Egy hét

Pünkösdi üzenet

Érdekes, milyen nehezen találták meg a legnagyobb művészek is a Szentlélek ábrázolásának lehetőségét. Ami kívül esik az általunk elképzelhetőn, arra szavakat is nehezen találunk. A fiatal Kosztolányinak van egy Fasti (Ünnepek) című verse. Ennek záró darabja a Pünkösd. Ennek egyik versszaka így hangzik:

A róna várja a hűsfényű holdat,

leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,

leszáll a boldogság a másvilágból.

A többi, a magyarázat, a körülírás sem tud többet, lényegesebbet. "Leszáll a boldogság a másvilágból."

*

Mohács. Kosztolányi Magyar szonettek címmel egész ciklust írt. Fiatalkori próbálkozások, van benne jó néhány ügyetlenség, fölöslegesen patetikus. De A csata után című részében van egy elgondolkodtató részlet. Temetik a halottakat, gyász üli a lelkeket, és

A zordon aggok és a sápadt szenvedők

hitetlen térdeltek csak a kereszt előtt

és néma ajkukon meghűlt a hű ima.

Hittel kell imádkozni. Akkor a gyász is örömre fordulhat.

Különben manapság nem szokás magyar szonetteket írni. Szonettet is alig, de magyart végképpen nem. Márai azt írta, a hazát, a magyarságot a szívében hordja az író. Nem dicsekszik vele, az írásai úgyis elárulják. Bizony, a mai írások egy része is árulkodó. Költője lelkében másfajta érzések kavarognak. Ez is egyfajta "mohács".

*

Budapest. Ilyen címmel is írt ciklust a fiatal Kosztolányi. A címadó vers forró vallomással indul:

Ó, mint imádlak, mint szeretlek

csordult szívem bálványa, Pest,

ha rámfuvall százszínű lelked,

a vér eremben újra pezsg.

Mit szólna a költő, ha a mai Pesten sétálna? Mit és kiket látna? Milyen szavakat hallana?

Ő, aki annyit tett a szép és kifejező magyar nyelvhasználat ügyéért? "Vágyódom és mindég utánad!" - írta lelkesülten. Sétálna tovább, s azt tapasztalná, hogy aki teheti, menekül a kőrengetegből, autóbűzből, piszokból, rendetlenségből. Vagy sejtett volna valamit?

az elhagyott nyomor vívódik;

fuldoklik és felsír, az, ez,

de hangjuk a zavarba vesz.

Ő még hallotta.

Mi már meg sem halljuk. Azaz van mit hallanunk.

Ha elpihensz, s fáradva halkal

leszáll a csókos, csöndes est,

édes gyönyörtől fuldokolva

megyek ki a körútra nyomba.

Mit hallana? Fülsértő zenét. S mit látna? Lesben álló fosztogatókat. És persze "a csókos, csöndes est" vámszedőit.

Bús lelkem ekkor átölelne

magyar, szerelmes városom...

Ez igaz. Bús volna a lelke, hiszen a "magyar" szót is kevesen értik.

*

Kosztolányi a csekkel. Mielőtt tündöklő kedvvel kisétálna, a postára lohol, hogy feladja a csekket, amelyen a következőket olvashatja:

Kosztolányi Dezső ... adózó terhére ennyi és ennyi kommunális adót előírtam... A fizetési kötelezettséget a következő években ezen határozat szerint kell teljesíteni... mindaddig, amíg az Adóhatóság új határozattal a fizetési kötelezettséget nem változtatja meg.

Van indoklás is. Kosztolányi úr, pontosabban "adóalany", ön lakik, tehát fizetni köteles. Mindaddig, amíg lakik. Nem csodálkozom, hogy ezt is ő írta:

Beírtak engem mindenféle könyvbe,

és minden módon számon tartanak...

Ő talán megkérdezte volna az Adóhatóságot: új határozatában nem csökkenti-e a fizetendő összeget.

Mi már nem kérdezünk. Kitől?

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu