A párbeszéd embere

Nyíri Tamás halálának évfordulójára

Tíz évvel ezelőtt, nyáron hunyt el a tudós pap tanár, Nyíri Tamás. Kiváló filozófusként könyveivel, előadásaival a II. vatikáni zsinat szellemében megújult katolikus teológiát közvetítette hívők és az egyházon kívül helyezkedő, jó szándékú nem hívők felé egyaránt.

1920-ban született a Somogy megyei Igalon; a második világháború végórájában, 1945 márciusának elején szentelték pappá Bécsben. Esztendőn át káplánként szolgált Budaörsön, majd a Szent Imre Kollégium prefektusaként, illetve az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet professzoraként kezdte meg tanári pályáját. Az évtizedek során (egészen haláláig) betöltött különféle tisztségeit felsorolni is nehéz. Most csupán a legfontosabbakat említjük meg: a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia bölcseleti tanszékének rendes tanára, a levelező tagozat igazgatója, zsinati vizsgáló, a Concilium című egyházi periodika szerkesztőbizottságának tagja, a Vigilia című folyóirat szerkesztője, a Magyar Filozófiai Társaság elnökségi tagja. E változatos feladatkörök közül kiemelkedik a levelező tagozat irányítása - hiszen a nyolcvanas évek "puhának" mondott, lassan hanyatló ateista diktatúrájában az ő kezdeményezésére és személyes közbenjárása révén indulhatott meg a világi hitoktatók ilyen jellegű képzése.

Ugyanígy hangsúlyozandó egy másik tisztsége: a Nem Hívők Titkárságának konzultoraként nem csupán az egyházon belüli párbeszéd előmozdítója volt, hanem az elvallástalanított világgal is kereste a kapcsolatot. E törekvése mindvégig teljes összhangban állt a II. vatikáni zsinat tanításával az ökumenizmusról és a szekularizált világgal folytatandó párbeszédről. Én magam is tapasztalhattam, hogy a legkülönfélébb származású, vagy éppen nem hívő emberek is nagyra tartották nyitottságáért, bölcsességgel párosult szelídségéért.

Könyvei közül kiemelkedik a Filozófiai gondolkodás fejlődése című (Szent István Társulat, 1991) nagyszabású munka. Utolsó kötete, a Mélylélektan és ateizmus című tanulmány (Herder Kiadó, 1993) szintén nagyfokú párbeszédkészségét példázza. E művében - a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen az 1992-93-as tanévben tartott filozófiatörténeti előadásaira támaszkodva - Sigmund Freud kultúraelméletét vizsgálja, behatóan feldolgozva a vonatkozó legfontosabb szakirodalmat. Freud vitapartneréül szegődve megkísérli feltárni a tudatalatti hatását az emberi cselekvésre, illetve leleplezni valláskritikájának túlzó, tudománytalan megállapításait.

Nyíri Tamás számára a filozófia nem kizárólag tudomány, de kiteljesedett életmód volt, a szó görög jelentéséhez ragaszkodva a bölcsesség szeretete. Azt vallotta: "A filozófus szemében a bölcsesség mindennél értékesebb. Hajlik arra, hogy elmélkedő életet folytasson, hogy megtisztuljon a lelki vakságtól." Karl Rahner, Paul Ricoeur és néhány más "zsinati" teológus szellemi nyomvonalán haladva, papként és akadémiai tanárként is ennek szellemében élt. A filozófia és a teológia viszonyáról pedig azt tartotta: "A teológia nem elégedhet meg magával a megismert igazsággal, hanem ki kell mutatnia azt az igazságot is, amellyel megismerünk. Ez az új ismeretforrás a kegyelem."

A keresztény teológia szerepe - Szabó Ferenc jezsuita teológus szavaival - az, hogy "a valláskritika kihívásaira válaszolva tisztázza: az Istenről szóló beszéd mikor és mennyiben érvényes, hol keveredhet illúzió az igazi istenhitbe, s milyen illúzióktól kell megtisztítani a kinyilatkoztatott hitet." Nyíri Tamás pontosan ezt tette, egy élet munkájával és hűségével, párbeszédre nyitottan.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu