"Hiszek, mert imádkozom..."

Karl Rahner, a XX. század egyik meghatározó teológusa

Az idei márciust Rahner hónapjának is nevezhetnénk, mert március 5-én volt születésének századik évfordulója, húsz évvel ezelőtt pedig március 30-án hunyt el.

Egy anekdota szerint, amikor egyik látogatója meglátta dolgozószobájában a rengeteg könyvet, azt kérdezte: "Kedves Páter! Ezeket Ön mind olvasta?" "Nem, ezeket én írtam!"

Karl Rahner 1904. március 5-én született a németországi Freiburgban. 1922-ben érettségizett, majd belépett a jezsuita rendbe, követve Hugo nevű bátyját. A rendben szokásos kiképzés és papszentelése után még évekig filozófiát tanult, többek között Martin Heideggernél. 1936-ban Innsbruckban doktorált, 1937-ben habilitált. Az innsbrucki egyetem teológiai karának a nácik által 1939-ben történt megszüntetéséig és az 1948-ban bekövetkezett újramegnyitása után egészen 1964-ig dogmatikát tanított. A II. vatikáni zsinaton XXIII. János pápa meghívására zsinati teológusként és szakértőként vett részt. Munkásságának főbb tézisei beépültek a zsinat dokumentumaiba. 1964-ben Romano Guardini utóda lett a müncheni egyetem keresztény világnézeti és vallásbölcseleti tanszékén. 1967-ben elfogadta a meghívást a münsteri egyetem dogmatikai és dogmatörténeti tanszékére. Miután 1971-ben nyugdíjazták, a müncheni jezsuita filozófiai főiskolán a filozófia és teológia határkérdéseivel foglalkozott. 1981-től Innsbruckban élt. 1984. március 30-án, nyolcvanévesen itt hunyt el.

Könyvek, tanulmányok és konferenciák sokasága jelzi, hogy ma is él és hat életműve a teológusok és a hitüket érteni is akaró Krisztus-hívők sokaságában. Például a Stimmen der Zeit, a jezsuiták müncheni folyóirata, amelyben Rahner 1939 és 1984 között hatvanhét tanulmányát jelentette meg, márciusi különszámában az egykori tanítványok méltatják életművét. A legjelentősebb tanulmányt Karl Lehmann bíboros, az egykori tanítvány és munkatárs írta.

Iskolateremtő tanáregyéniség volt. Kiemelkedő munkásságát előadásain, prédikációin és lelkigyakorlatain kívül publikációinak a jegyzéke is hűen tükrözi, hiszen több mint négyezer címet találunk benne. Rahner újszerű teológiai meglátásait főként tanulmányokban (tizenhat kötetben) fejtette ki. Az Ige hallgatója című munkája vallásfilozófiájának összefoglalása. Egyedül A hit alapjai című művében foglalta össze teológiáját. Tudományos teológiai művei mellett ott állnak lelkiségi jellegű írásai, amelyek hitének és egyháza iránti mély szeretetének tanúságai. Magyar nyelven is megjelentek legfőbb művei. A szegedi Karl Rahner-emlékülésről (1966) megjelent kötetben megtalálhatjuk a magyar nyelvű Rahner-bibliográfiát. P. Szabó Ferenc könyvéből (Teológiai Kiskönyvtár, 1981) pedig megismerhetjük teológiáját és életművének fejlődését.

Néhány évvel ezelőtt a római szalézi egyetem kiadásában megjelent szenségtani összefoglaló mű címe - A szentségtan Rahner után - arra utal, hogy Rahner teológiája mérföldkő és korszakhatár a katolikus egyházban a szentségekről szóló tanításban is. Kétségtelen tény, hogy azon nagy teológusok (Congar, Lubac, Balthasar) közé tartozik, akik meghatározták a XX. század teológiai gondolkodását.

Dolhai Lajos

* * *

Érdemes egy freiburgi Rahner-konferencia anyagát is felvillantani, ahol Roman Siebenrock freiburgi profeszszor rámutatott: már fiatal korában foglalkoztatta Rahnert az imádságban, spiritualitásban megnyilatkozó "lelki érzékelés". "Isten megérinthető". Köztünk kíván lakni. Úgy vélte, sokáig háttérbe szorult Loyolai Szent Ignác misztikus tapasztalata arról, hogy Isten mindenben megtalálható.

Paul Rulands mülheimi professzor arra világított rá, hogy Rahner számára Krisztus nem csupán a szerető Isten küldötte volt, hanem a történelem, a bűntől való megváltás fordulópontja, akiben állandóan megnyílunk a végtelen Isten számára.

Andreas Batlogg müncheni jezsuita Rahner "pozitív teológiáját" azzal példázta, hogy még az Istentől elfordult világban is vallotta Isten jelenlétét, a "rejtett kereszténységet". Sokan félreértették ezt, pedig lényegében nem volt más "anonim kereszténység" fogalma, mint Isten egyetemes üdvözítő szándékának kifejezése. Isten nagyobb, semmint csupán a mi Istenünk legyen.

Az osztrák Walter Schmolly szerint Rahner korunk világnézeti sokféleségét is derűlátóan fogta fel, a keresztények ösztökéjeként, hogy Krisztus hitében elmélyülve nemes értelemben váljanak misszionáriussá. Végül a sokféleség a szabadság gyümölcse, hitbeli döntést pedig csak szabadon hozhat az ember.

Érdekes módon Erwin Teufel baden-württembergi tartományi miniszterelnök volt az, aki a konferencián azt a kényes kérdést is felvetette, hogy Rahner minél idősebb lett, annál kritikusabbá vált az egyházpolitikával szemben. Mint nagyon sok kortársának, neki is élete központi élménye volt a II.vatikáni zsinat (1962-1965), amelyet az egyház új tavaszaként üdvözölt, és éppen az egyház iránti szeretetében várta e tavasz mielőbbi kibontakozását. Karl Lehmann bíboros, Rahner tanítványa és évekig munkatársa megerősítette a nagy teológus derűlátását Krisztus misztikus teste, az egyház mindig időszerű megújulását illetően.

(R.P.)

* * *

"Mindig a katekézis, a prédikáció, egyszóval a lelkipásztorkodás előmozdítása vezetett a hittudomány művelésében" - mondotta. "Nem vagyok tudós, és nem is szeretnék azzá válni. Keresztény vagyok, aki komolyan veszi a kereszténységet."

Jól látta a fiatalabb nemzedékek "hitbeli szükségét". Meggyőződése volt, hogy nem elég a hit igazságait hagyományos formában "tanítani". Ahhoz kell hozzásegíteni a mai embert, hogy saját élettapasztalata mélyén Istennel tudjon találkozni. Folyékonyan beszélt latinul, és nagyon ismerte a teológiai tradíciót (hagyományt), ezért tudta azt a modern ember számára megközelíthetővé tenni.

Amikor azzal vádolták, hogy nem Istent, hanem az embert állítja középpontba, így válaszolt: "Olyan teológus szeretnék lenni, aki azt hirdeti, hogy Isten a legfontosabb, és mi azért vagyunk, hogy magunkról megfeledkezve szeressük őt." Ennek felismerésére azonban képessé kell tenni az embert. Tőle származik az a megállapítás is, hogy "a holnap kereszténye misztikus (imádkozó, hitbeli tapasztalattal rendelkező) lesz, vagy nem lesz". Fáradhatatlanul hirdette az ima jelentőségét. Amikor egyszer - nem túl tapintatosan - neki szegezték a kérdést: "Imádkozik Ön?" - ezt a szerény és mély választ adta: "Remélem, hogy imádkozom. Nézze, ha életem kicsiny és nagy óráiban észreveszem, hogy az elmondhatatlan, szent Misztériumhoz közelítek, akit Istennek nevezünk, és bizalommal, reménnyel és szeretettel élem át ezt a találkozást, akkor ez imádság."

(rosdy)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu