Az Úr házai és szolgálói (8.)

1955-ben érettségiztünk. Egyetemre jelentkeztem. Nem vettek föl, így aztán az Új Ember kiadóhivatalában dolgoztam.

- Mit dolgoztál?

- Úgy mondták, anyagmozgató. Sok mindenre megtanított Grexa Sanyi bácsi és Zlamál Dezső. Leginkább azért vagyok hálás nekik, mert megmutatták, milyen az élet. Közben egy-egy cikket is írhattam. A legelsőt Fekete IstvánKele című regényéről. Csodálatos érzés volt nyomtatásban látni a nevemet. Elkezdtem zenei tárgyú bírálatokat is írni. Nagyon megszerettem a klasszikus zenét, édesapámtól hanglemezeket kaptam. A legelsőnek egy magyar származású karmester, Reiner Frigyes által vezényelt Bach-versenyművek felvételét. Azóta is Bach áll legközelebb hozzám.

Aztán jött az egyetem, és Sík Sándor nagyon kedvesen azt javasolta, járjam a templomokat, figyeljem a kórusokat, írjak róluk, hiszen áldozatos és nehéz a szolgálatuk, sok akadályt állítanak eléjük. Boldog voltam, hogy bízik bennem. A Tamás Alajos vezette kórust és zenekart addig is csodáltam, a gyerekkórust meg különösen. Két kedves kislány énekelt benne, egyikük nagyon tetszett, a másiknak Laci bácsi csapta a szelet.

- A bélyeges Laci bácsi?

- Ő. Mindig vitatkoztunk, áldoztatásnál melyikünk tartsa a kis tálcát, ha láttuk, hogy a lányok is eljöttek misére. No de máshová is eljutottam. Ültem Grexa bácsi vagy Dezső mögött az oldalkocsis motorkerékpáron, száguldottunk vidékre. Hol krumplit hoztunk, hol misebort, hol zenei riportra indultunk. Kiváló karnagyokat ismertem meg. Például Incze Aurélt a kőbányai Szent László-plébánián. Arrafelé is gyakran megfordultam, ott is lakott egy csinos kislány, Nagy Kati.

- A nagymama tudja? - Andris csak suttogni mer, nehogy baj érje a csapodár nagypapát.

- Elmeséltem neki.

- Akkor jó.

- Vasárnaponként sokszor felmentünk a Mátyás-templomba, a tíz órai szentmisére. Gyönyörű zenéket hallottunk, Haydn Nelson-miséjét, Mozart Koronázási miséjét, Bárdos Lajos miséit. Sokszor találkoztam ott egyetemi kollégáimmal, Gál tanár úr pedig, egyik kezében a pénzgyűjtő kosárral, suttogva mindig kedves fiának nevezett. Óbudán egy híres és népszerű pap költő, Mécs László szentbeszédeit hallgattam. Egyébként ott hallottam a legszebbnek Pergolesi Stabat Materét. Édesapám is gyakran eljött velem. Vacogtunk a Mátyás-templomban, nagyon hideg volt, de a zene fölmelegített. Nem is egyszer a remek énekessel, Réti Józseffel ballagtunk le a Várból. Azóta sem hallottam hozzá hasonló tenort. Ha az Operában lépett föl, a pénztárban félretetetett számomra belépőt. Annyi operaelőadást hallgattam, hogy némelyiket kotta nélkül is fújtam. Így ismertem meg azokat a zeneszerzőket, akik az egyházi zene legnagyobbjai voltak, s azokat a műveket, amelyeknek új és új felvételeit máig üldözöm a boltokban.

- Mindet meghallgattad már?

- Nem. De belebetegednék, ha nem látnám a lemezpolcomon.

- Hiszen betelik mindkét polc. Az is, amit a papa csinált karácsonyi meglepetésnek.

- Ha nincs több hely, nincs több lemez sem.

- Nem hiszem, nagypapa...

- Tudod mit? Én sem.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu