelteti Jékely költészetének legjellemzőbb vonásait. Képes volt szavakba mondatnyi tartalmat belesűríteni. S úgy használta a nyelvet, hogy az egyszerre volt súlyosan zengő és újszerűen merész. Versei közül a legismertebb a kötet címadója. Egyetlen versszakában jelen van egy emberi élet minden harca a Sorssal: "Kisanna lelkem, sírsz-e majd utánam, / tudod-e, hol van Besszarábia? / Világvégén, lelógatom a lábam; / ott pusztul el Kalotaszeg fia, / dühös tenger iramló viharában."

A kötetbe nem került be A marosszentimrei templomban című vers, mely a fogyatkozó erdélyi magyarság hitvallása. De vele rokon az az esszé, melynek utolsó sorai rímelnek e versre: "Olvasgassák olyan elmélyedéssel a nagy magyar költőket és írókat, akár a Bibliát; tanuljanak meg verseket, szebb prózai részleteket. Gondoljanak mindig arra, hogy minden elfelejtett magyar szóért, idegenesen hangsúlyozott mondatért a jövőben - Isten ne adja - e nemzet egy hold földdel, egy lélekkel fog talán megfizetni."

(Jékely Zoltán: Kalotaszegi elégia; Kortárs Kiadó, 2004)

Koncz Veronika

Fiúk, fel a fejjel!

A múlt számbavételének tanulságai erősítik a jelent. A cserkészet alapítója, Robert Baden-Powell 1907-ben a Brownsea szigetén rendezett első cserkésztábor estéin a tábortüzek mellett történeteket beszélt el életéből. Ezekben mindig győzött az emberi jóakarat és a jellem. A történeteket így fejezte be: "Én így tettem, tegyetek ti is így!" Példaadó élete hitelesítette szavait. Ezekből születtek meg a cserkésztörvények. Más alkalommal így szólt: "Adjatok egy cserkészt, és akkor ott a cserkészet élni fog!" Ez a gondolat jut eszünkbe a nyíregyházi cserkészkerület csapatai kilencvenéves történetének krónikáját olvasva. Egy-egy cserkész volt az a pedagógus, hittanár vagy elkötelezett lelkületű érett fiatal, aki annak idején felismerte a cserkészet embert formáló, jellemnevelő értékét, amelyet nem a szigor, hanem az önként vállalt "játékszabályok betartása" tett vonzóvá a gyerekek előtt. Egy-egy ilyen hiteles cserkészvezető körül valóban nemcsak létrejött, hanem egyre növekedett is a csapat létszáma, sokasodtak a kirándulások, a portyák és a nyári cserkésztáborok.

1912-ben megalakult a Magyar Cserkészszövetség, s rövid két éven belül már Nyíregyházán is létrejött az első csapat. Az azóta eltelt évekről szól Ilyés Gábor pedagógus igényes kivitelű, Fiúk, fel a fejjel! című könyve, amelyben a fiatal csapatparancsnok szerző a cserkészmozgalom Szabolcs megyei történetét mutatja be. A könyv kortörténeti munkaként is figyelemre méltó.

Az elmúlt kilenc évtized - akár az egész magyar történelem - nem volt gondoktól mentes. Különösen az a negyven év, amikor a cserkészélet bontakozó fejlődése után a diktatórikus államhatalmi erők felszámolták a cserkészszövetség működését, és üldözték azokat, akik hűségesek maradtak az Isten, haza és embertársaik szolgálatára tett cserkészfogadalmukhoz. Ők búvópatakok módján reménykedtek a felszínre kerülés szabadságában. Ez a Magyar Cserkészszövetség újraindulását követően, 1989-ben következett be Nyíregyházán is. Tarnai Ottó tanár, cserkészvezető, jelenleg a nyíregyházi cserkészkerület korát meghazudtoló, fáradhatatlanul munkálkodó elnöke, Paál István, jelenleg országos öregcserkész vezetőtiszt és cserkész felesége, továbbá az egyház részéről Sipos Kund Kötöny református esperes és családja, Szántai Miklós bazilita, valamint Szemán László görög katolikus parochus és nem utolsósorban Ilyés Gábor voltak az újraindulás után azok a szükséges cserkészek, akikről Baden-Powell beszélt. Lelkesedésük és önzetlen munkájuk eredményeként ma újra működik a mozgalom.

Ilyés Gábor fiatal pedagógus, aktív cserkészvezető sok élménnyel formálja a fiatalok lelkiségét és jellemét. Könyvét Margócsy József nyugalmazott főigazgató, helytörténész és Bene János muzeológus közreműködésével írta meg. Munkája során szívós szorgalommal gyűjtötte a cserkészcsapatok múltjáról fellelhető dokumentumokat: korabeli újsághíreket, iskolai értesítőket, iratokat, a cserkészetben használt tárgyakat, és megszólaltatta a még élő öregcserkészeket, családtagokat is. Ily módon sikerült megmenteni a feledés homályától a mintegy huszonnégy Szabolcs megyei cserkészcsapat történetét és kiváló vezetőik emlékét.

(Ilyés Gábor: Fiúk, fel a fejjel! Nyíregyháza, 2004)

Arató László

Jézus arcát kutatva

Az ember szereti a kerek évfordulókat - száz éve született, tíz éve házasok és így tovább -, időhöz kötöttségünk egyik jele ez. Ezek az időpontok szükségesek, hogy számot vessünk az eltelt évekkel és elraktározzuk gyümölcseiket. Ezt az áttekintést és értékmegőrzést szolgálja az a kis gyűjteményes könyv is, amelyet Oláh Miklós görög katolikus lelkész, a nyíregyházi papnevelő intézet vezetőjének elmélkedéseiből adtak ki a szerző pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából.

Oláh Miklós sokfelé töltött be lelkészi szolgálatot a fővárostól a tanyavilágig, közben családot alapított, és tanítja a következő generációt. E sokrétű pálya során számtalan tapasztalatot gyűjtött az emberekről, önmagáról, a világról és Istenről. Ugyanakkor gondolatait nem kívánja egyedül helyesként állítani elénk. Nyitott más egyházi hagyományokra, más tanítók szavaira, az egyszerű emberek bölcsességére is. Tanul minden találkozásból és helyzetből, és ezeket érvként, példaként helyezi saját gondolatai mellé.

"A mai ember mindennek az okát keresi - írja. - Ez jellemző a vallási életre is. Megszűnnek a hagyományos családi vagy falusi keretek, amelyek szinte gondolkodás nélkül vitték az embereket a megszokott vallási formák útján. Most már egyre inkább csak az marad kereszténynek, aki megértette a kereszténységet. ťA szolga nem tudja, mit művel az ura...Ť - nem lehetünk tovább szolgák. Amit teszünk, tudatosan, értelmesen kell tennünk."

A szerző a fogalmak és a hagyományok (karácsony, Mária-tisztelet, család, hivatás) tiszta lényegét próbálja szavakba önteni, hogy azokat megértve valóban tudatosan kövessük a hit útját. És ugyanez a tudatosság, nyugodt bölcsesség és határozottság jellemzi a szövegeket is, érezhető, hogy a szerző "megértette a kereszténységet". Hevessé, érzelmektől túlfűtötté egyetlen témánál válik: a családnál, de ez érthető, hiszen mai világunk talán legnagyobb problémája, hogy a család intézménye felbomlóban van.

De Oláh Miklós mindenekfelett Jézus arcát kutatja, hiszen ez az arc Krisztus lelkének tükre, melyben önmagunkat is megláthatjuk. Az olvasó is lehetőséget kap az önvizsgálatra, hogy belenézzen ebbe a tükörbe, és segítségével megtalálja helyét a világban.

(Oláh Miklós: "Az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET" szolgálatában; zöld-S Studio, 2004)

k. a.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu