Homíliavázlat

Térjetek meg! Még van idő!

A mai bibliai üzenetekben elgondolkodtató ez a mondat: A választott nép ősatyái mind ugyanazt a lelki táplálékot kapták, ugyanabból éltek, aki nem más, mint Krisztus. Ő már ott létezett az Ószövetségben mint prófétai ígéret.

Legtöbbjükben mégsem telt kedve Istennek.

Nagyböjtben érdemes, sőt szükséges mélyen magunkba nézni. Ha most kellene Isten ítélőszéke elé állnunk, vajon kedve telne-e bennünk? A nagy ítéleten elhangzik majd ilyen elutasítás is: Nem ismerlek titeket, nem tudom, kik vagytok. Pedig lesznek köztük, akik együtt imádkoztak Jézus utcájában, nevében csodákat is tettek.

Az Úr nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Ő hosszan tűrő, vár és motivál. Mélyen tiszteletben tartja szabad akaratunkat. Tisztán elénk tárja a jót is, a rosszat is. S mindig küld indító kegyelmeket, hogy a jót válasszuk.

Ilyen kegyelmek lehetnek a csapások, a szenvedések. Jézus napjaiban két megdöbbentő eset történt. Pilátus kivégeztetett ártatlanokat, és vérüket az áldozati vérbe vegyítette, illetve tizennyolc emberre rádőlt Siloe tornya, akik meghaltak. Miért engedte meg mindezt az Isten? Értelmezni szeretnénk éppúgy, mint napjainkban a sok kegyetlen gyilkosságot, terrorcselekményt. Mindig vannak, akik embervért ontanak - ártatlanok vérét. Miért? Jézus válasza: intő jelül adatnak ezek. Nekünk még van időnk bűnbánatot tartani, de ha elmulasztjuk, elveszünk. Legyünk mindig készen.

A legmeghatóbb kegyelem Isten részéről az ő hosszan tűrő irgalma. Az evangéliumi példázatban a gazda nem engedi kivágni az immár három éve nem termő fügefát. Még egy évig gondozza, szeretetével veszi körül. Hátha majd terem. És az ima, az áldozat, a szeretet miatt valóban terem - sokszor és sokat.

Zaklatott lelkű idős férfivel találkoztam pár éve, akinek egyik lábát amputálták. Újra és újra mogorván elutasított. Egy alkalommal váratlanul magához hívott. Azt panaszolta, hogy éjjelente felriad, mert negyven éve meghalt édesanyját látja, amint kérges kezében a rózsafüzérrel imádkozik. Elmesélte, hogy nagyon rossz fiú volt. Rossz cimborákkal éjszakába nyúlóan ittak, mulattak. Amikor hazament, édesanyja ébren várta, kezében ott volt a rózsafüzér. Durván megkérdezte, miért nem fekszik le. "Mert érted imádkozom" - válaszolta. "Énértem ne imádkozzon!" - kiáltotta neki vissza.

Ezután megkérdezte tőlem, mit tegyen, hogy ez az álom többé ne zavarja. Válaszoltam neki. Ő pedig mély bűnbánatot tartva elfogadta a szentségeket. Íme, ezt a csavargó, elzüllött embert is szerette Jézus: édesanyján keresztül - és megmentette.

Ilyen nagy szeretet fényében érdemes megmaradni a bűnökben? Érdemes halogatni a húsvéti gyónást? Érdemes kockára tenni örök üdvösségünket?

Kerényi Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu