Homíliavázlat

Ima jelen időben

"Jöjj el, Jézus, légy vendégünk" - mondja el újra meg újra a legtöbb étkezés előtt imádkozó az egyszerű asztali áldás szavait. Tény, hogy már az is érték, ha valaki szokásként őrzi önmaga rendszeres Istennek ajánlása lelkületét - még inkább, ha tudatosan bele is gondol a sokszor ismételt szavakba. Akik így tesznek, a közismert imaversikében valószínűleg azt a keresztény meggyőződést látják tükröződni, melyet a mai szentírási részletek is elénk tárnak: az Úr belép az ember világába, szállást vesz nála, elfogadja és szeretetének kimutatására felhasználja a vendéglátás emberi gesztusait. Erről szólt az utasokat, s bennük - a történet logikája és az egyházatyák ősi magyarázata szerint - végső soron magát a szentháromságos Istent megvendégelő Ábrahám története. S erre példa az evangéliumban hallott esemény is, amikor maga Jézus mint a megtestesült Isten tér be vendégként Mária, Márta és Lázár házába.

Ugyanakkor mindkét történetben és hitünk tanításában is ott rejlik a meggyőződés, hogy ez az állapot még nem a végpont Isten és ember viszonyában. Először az Úr lép tovább ennél: Ábrahám vendégszeretetére válaszul sokkal többet tesz, mint amit egy szokványos vendéglátás esetén várni lehetne. Élete nagy fájdalmára: gyermektelenségére ad megoldást; belép mindennapjaiba, átformálja egész világát, reményt ajándékoz neki. Ettől fogva Isten egyre kevésbé vendég: egyre inkább útitárs, családtag, sőt családfő népe körében.

Amikor pedig az ember ráébred erre, akkor aztán ő is továbblép. Ezt példázza Mária viselkedése az evangéliumban, aki - felismerve Jézus igazi meghívását - félreteszi a (Márta által is fölemlegetett) elvárásokat, és odakuporodik Jézus lábához, hogy őt hallgassa, őt helyezze első helyre életében, mintegy átadva neki a főszerepet.

Vajon mi hol tartunk Isten túláradó szeretetének megismerésében? Vendégül látjuk-e őt időről időre életünkben? Avagy már ezen is túllépve felismertük-e, hogy ő igazában nem vendégünk szeretne lenni, hanem mindig és mindenben társunk és Urunk: ott élni lényünk középpontjában, döntéseinkben és kapcsolatainkban? S így étkezések előtt éppúgy, mint bármikor máskor, nem az időnkénti találkozás, hanem az állandó és egyetemes Vele-lét tudatában, "folyamatos jelen időben" imádkozhatjuk-e a zsoltárt: "Mindeneknek szemei Tebenned bíznak, Uram..."?

Nobilis Márió

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu