Kellermayer Miklós

Március 15.

Visszatekintve az elmúlt századokra, de különösen a legutóbbira, úgy tűnik: mi, emberek mindent elrontunk. Nemcsak mi, magyarok, itt a Kárpát-medencében, akik a legbetegebb, leggyorsabban fogyó, legveszélyeztetettebb nép lettünk, hanem mindanynyian, az egész emberiség. Hiszen mi haszna a Holdra szállásnak, a Marson járó robotoknak, a technika megannyi vívmányának, ha eltűnik az élővilág csodálatos sokasága, ha a Föld csak védőöltözetben, nagy kínokkal lesz lakható, vagy teljesen lakhatatlanná válik? Mert ilyenné válik, ha minden úgy halad tovább, ahogy ma folyik. Az erdők, a zöld növényzet pusztítása, a levegő, a vizek, a talaj elszennyezése és bemosása az óceánokba, a kőszén és a kőolaj igazságtalan, zabolátlan kisajátítása együtt a kisajátítók kegyetlen, életellenes diktatúrájával oda vezet, hogy felséges lakóhelyünk a szenvedés, a halál bolygója lesz. Ha nem következik be gyökeres változás az életvitelünkben száz éven belül, vagyis még a XXI. században, amire elfogy az utolsó csepp kőolaj, mindez eljön - vallja és hirdeti az összes felelősségteljes, "megvásárolhatatlan" természettudós. Mindez nem azért jön el, mert sok ember él a Földön, hanem azért, ahogyan él. Azért, mert az emberiség elrontotta, elrontja a legszebbet, az éltetőjét, a kizárólag csak hozzá tartozót, a szabadságát. Azért, mert visszaélt legnagyobb kincsével, a szabad akarattal és az "őrzőből" ártóvá, életellenessé, pusztítóvá lett.

Most, amikor március 15-ét ünnepeljük, az igazi, az éltető szabadságról kell elmélkednünk. Ilyennek tudták, ilyennek élték meg 1848. március 15-én az ifjak és az egész nemzet is. Nincs szebb szó, mint a szabadság, a libertas, vallotta Petőfi is, a márciusi ifjak is, de az egész nép is százötvenhat évvel ezelőtt. A szabadság, amely éltető, amely dicsőséges, amelyért lehet, amelyért érdemes, amelyért valóban sokan meg is haltak, mint Batthyány Lajos és a tizenhárom hős aradi tábornok, sajnos mostanra (jóllehet módosultan, a "libertas"-ból "liberalizmus"-sá váltan) félelmet gerjesztő szitokszóvá lett az egész világon. Az életre hívó "libertas" eltűnt, s helyette itt a pusztulásba vezérlő a "gátlástalan liberalizmus" (magyar fordításban - nem túl kifejezően - a "szabadosság"). Ezt tapasztalja ma minden ember a világon, ha félelmében megbénultan nem is meri kimondani.

Hogyan, miért következett ez be? A válasz benne van a Szentírásban: Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket. (Ján 8;31). Az igazság szabaddá tesz. Csak az igazság tesz szabaddá! A tanítás, amiben ki kell tartani, ami tanítvánnyá tesz, ami elvezet az igazsághoz, ami az egyedüli út a szabadsághoz. És ennek záloga, hogy ismerjük és betartsuk "a törvényt" és a parancsokat. Ismerni kell a világmindenséget átfogó egyetemes természeti törvényi rendet; ismerni az "őrizd" parancsát az ószövetségi Szentírás első könyvéből, vagyis a tízparancsolatot, és a Teremtő Istennek az ószövetségi próféták által közvetített parancsait; továbbá Isten egyszülött fiának, Jézus Krisztusnak a "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", és a "szeressétek ellenségeiteket" parancsolatait.

Ezeknek ismerete és betartása visz el az igazsághoz, amely minden embert a dicső, a nagyszerű, az éltető, a megmentő szabadság részesévé tesz. Be kell végre látni, hogy pontosan Krisztus tanítása és megváltói tette hozta el azt a szabadságot, amelynek megélésében elindulhatott a tudomány nagyszerű, kalandos útjára. Elindult, és az eltelt kétezer év alatt valóban csodálatos magasságokba jutott el. Ez az út mindenkit lenyűgöz és bizakodóvá kellene, hogy tegyen, de "a törvényről", annak örök voltáról és az "őrizd", valamint a "szeresd" parancsokról nem lett volna szabad megfeledkezni, mertígy az éltető, a megmentő, a dicsőséges szabadság az életellenesség diktatúrájába, a halál demokráciájába vezető liberalizmussá vált és válik. A tudásunk, az összes tudományunk és a hitünk újraegyesítésével kell most ebben az új évezredben március 15-ét ünnepelnünk. Ha így ünnepelünk, ha abbahagyjuk az ártást, ha újra az éltető, a dicsőséges szabadságot óhajtjuk, és ugyanúgy, mint 1848-49-ben a forradalom dicsőséges hősei, mi is készek leszünk érte akár meghalni is, megalapozottá válik a reményünk, hogy mégmegmenthető az élővilág - és megmenekülhetünk mi is. Éljen tehát március tizenötödike az igazi, dicső szabadság gyönyörű magyar ünnepe!

(A szerző orvos, egyetemi tanár.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu