|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Liturgia A megváltás szentsége (11.) Liturgikus kultúra A liturgikus ünnepléssel kapcsolatban előforduló súlyosabb visszaéléseket a Redemptionis Sacramentum 169. pontja a katolikus liturgia valódi meghamisításának nevezi. Az e helyütt idézett Szent Tamás szerint a meghamisítás azáltal jön létre, hogy valaki "az Isten tiszteletét az egyház részéről, de az egyház által isteni tekintéllyel elrendelt s az egyházban bevett móddal ellentétesen végzi". (169.) Napjainkban sokak számára igen lényeges szempont egy-egy liturgia személyessége és hitelessége. Az ünneplés legyen emberközeli, megszólító, s olyan személy vezesse, aki láthatóan abban él, amiről beszél, amit megjelenít. Mások a liturgián a szent, misztikus légkört kérik számon: egy racionalitásában tetszelgő kor gyermekei a misztikumot szeretnék átélni a liturgikus ünneplések alkalmával. Mindkét igény egyrészt jogosnak tekinthető, másrészt viszont visszaélések forrása is lehet. A személyesség, illetve a miszticizmus (túl)hangsúlyozása elfeledtetheti a liturgia hagyományos voltát, aktuális rendjét. Pszichologizáló vagy archaizáló modorosságával feloldódhat az összegyűlt közösség érzelmi élményeinek tünékeny kiszolgálásában, mint afféle fogyasztói liturgia. Az ünneplés akkor hiteles, ha a főcelebráns nem pusztán a jelenlévők érzékenységére és igényeire, de a liturgia saját, belső rendjére is figyel, ami bizonyos értelemben annak "felülrőlvalóságát", transzcendens voltát is megjeleníti. Hasonlóan az Isten világához, a liturgia is olyasmi, ami nem emberi önkény dolga: egy olyan rend, amibe az ünneplő beléphet, magára véve annak belső törvényszerűségeit. Azért, hogy a liturgia belső természetének, teológiájának ismerete megvalósulhasson, a 170. pont sürgető feladatnak nevezi "Isten népe, a pásztorok és a hívek biblikus és liturgikus képzését". Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Magyarországon - ki tudja, miért - a zsinat és jó néhány azóta kiadott vatikáni dokumentum kifejezett sürgetése ellenére a liturgia tanítása és az arra való nevelés még mindig csak az enyhe mosollyal elintézett "futottak még" kategóriába tartozik, hasonlóan a hívek képzéséhez. Egy ilyen helyzetben csoda-e, ha a lelkipásztori jó szándékhoz egyes esetekben nem párosul tudományosan megalapozott és a személyes lelkiséghez is kötődő liturgikus kultúra? Káposztássy Béla
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|