Komolyan veszik a "házasságot"...

Ha tavaszi sétát teszek a Népligetben, az első hang, amit már messziről hallok, szinte mindig a csókák vidám "csjek-csjek"-je. Sétálnak a lassan újra zöldre változó gyepszőnyegen, ülnek a fák ágain, ahol a párok szorosan egymáshoz simulva csőrükkel kedveskedve kurkásszák a másikat. A csókák szoros párkapcsolatban élnek, sok ember megirigyelhetné őket. Ellentétben a cinegékkel, rigókkal, poszátákkal és még sok más kis énekesmadárral, ahol a párok csak a költés idején vannak együtt, sőt például a molnárfecskék néha az évi második költéshez is új partnert választanak, ők komolyan veszik a "házasságot", és életük végéig együtt maradnak. Így vannak ezzel a hollók, a keselyük, a rétisasok, a ludak és a darvak is. A csókák télire kis csapatokba verődnek, de aki figyeli őket, észre fogja venni, hogy alig szállnak a fákra, a párok máris egymás mellé tipegnek. Ha pedig a földön keresgélnek és valami jó falatot találnak, néha kedvesen etetik egymást.

Társaságkedvelő madarak, és többnyire a költés idején is több pár él egymás közelében. A fészeképítést márciusban, ezekben a hetekben kezdik. Ligetes erdők, parkok öreg fáinak kikorhadt üregeiben, a Badacsony-hegyen, a régi bazaltbányák meredek falainak repedéseiben, a városokban épületek zugaiban, padlásokon, templomtornyokban telepednek meg. Szorgalmasan hordják a fészekanyagot. Gyakran a forgalmas terek gyepszőnyegein keresgélnek, gyűjtik azokat a vékony ágacskákat, amelyek a fészek alapjául szolgálnak. Ha találnak egyet, a csőrükbe kapják, forgatják, nézegetik, mintha csak azon töprengenének, alkalmas-e otthonuk számara. Láttam már olyan madarat, amelyik a hatodik megvizsgált ágacskával szállt a fészekhez. Nekem biztosan egyforma lett volna valamennyi, neki azonban csak az utolsó, a hatodik tetszett. A gallyalapra rongy- és papírdarabkákat, szőrt, tollat és fűcsomókat hordanak. Évekkel ezelőtt egy pár a dinnyési vasútállomás valószínűleg használaton kívüli kéményében fészkelt. Amíg a vonatra vártam, őket figyeltem. A csőrükben hozott anyaggal először a kémény szélére ültek, majd szinte fejest ugorva tűntek el benne. Egyikük egyszer a kelleténél hosszabb ágat hozott, amivel sehogy sem tudott a mélybe jutni. Sokáig küszködött, próbálkozott, de amikor látta, hogy a gallyacska mindig fennakad valahol, egy fejmozdulattal megvetően a tetőre hajította. Utána nézett, aztán máris repült, hogy újabbat, rövidebbet keressen.

Ahol a Tisza mentén még meghagyták a csonkolt füzeket, a csókák az öreg, görcsös törzsek üregeiben költenek. Sok évvel ezelőtt egy áprilisi reggelen figyeltem meg, hogy az építő madarak szokatlanul sűrűn fordulnak, mindig egy irányból jönnek, és birkagyapjút hoznak az odúhoz. Követve őket nem volt nehéz megtalálni a tél folyamán elpusztult és temetetlenül hagyott állatot, amelyről már szinte az összes gyapjút lecsipegették a szorgalmas madarak.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu