Bábel Balázs érsek

Szeptemberi remény

Becsöngettek. Megkezdődött a tanítás az ország általános és középiskoláiban, így az 54 katolikus gimnáziumban, 36 szakiskolában és 99 általános iskolában. Mintegy ötezer pedagógus és több mint hatvanezer diák kezdte el a tanítás-tanulás nehéz munkáját. A katolikus pedagógusokat szeretném megszólítani, akik osztoznak kollégáik sorsában, félelemmel vegyes aggódással gondolnak munkahelyükre, vajon lesz-e a későbbiekben elegendő gyermek? Milyenek lesznek? Tanulékonyak, mennyire fegyelmezhetők? Milyen változásokat hoz az olykor már kaotikus oktatási rendszer?

Sokszor jogosan érzik az ókori görögök idején megfogalmazott szentenciát: akit megátkoznak az istenek, azt tanítóvá teszik. Mégis valami belső erőtől hajtva újrakezdenek, mert valami többet szeretnének adni, mint oktatást, és ezt Jézus Krisztustól tanulták. Jézus Krisztus tanítványokat választott, tanított, nevelt és küldte őket, hogy ők is tanítsanak minden népet. Éppen ezért a keresztény nevelő Jézus követségében jár, aki egyaránt tudott szólni a tömegekhez, a kisebb csoporthoz, az értelmiségi emberhez - gondolok itt korának vallási vezetőire. Elbeszélgetett az egyes emberrel: a gazdag ifjúval, a professzornak számító Nikodémussal, az élettől hányatott szamáriai asszonnyal és mindegyikkel nagy empátiával. Jézus beteljesítette a törvényt, beteljesítette a tanítást is. Ő az egészet adja. A kata-holon-ból származó katolikus szó egyetemest és egyszerre egészet jelent. Így a keresztény pedagógus nemcsak oktat, hanem nevel is, testi-lelki szükségletét egyformán nézi a gyermeknek. Egyházunk mindig is nagy fontosságot tulajdonított az iskolának, hiszen még senki nem találta ki, hogyan lehetne jobbá tenni a világot általános és kötelező nevelés nélkül.

A II. vatikáni zsinat keresztény nevelésről kiadott nyilatkozata a következőket mondja: "Az egyháznak is feladata a nevelés, sajátos okból először is azért, mert el kell ismerni, hogy nevelésre képes közösség, legfőképpen pedig azért, mert kötelessége hirdetni az üdvösség útját minden embernek." A Katolikus Nevelés Kongregációja az iskolákról szóló nyilatkozatában pedig ezt írja: "A katolikus iskola része az egyház üdvösséget szolgáló küldetésének, különösen a hitre való nevelés kötelességének vonalán." Az oktatásban tudatosítjuk azt, hogy egyetlen igazság van, nincs a hitnek és tudománynak külön igazsága, Ady szavával mondva "Isten van minden gondolatnak az alján". Egyetlen igazság van az erkölcsben és a jogban. Nem fogadhatjuk el világunk cinikus állítását, hogy valamely cselekedet erkölcstelen, de ugyanakkor jogszerű.

A katolikus iskola nemcsak a tantárgyak oktatásával nevel, hanem szellemiségével, ahol a nevelőkön kívül a nagyobb diák is pozitív hatással lehet a kisebb diákra. Közösséget teremtve közösségi emberré alakít. Célja az, hogy az iskolából kikerülve növendékeink a közjó szolgálatába álljanak, a családban, a munkában, a szociális és politikai élet területén is. Nevelésük felhasználja az általános pedagógia és lélektan eredményeit, de a vallási nevelésnél vannak speciális eszközei, amit nem tud megadni egy profán elvekre épülő iskola. Említhetjük az imádságot, a lekiismeret-vizsgálatot, bűnbánatot, lelki napot, lelkigyakorlat tartását, önmegtagadás végzését, szentségekhez járulást és a gyermekekért végzett imádságot. Ezt a teljességet a katolikus iskolán kívül semmilyen más iskola nem tudja biztosítani.

A katolikus pedagógusok feladata az, hogy a mérhetetlen információáradatból, a fiatalok életkorának megfelelően, rámutassanak az emberségünk számára fontos tudásra. Úgy alakítsák őket, hogy belülről kormányozott emberek lehessenek. Viselkedésüket, ethoszukat a nagy Ethoszhoz, Jézus Krisztushoz közelítsék. Egyetlen tudomány sem alkalmas arra, hogy az egészet adja, mert az elvész a részletekben. Az élet értelmére vonatkozó dolgokban a bölcsesség adományát csak Isten Szentlelke adhatja meg, mert legmagasabb szempont szerint tudja vezetni a tanárt és a tanítványt.

Régi latin közmondás, hogy a szavak elszállnak, a példák vonzanak, ezért minden iskola vezetésének arra kell törekednie, hogy tanáraik hitvalló lelkületű, példás magánéletű emberek legyenek. Walter Kasper német bíboros írja: "A keresztény intézmények csak addig tekinthetők valóban egyházinak, amíg hitből motivált személyzet működteti őket." Mint egykori piarista diák írom, hogy tanáraim szavait 99 százalékban elfelejtettem, de életemet meghatározó példájuk, míg élek, maradandó számomra. Minden pedagógusnak, kiváltképpen katolikus tanítónak ez az igazi jutalma, és sziszifuszi munkának tűnő fáradozása mellett is reménye.

Az idén emlékezünk Móra Ferenc születésének 125., halálának 70. évfordulójára. Mindannyiunk számára ismert a fájdalmasan szép Szeptemberi emlék című elbeszélése, ahonnét írásom címét plagizáltam. Van azonban egy kevésbé ismert, még szebb novellája, az Istenkeresés, amelyben a Kalmár papnak nevezett hitoktatójának állít szép emléket. Ezt a papot valójában Horváth Jánosnak (1842-1891) hívták, aki azon a hajnalon halt meg, amikor a kis Móra Ferencet a kalocsai jezsuiták iskolájába vitte volna, hogy ott papnak tanuljon. Ebben az elbeszélésében írja a hitoktatójáról: "Árnyéka egyre sűrűbben ideül ágyam szélére, amikor fáradt lábbal lefelé ballagok a dombról... aki majd énutánam néz, az tudjon erről a Kalmár papról is. Engem csak az láthat igazán, aki a Kalmár papot is látja."

Minél több ilyen diákot kívánok katolikus pedagógusainknak, aki így emlékezik rájuk, hogy teljesedjék rajtuk Dániel próféta szava: "Akik igazságra oktattak sokakat, ragyogni fognak, mint a csillagok."

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu