Amit egynek tesztek...

Az első magyar alapítású női szerzeteskongregáció: a Szociális Misszióstársulat

A kápolna

"Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek." Máté evangéliumából származik a mondat, amely a Szociális Misszióstársulat tagjainak a közösség alapítása óta irányadó programot jelent. Vannak, akik talán azt mondják: túl sok szerzetesrend működik szerte az országban, jobb lenne néhány közösségben összevonni a lelki és cselekvési erőt. Amikor azonban közelebbről megismerjük a férfi és a női szerzeteseket, mindig kiderül, ha kevesen vannak is, s talán idősebbek is, mégis a lelki élet és a cselekvés újabb és újabb színét mutatják föl. A szerzetesség a közösség fizikai valóságánál mindig jóval nagyobb hatással formálja maga körül a világot. Ezt éreztem akkor is, amikor a Misszióstársulat tagjaival találkoztam.

Cecília nővér

Amikor a szociális helyzet nehezebbé vált Magyarországon, az első világháború előtt, az elhagyatottak - köztük is a fiatal lányok - egyre inkább segítségre szorultak. S akkor akadt valaki, aki közösségben igyekezett támogatni őket. Farkas Edith tanítónőképzőt végzett, s harmincesztendős volt, amikor 1908-ban megalapította az első magyar női szerzetesi kongregációt, amely Prohászka Ottokár püspök lelki irányítása mellett szerveződött. Később, 1923-ban ebből a közösségből vált ki a Schlachta Margit vezette Szociális Testvérek Társasága.

Gabriella nővér

- Az újjáalakulás idején a közösség tagjait azok alkották, akik 1950-ben is a szerzetesrendhez tartoztak, vagy voltak időközben titokban belépők is? - kérdem Simon Anna Gabriella nővért, rendi előljárót, aki a régi időkre személyesen nem emlékezhet.

Új épületszárny - a Széchenyi Terv támogatásával

- Hozzánk a szétszóratás idején senki nem lépett be titokban. Akkori főnöknőnk ugyanis - éppen a társulat védelmében -, nem engedélyezte ezt. A nővérek családjukkal vagy plébániákon éltek tovább, s keresték a megélhetés és a missziós munka lehetőségeit.

A szikszói óvodában

1990-ben hetvenen éltek még az 1950-ben kétszáz fős közösségből, többségükben idős nővérek. Ma huszonhatan vannak összesen, az újraindulás óta hatan léptek be. Gabriella nővér, általános főnöknő is közéjük tartozik. Az ő irányító tevékenységét segítik a többi nővérek.

Csobánka - régen és ma

A társaság munkaprogramja az alapító szándéka szerint a következőkben foglalható össze: szociális természetű feladatok - ami a családvédelmet, a szegénygondozást, az idősek ellátását jelenti -, ifjúság- és gyermekvédelem, nevelés és oktatás; liturgikus apostolkodás; egyházközségi munka és hitoktatás, illetve részvétel a katolikus nőmozgalomban, a kültagság szervezése és együttműködés velük.

Mindez teljes társadalmi programot ölel föl, aminek teljességében aligha felelhet meg egy mai, kislétszámú szerzetesközösség. Ám figyelmeztet jelmondatuk: "Amit egynek tesztek a legkisebbek közül..." - Vagyis a cselekvésre mindig nyílik lehetőség.

Az újjáéledés időszakában természetesen képtelenek minden területen a régen vállalt munkát folytatni. A rend története tanúsítja: céljai megvalósításához annak idején széles eszköztára volt. Lelkigyakorlatokat szerveztek, szociális vezetőképző tanfolyamokat tartottak, sajtóval rendelkeztek, könyvkiadással foglalkoztak. Szociális intézményeket tartottak fönn: missziósházakat, iskolákat, napköziotthonokat, népkonyhákat. Országos szervezőmunkát végeztek a katolikus nők körében, akiket asszonyszövetségekbe, ifjúsági csoportokba, kistestvérmozgalomba tömörítettek. A szervezőmunka célja - ma is ezt vallják a nővérek - a keresztény közszellem erősítése a női társadalomban rejlő értékes vallásosság alapján. Jelen voltak a segélyezésben, a kórház-, fogház-, menhely- és gyármisszióban.

Ma mit tudnak mindebből vállalni? - kérdem, és Beöthy Zsuzsanna Cecília nővér mondja:

- Mindenképpen a Szentlélek Úristen segítségének kell tulajdonítanunk, hogy nálunk lényegesen nagyobb rendekkel összehasonlítva is szép számmal működnek intézményeink.

- Amikor vissza lehetett igényelni az ingatlanokat - folytatja Gabriella nővér -, előző főnöknőnk, Mogyorósi Erzsébet Józsa nővér visszakérte korábbi épületeinket, ingatlanjainkat. Szikszón kilencvennégy gyermekkel óvodánk működik, szeretetotthonunk pedig - tudatosan nevezzük így - tizenhét idős embernek ad otthont. Szeretnénk a tetőteret beépíteni, s ezzel is újabb férőhelyeket kialakítani.

Szikszón nem élnek még nővérek. Világiak irányítják az intézményeket.

- Misszióstársulatunk kettős arculatú - mondja az elöljáró nővér. - Beltagjai és kültagjai egyaránt vannak. Ez utóbbiak közül tavaly pünkösdkor a budai, Krisztina körúton lévő anyaházban huszonnégyüket avattuk. Szikszón és Keszthelyen ugyancsak működik kültagközösségünk. A társulat jelenlegi létszáma, életkori összetétele miatt intézményeink legnagyobb részét ma a kültagok és elkötelezett, lelkes világi munkatársak működtetik. Ez is mutatja, hogy a szerzetesség nem valamiféle elszigetelt lelki és cselekvési tér, hanem nagyon is az élet középpontjában áll. A világban élők számára tájékozódási pont, önmaguk katolikus keresztény voltának megéléséhez.

Keszthelyen - a premontrei rend egykori rendházának épületében - házvezetőnő-képző működik, és a szociálisgondozó- és ápoló-képzés folyik. Hátrányos helyzetű - részben állami gondozott vagy nehéz családi háttérrel rendelkező - leányokat fogadnak, akik így szakmát kapnak, s mint a nővérek örömmel mondják, az eddig végzettek megállják a helyüket.

Budapesten, a Tusnádi utcában egy kis földszintes ház állott korábban, ahol két nővér lakott 1950 után. A szétszóratás idején ezt tekintették a társulat tagjai anyaházuknak. 1990 után emeletessé bővítették, majd amikor 2000-ben Krisztina körúti, eredeti anyaházukba visszaköltözhettek, a Tusnádi utcában főiskolás, egyetemista lányoknak alakítottak ki kollégiumot.

A Krisztina körúti épület - a krisztinavárosi templom szomszédságában - évtizedekig részben önkormányzati célokat szolgált, illetve egy szakközépiskolának adott helyet. Ma ismét itt működik a társulat központja és a Farkas Edith Szeretetotthon az idős nővérek és világiak részére. Az épület másik felében a zsámbéki Apor Vilmos Főiskola szociálpedagógiai és hittanári szaka működik.

Vidéken két nővérük lát el fontos munkát. . Egyikük, Németh Erzsébet Klára Tolna megyében él, ahol négy községben egyházközségi lelkipásztori kisegítő, másik nővérük, Kőrösi Erzsébet Ágnes Gyöngyösön lakik, később Szikszón szándékozik lelkigondozói feladatot vállalni. A mátraalji városban hajléktalanok ellátásával, hitoktatással foglalkozott, a máltaiak munkáját segítette, most súlyos beteg testvérét ápolja.

Csobánkán, Dobogókő felé menet, balról tornyos villaépület ragadja meg a tekintetet. Prohászka Ottokár püspök hatvanadik születésnapjára közadakozásból vásárolták, s a püspök a Misszióstársulatnak adta. A nővérek Ottokár hadiárvaház néven az első világháborúban árván maradt lányokat neveltek ott, s nevelőotthonként működött egészen az 1950-es szétszóratásig.

Miután a nővérek visszakapták az ingatlant, a terület egy részét használatba adták a Közép-európai Cserkészpark Alapítványnak. Ők már részben rendbe hozták a kastélyépülettel szemközti, egykori iskolát és gazdasági területet, s európai cserkészfiatalok táboroztatására, továbbképzésére használják.

A kastélyban hitéleti, kulturális és oktatási tevékenységet szeretnének folytatni, a főépület körüli házakban pedig középsúlyos értelmi fogyatékosoknak zeneiskolát létrehozni. Egy német módszerrel - szép eredményeket értek el már ezzel - a fogyatékkal élők színek szerint ismerik föl a hangokat. Gabriella nővér, aki általános iskolai tanítónő, már húsz éve foglalkozik értelmi fogyatékosokkal. Van egy kislány, aki zenei téren annyira fejleszthető, hogy már négykezest játszik a zongorán.

Gabriella nővér útja 1990 után vezetett a közösségbe:

- Mindig szociális érzelmű voltam. Általános iskolai pedagógusként igyekeztem a rászorulókon segíteni. Például állami gondozott gyerekeknek rendszeres szabadidős foglalkozásokat tartottam. Gyermekkorom óta élt bennem a hivatás, hogy szerzetes legyek, de nem volt rá lehetőségem. Azután egy lelkigyakorlaton találkoztam az egyik társulati nővérrel, akinek révén azonnal éreztem, itthon vagyok ebben a közösségben.

Cecília nővér, aki huszonnyolc esztendeig a Mezőhegyesi Állami Gazdaság agrokémikusaként dolgozott, így vall hivatásáról:

- Özvegy vagyok, egy felnőtt fiam van. 1990-ben, miután meghalt a férjem, beléptem a társulatba. Ide vezető utamat rendünk karizmája határozta meg. Amire addig - elkötelezett hittel és vallási élettel - vágytam, az társulatunk konstitúciójában jól nyomon követhető: különleges módon a Szentléleknek szentelt közösség vagyunk. Az evangéliumi tanácsok követése közösségben - a liturgia erejével - többletet adhat ahhoz, amit eddig is végeztem. Mindig igyekeztem segíteni az elesetteken, testi-lelki rászorultakon. Közben elvégeztem a teológiát, s négy évig hittant tanítottam.

- Gyermeke mit szólt az elhatározásához?

- Abban az időben ő is egyházi pályára szeretett volna lépni, de időközben kiderült számára, hogy nem erre szól a hivatása. Akkor és most is támogat elhatározásomban. Egy édesanya a szerzetben is édesanya marad. Jóságos a rendem, mert megengedi, hogy közvetlenül is segítségére lehessek a fiamnak.

Tudattalanul éltem meg korábban a szerzetességet. Fiatal koromban gondolni sem lehetett arra, hogy szerzetes legyek, s az ezzel kapcsolatos ismereteim is gyérek voltak. Amikor családi állapotom szerint szabaddá váltam, nagy erővel tört fel bennem a vágy, hogy közösségben szolgáljam Istent és embertársaimat.

Gambár Éva Anna nővér szintén 1990 után lépett be a rendbe:

- Úgy gondoljuk, a Gondviselés vezetett ide valamennyiünket. Korábban egy termelőszövetkezetben könyvelőként dolgoztam, a szerzetességről vidéken nemigen hallottunk, nem is volt elképzelésem róla.Azóta azonban... - és halvány mosoly jelenik meg az arcán.

Hogyan élte meg Mózes Emma Ancilla nővér, aki a rendi folytonosságot képviseli, 1950 júniusát, a szétszóratás idejét?

- 1947-ben léptem be a Szociális Missszióstársulatba, Szikszón voltam jelölt. 1947 őszén indult meg ott a gazdasági iskola, s Kende Mercedes házfőnök nővér azt mondotta, hogy mindenkinek el kell végeznie.

Később Budára került, azután Balatonboglárra, s dolgozott a városmajori kórházmissziós házukban. 1950 májusában, néhány héttel a szétszóratás előtt tett fogadalmat, majd kényszerűségből hazatért szülőhelyére, Izsákra, s ott élt és dolgozott, lélekben szociális missziós nővérként.

- Telente például a szegény tanyai gyerekeknek ebédet főztünk, hogy a délelőtti és délutáni tanítás közben ne kelljen hazamenniük.Betegápolás, kántorkodás - amit éppen tenni kellett.Végeztem a munkámat, az állam részéről néha szóltak érte, néha nem.

A társulat bencés szellemiségű, Solymos Szilveszter atya a közösség lelki vezetője: rendszeresen vezet lelki napokat, rekollekciókat. Rozsályi Zoltán atya a Krisztina körúti szeretetotthon lakója és lelkipásztora, ő misézik naponta a nővéreknek.

Április elsejétől új épületszárnyat vesznek birtokba a szeretetotthonban. Kik kerülhetnek oda?

- Hatvanhat lakrésszel bővítjük a 2000 óta harminchat fővel működő otthonunkat. Nagy az igény az idősek részéről, különösen, hogy egyházi fenntartású intézménybe kerüljenek.

A Széchenyi Terv pályázat során nyert pénzösszeggel sikerült a bővítéshez fogniuk.

- A számos jelentkező közül azokat vesszük föl elsősorban, akik valóban rászorulnak. Huszonkét négyzetméteresek az új szobák, egyszemélyesek, fürdőszobával, ezenkívül négy olyan lakrészünk is van - nappalival és hálóval - ahová házaspárok költözhetnek.

Szinte elképzelhetetlen, honnan ennyi erő a munkához. Mégis, elsődleges a napi imaélet. Öt alkalommal mondanak zsolozsmát, ebben is próbálják követni a bencés életformát. A kápolna felújítása a közelmúltban nagy örömükre szolgált: Egy fedél alatt élhetünk Jézussal, s ez lelkierőt ad.

Puskás Eszter Margit nővér a közösség imavezetője, az ő föladata az épület helyiségeinek díszítése, csinosítása. Emellett - zenetanár lévén - a Mátyás-templom kórusába jár, s ott hegedűszóval dicséri az Istent.

Mindkét novícia idősebb korban lépett be a rendbe, pünkösdkor teszi le első fogadalmát.

- Szükségünk van tapasztalt, kegyelmi előélettel rendelkező nővérekre, hogy a társulat szellemét ők adják tovább. Imádkozunk új hivatásokért, hogy legyenek, akik továbbviszik a misszióstársulat karizmáját.

Elmer István

Fotók: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu