Deák László

Megjobbító esti ima

Dicséret néki, aki földben a föld maga,

sókristályban ki szemernyi só,

aki örök-nagy virrasztó,

ki bizony megoldja rest nyelvem fékét,

zengenem üdvösségét s általa jobbik eszem.

Emlékezel, mondd, reám, a régi fickóra?

Most tudd, minden léhaságom igen bánom,

s ahogy élő hús kiszárad a csigaházból,

fogytán kifogy szívemből a számonkérő szeretet.

Labdázzanak csak fejemmel újszülöttek s fanyar idegenek.

Kormos ecsettel újrafested a szemem.

Nem kísértem én az embert, bár szavakkal élek.

Ahogy - mindünkben csitulva - vágyak és remények

egy-egy kicsiny földhalom vagy kőlap alá térnek,

tudom, csak zörgős híre-pora lesz hősnek, nevettetőnek.

Nincs itt babér és márvány. Csak anyák vannak.

Dicséret annak, ami látható s annak, ami láthatatlan.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu