PRÓ ÉS KONTRA

A Szent Korona és a társadalomtudományok védelmében

Az Új Ember augusztus 15-22-i számában Szigeti László velem készített interjúja alapján részletesebb beszámolóban adott hírt a Szent Korona keresztjének elferdülésére vonatkozó új kutatásaimról. Írását Ferencz Csaba professzor bírálta, összegezve kijelentvén, hogy "olyan sérülés a Szent Koronán nincs, amely a keresztet álló helyzetből elferdíthette volna. Ez a biztos tény teljesen független bármiféle történeti leírástól".

Műszaki beállítottságú családból származó értelmiségiként nagyra értékelem a természettudományok művelőinek alapos mérésekre, gondos laborvizsgálatokra vagy hosszas technikai elemzésekre épített, ugyanakkor mindezek ellenére egymással is igen gyakran hevesen vitatkozó eredményeit. A Szent Korona és sérüléseinek keletkezéstörténete azonban nem vizsgálható pusztán egy repülőgép műszaki rekonstrukciója módján, hiszen itt egy évszázadok sorát megélt, sok alkalommal sérült és javított történeti ereklyéről, azaz nem egyszerű műszaki objektumról ("héjszerkezetről") van szó. Ez a szemlélet ugyanis nem jelentene mást, mint hogy bármely műkincsünk vagy régi ötvöstárgyunk keletkezését, sorsát egyértelműen megállapíthatnánk műszaki vizsgálatokkal. Történetüket (beleértve sérüléseiket is) csak akkor érthetjük meg, ha a rájuk vonatkozó különböző képi és írásos forrásokat, régészeti, művészet- és egyháztörténeti kutatási eredményeket és természetesen a modern műszaki mérési adatokat egymással gondosan szembesítjük. Ezek egyike sem seperhető le azzal az indokkal, hogy "hevenyészett", "felületes"-nek tűnő vagy "nem mérvadó" benyomást keltenek. Minden tudománynak megvannak ugyanis a maga alapvető szabályai, évszázadokon át kiforrott és fokozatosan fejlődő kutatási módszerei, amelyeket nemcsak illik ismerni, de be is kell tartani. Ez a valódi interdiszciplináris viták lényege.

Ferencz Csaba professzor azonban csak akkor utal forrásokra és a társadalomtudományok eredményeire, ha azok a kereszt eredeti ferdeségére vonatkozó elképzelését erősítik meg, ami meglehetős prekoncepciót sejtet. A ferdeségnek azonban 1626-ig keletkezett történeti és képi forrásaink - egymástól függetlenül és egyértelműen - ellentmondanak. Minden eddig ismert, 1626 előtti koronaábrázolás, mondhatnánk korabeli "fénykép" vitathatatlanul egyenes kereszttel ábrázolja nemzeti ereklyénket. Nevezetesen - a teljesség igénye nélkül - a XVI. század közepén keletkezett Fugger-krónika; Jeszenszky János 1609-ben megjelent koronaábrázolása; Lukas és Wolfgang Kilian ismert rézmetszetei (1610, 1613); egy eddig ismeretlen ábrázolás 1618-ból (méghozzá elöl- és hátulnézetből egyaránt!), amely az elmúlt hónapokban a Magyar Országos Levéltárból került elő; a Révay Péter koronaőr (1608- 1622) titkárához köthető festmények 1621-ből; végül III. Ferdinándnak egy flamand festő által készített koronázási portréja 1626-ból.

Bár ezen ábrázolások természetesen nem XIX-XX. századi fényképek, azaz számos részletük gondos forráskritikával kezelendő (ami szakmánk bevett módszere), abban egyöntetűen megegyeznek, hogy a keresztet kétségbevonhatatlanul egyenesnek mutatják. Mivel egymástól függetlenül készültek, teljesen elképzelhetetlen, hogy a koronát a XVII. század első feléig látó szemtanúk egy valóban ferde keresztet mindannyian egyenesnek ábrázoltak volna. Merjünk bízni elődeink - bár természetesen nem XX. századi mérnöki pontosságú, de egybehangzó - megfigyeléseiben. Már csak azért is, mert képi megjelenítéseiknek az írásos források sem mondanak ellent, amelyek 1784-ig egyetlen alkalommal sem beszélnek ferde keresztről.

Végül, de korántsem utolsósorban: a művészet-, művelődés- és egyháztörténet már régóta felhívta a figyelmet arra, hogy a középkori Európában egyetlen korona sem készült ferde kereszttel, és az egykorú ember, így a koronát készítő mesterek világképének nem az aszimmetria, hanem éppen a szimmetria felelt meg. Mindezt jól igazolja, hogy a régi századokból fennmaradt templomokon is mindig és vitathatatlanul egyenesen áll a kereszt. A különböző tudományágak egymást alátámasztó véleményeinek ismeretében tehát nem az a kérdés, hogy a XX. század végén végzett műszaki elemzéseket megerősítik-e, hanem éppen az ellenkezője. Nevezetesen az, hogy kideríthető-e modern, de a koronát csupán sokszorosan javított állapotában vizsgáló műszaki mérések segítségével, hogy mi módon ferdült el az 1626-ig vitathatatlanul egyenesen álló keresztje. Az 1638. február 14-i királynékoronázásról újonnan előkerült és két szemtanú által is dokumentált "koronabaleset" tehát erre ad egy nagyon valószínűsíthető megoldást, bár természetesen a XVII- XVIII. században további sérülési lehetőségek sem zárhatók ki. Ez ideig azonban több hasonló esemény nem dokumentálható, a korona ilyen hosszú (közel kéthetes) ládán kívüli tartózkodásáról is pusztán ezen alkalommal van tudomásunk.

Végezetül hadd számoljak be itt legújabb kutatási eredményemről, ismételten felhíván a figyelmet arra, hogy a képi és az írott források nem mellőzhetők a Szent Korona kutatásában. Ferencz Csaba professzor úgy írta, hogy a koronának a hátsó oromzatán található és Dukász Mihály bizánci császárt ábrázoló nevezetes zománclemeze nemzeti ereklyénkre "nem sérülés, hanem tudatos változtatás" eredményeként került, "amelynek során valaki (valakik) lecserélte (lecserélték) a hátsó oromzati képet a mai úgynevezett Dukász Mihály-képre". Ezen állítása azon széles körben elterjedt, de forrásokkal alá nem támasztható és gondos kritikával sohasem vizsgált XX. századi elképzelésre vezethető vissza, miszerint a Révay Péter koronaőr 1613. évi leírásában említett Szűz Mária-képet 1784 és 1790 között II. József király cseréltette volna le Dukász Mihály portréjára.

Mindez azonban nem több, mint egyszerű hipotézis, hiszen a korona 1784 és 1790 közötti esetleges javításáról, átalakításáról vagy képcseréiről semmiféle forrással nem rendelkezünk. Ezért sem lehet pusztán II. József különcségével összefüggésbe hozni ezt a kérdést, nem beszélve arról, hogy a XVIII. század végén a korona görög részének stílusához tökéletesen illeszkedő eredeti bizánci zománclemezeket még a nagy reformer uralkodó sem tudta volna kincstárából elővarázsolni. De ezt nem is tette. Noha Révay Péter koronatörténetében valóban Szűz Máriát "helyezi" nemzeti kincsünk hátoldalára, ez nem felel meg a valóságnak. Az irodalomtörténeti forráskritika ugyanis már régóta felhívta a figyelmet Révay leírásának meglehetősen hiteltelen, kora Mária-kultuszát és ezzel összefüggő koronaszemléletét előtérbe helyező voltára.

A koronaőr nem láthatta Szűz Máriát az ereklye hátoldalán, ugyanis annak 1618-ból újonnan előkerült, már említett ábrázolásán a bizánci jogarral trónoló Dukász Mihály ceruzás portréja látható! Valójában Révay a korszak igen erős Mária-tiszteletétől fellelkesedve "helyezte" leírásában Magyarország Nagyasszonyát a koronára, miképpen hasonló módon kapott nála csodába illő számmisztikai magyarázatot a korona kilenc lánca és kilenc oromdísze, illetve egyéb elemei. Mindez összességében tehát azt jelenti, hogy a Dukász-portré már 1618-ban is nagyjából a mai helyén állt, eredetileg is a korona görög részének szerves elemét képezte, kicserélése nem fűződhet II. József korához, noha az vitathatatlan, hogy durva szegecselésekkel való megerősítése valamikor tényleg megtörtént.

Mindezek után magam is úgy vélem, mint tisztelt vitapartnerem, hogy "a fogható tények fontosabbak az elképzeléseknél". Legszentebb nemzeti ereklyénk keletkezésének és históriájának hiányos fejezeteit ezért a jövőben mindenre kiterjedő módon, a társadalomtudományok kutatási eredményeit is ismerve és tiszteletben tartva érdemes vizsgálni. A magyar történelemben játszott egyedülálló szerepe és eszmeisége ugyanis egyértelműen megköveteli ezt.

Pálffy Géza

történész

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu