Akinek füle van...

1945-től nálunk mind erősebb hangsúlyt kapott az a hamis állítás, hogy az egyház és az egyháziak nem tettek semmit az üldözöttek érdekében, sem azért, hogy híveiket megfelelő világnézeti felvilágosítással lássák el. Ez egyszerűen nem igaz.

Papok és világiak, társadalmi és vallási szervezetek Róma utasításai nyomán a helyes úton igyekeztek tartani népünket. Erőfeszítésük minden tiszteletet megérdemel, még akkor is, ha törekvéseiket nem kísérhette látványos siker - az üldözöttek mentését érthető okokból igyekeztek minél csendesebben végezni, hogy az hatékony lehessen...

Az 1937-ben megjelent Mit brennender Sorge... (Égő gonddal...) kezdetű enciklikában XI. Piusz pápa német nyelven (a szokástól eltérően nem latinul!) hívta fel a világ és benne a katolikus hívek figyelmét a nácizmus veszedelmére. Az enciklika márciusban jelent meg, májusban már két fordításban is olvasható volt magyarul is. Az egyik A Katolikus Egyház helyzetéről a Német Birodalomban címmel, a másik Közi-Horváth József (országgyűlési képviselő, "a munkások papja") tollából a Nemzeti színű pogányság címet viselő füzetben, amelyben a pápai enciklika közérthető ismertetése mellett a szerző világosan leszögezi: "Az antiszemitizmus nem kereszténység. Keresztény az (...), akinek a szavain, cselekedetein, vasárnapján és hétköznapján, egyéni és családi életén átsugárzik az Evangélium."

Hasonló náciellenes szellemben íródtak az Actio Catholica kis füzetkéi. Két cím ezek közül: Szent István országa és a mai Magyarország, valamint Régi és új pogányság Krisztus ellen. Az első azt a hamis nyilas tételt cáfolja, amely szerint a Szent István-i kereszténység érdekében ki kellene irtani a zsidókat. Ugyancsak eligazító írásokat találunk a Korunk Szava Népkönyvtára füzeteiben. A Korunk Szava aktív katolikus orgánum volt, amely Gergely Jenő egyháztörténész megállapítása szerint "haladó szellemben foglalkozott a kor aktuális társadalmi és politikai kérdéseivel". A 7. számú, két fillérbe kerülő füzet (írta: Úzdy Géza) címe Beszélgetés egy magyar hitlerista és egy német katolikus között.

A magyar hitlerista a propagandaszólamokat ismételgeti, a német katolikus pedig közli a tényeket, hogy a nemzeti szocialista kormány nem tartja be a Rómával kötött konkordátumot, hogy 1937-re a teljes németországi katolikus sajtót megsemmisítette, Németországban már nincsenek katolikus iskolák, sem vallásoktatás. A vallásügyi miniszter kijelentette, hogy az egyház nem hirdetheti az ellenkezőjét annak, amit a nemzetiszocialista vezérek hirdetnek, sőt az is közszájon forog, hogy a katolicizmus a németek második számú közellensége...

Hogy ezekben miért nincs szó a holokausztról? Azért, mert akkor még senki nem tudott erről. A koncentrációs táborokat (mint például nálunk Recsket) teljes titok övezte, aki kiszabadult onnan, mélységesen hallgatott róla...

Az a néhány ember, aki többet látott vagy hallott, csak a legbizalmasabb körben merészelt arról beszélni.

1942-ben Szlovákia is követte a német utat, és hetvenezer zsidó polgárát deportáltatta. Slachta Margitnak sikerült akkor odautaznia, és itthon az illetékeseknek beszámolt a történésekről: "Az embereket minden előzetes értesítés nélkül, munkahelyükről, sokszor útközben vagy éjjel a lakásukról vitték el... a bánásmód a legkegyetlenebb volt. Minden okmányukat elszedték, és számokkal jelölték meg őket. Élelmezésükről vagy egyáltalán nem vagy csak minimálisan gondoskodtak... Nem voltak tekintettel sem korra, sem betegségre, terhes nőre vagy csecsemőre..." Mint írtuk, Slachta Margit ezeket a tényeket csak a magyar illetékeseknek hozhatta tudomására, kérve, hogy Magyarország ne nézze szótlanul azt, ami a szomszéd országban történik. Mind az állami, mind az egyházi fórumok arra hivatkoztak, hogy nem avatkozhatunk más országok belügyeibe. Slachta Margit ekkor azt tette, amit tehetett: megszervezte a "világnézeti tanfolyamokat" - Hegyeshalomtól Székelyföldig, mert jól látta: "A keresztény tömegekben nem tudatos a kereszténység... a korszellem hatása alatt úgy dobják oda mindazt, amit a kereszténységben Krisztustól örököltek..."

1942-ben elhangzik XII. Piusz pápa karácsonyi szózata. Ebben kijelenti: "...nem kevesen azok közül, akik kereszténynek vallják magukat, bizonyos mértékig osztoznak az együttes felelősségben a jelenlegi társadalom téves fejlődéséért, a bajokért és az erkölcsi emelkedettség hiányáért."

Ez a néhány sor csak ízelítő abból a gazdag anyagból, amely a náci ideológia ellen 1945-ig megjelenhetett. 1945 után nálunk egy másik diktatúra hallgattatta el a krisztusi tanok híveit. Az egyház nem hallgatott - akkor sem. És nem hallgat most sem. Krisztus figyelmezteti a szavait hallgatókat: akinek füle van, az hallja meg.

Mona Ilona

szociális testvér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu