A huszárgomb

Volt nekem valaha, gyermekkoromban egy füles huszárgombom. Kopott volt már, horpadt, még nagyapám adta, aki legénykorában a huszároknál szolgált Keszthelyen. Féltett kincsem volt, mindig magamnál hordtam a nadrágzsebemben. Különleges varázserőt tulajdonítottam a gombnak, sorsdöntő pillanatokban mindig szerét ejtettem, hogy megtapogassam, mert ez önbizalmat adott. Ilyenkor nagyobbat tudtam játék közben ugrani, vagy belőttem a szabadrúgást a kapuba. De verekedésnél is használt, segített, legyőztem akár Góbor Matyit is, aki egy fejjel magasabb volt nálam.

Hát ilyen volt ez a füles huszárgomb! És micsoda játéklehetőség! Lehetett forgatni, pergetni, a magasba dobni és elkapni, ha kellett, akkor hajó volt a háborgó tengeren, vagy gyorsan vágtató gőzmozdony. De akár repülő is lehetett. Mindenre alkalmas játék a kezem ügyében.

Irigykedtek is rám a cimborák, de legfőképp Bujdosó Erzsike, aki minden áldott nap belopakodott hozzánk az udvarra, s együtt játszottunk a szöszivel a gang végén. Letelepedtünk egymással szemben, ilyenkor előszedte réklije zsebéből a színes fonalmaradványokat, én meg kiüresítettem a nadrágzsebemet, s kiraktam persze a huszárgombot is. Legyen most iskola! Tegnap a gomb volt a vasútállomás. Lehet, hogy holnap templom lesz.

Bujdosó Erzsike sóvárogva nézte, megengedtem neki, hogy kézbe vegye, az arcát is végigsimíthatta vele. Egyszer megilletődött hangon azt kérte tőlem suttogva, hogy adjam neki. Nem örökre, hanem egy időre, hogy hazavigye.

Nem adtam. Hogyisne! De ő kitartó volt, újból és újból könyörgött, öszszetett kézzel: "Add nekem egy kicsit!" Egy kicsit se. Mígnem egyszer egy meleg nyári napon, amikor a mama hangja ebédre hívott a konyhába, hirtelen eltűnt a gomb. Kerestem minden elképzelhető helyen, Erzsike réklijét is átkutattam, beleborzoltam a hajába, belenéztem kitátott szájába, de a gomb sehol sem volt. Érthetetlen.

Gyanítottam, hogy Erzsike keze van a dologban, de nem tudtam megbizonyosodni felőle. Az is gyanút ébresztett bennem, hogy az eset után a kislány napokig felénk se nézett.

Idővel aztán beletörődtem a nagy veszteségbe, meg is feledkeztem a gombról, mert iskolapdba kerültem. Bujdosó Erzsike azért néhanapján meglátogatott, együtt gyakoroltuk a gangon a cirill ábécét, elmaradtak a régi játékok. Aztán gyorsan elröppent az idő fölöttünk, én középiskolába kerültem, Erzsikéből pedig nagylány lett. Férjhez is ment nemsokára, nagy lakodalmat csaptak, aztán Ausztráliába vándorolt a fiatal férjével. Kisebbségi sorsból egy módja ez a menekülésnek. Új életet kezdeni valahol a szabadságban. És erre igen alkalmas volt akkor Ausztrália.

A háború után elkerültem én is a Bácskából, a szülőfalumba csak elvétve jártam haza. Egy alkalommal, amikor otthon voltam, összehozott a véletlen egy régi iskolatársammal. Az újságolta, hogy Erzsikééknek jól megy soruk. Ő levelezésben áll vele, s azt is mondta, hogy Erzsike név szerint engem is üdvözölt.

"Valami gombot emlegetett... Hogy ő egyszer eldugta... Várjál csak. Azt is megírta a levélben, hogy hová dugta. A gang lépcsője mellett egy meglazult tégla mögé... Emlékszel?"

Persze, hogy emlékeztem a gombra, meg annak titokzatos eltűnésére. Ki gondolta volna, hogy fény derül egyszer a titokra? Egy kilazult tégla mögött, Úristen? S én nem jöttem rá.

Még aznap ürügyet találtam, hogy felkeressem a régi szülőházat, amit akkor már más lakott. Szétnéztem az udvaron, Kutatva kémleltem a gang régi lépcsője felé. Ott lehetett az a kilazult tégla. "Keres tán valamit?" - kérdezte tőlem az új tulajdonos felesége. Hebegtem. "Valami eszembe jutott... Tudja, volt itt egy lépcső, s mellette..." Hevesebben dobogott a szívem. "Ó, azt a régi lépcsőt? Azt keresi? Hát amikor beköltöztünk, átépítettük a gangot is. Ott volt, maga mögött, éppen, ahol áll..."

Ha csákányom lenne, utána kopognék, megkeresném. Talán még most is ott van, az új falba beépítve nagyapa régi huszárgombja. Már csak emlék. Mint Erzsike is. De nem keresem.

Maradjon meg az ifjú lelkekben a hit. Mert azt nem lehet befalazni, ellopni. Egyetlen lámpásunk a sötétben...

Illés Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu