Baranyi Károly

Emlékezet és remény

A Nemzeti Pedagógus Műhely február 20. és 22. között nemzetközi konferenciát szervezett. A téma és a cím: Emlékezet és remény. A felebarátért átérzett és vállalt felelősség arra biztat minket, hogy figyelmeztessük az időhöz való viszonyára. Az időhöz való helyes viszonyulás az üdvösség feltétele. Az ember célja ugyanis a személyes boldogság. Azonban csak a szabad ember lehet boldog. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy a pedagógia legátfogóbb célja az, hogy a gyermeket szabadságra neveljük. A szabadság azt jelenti, hogy az embert nem határozzák meg a körülmények, a fizikai, kémiai, biológiai, társadalmi, nyelvi törvények, szóval a külvilág. Természetesen az individuumot tekintve a szabadság legkevésbé sem adottság, hanem feladat. Ennek a feladatnak a megvalósítása nem lehet csak az egyén feladata, ezt szülei, családja, tanítói és barátai segítségével közelítheti meg - összefügg ez az emberi lét alapvető paradoxonával: az ember egyszerre individuum és kollektív lény egyszerre.

Szabaddá az igazság tesz.

A pedagógia céljait tekintve is régóta vita tárgya, hogy a nevelés vagy az oktatás az elsődleges. Az elmondottakból nyilvánvaló: a nevelés a lényeges, a szabadságra nevelés, az oktatás pedig azért kell, mert szabaddá az igazság (legalább viszonylagos) ismerete tesz.

Az ember időben él, ezt az időt a jelen villanása két részre vágja. A múlt az, amire emlékezünk (vagy emlékeznünk kell), de amit nem befolyásolhatunk. A múltért azonban felelősek vagyunk. A jelen a döntéseink mozzanata, létezésünk formája. A jövőt csak homályosan látjuk. A jövő bizonytalan, döntéseink a jövőre irányulnak, de a történések nincsenek teljesen befolyásunk alatt.

A remény alapja a múltban van: fel kell ismernünk, hogy nem a sors kegyének vagy rossz szándékának vagyunk kiszolgáltatva, hanem mindaz, ami történik velünk, múltbeli döntéseink következménye is. Az ember léte nem merül ki abban, hogy sodorják az események. Ami megtörtént, amit átélt, szellemileg átformálódik benne; az ember beleviszi múltját a jövőbe. El kell azonban döntenie, mit hordoz magában tovább. A saját múltjára vonatkozó döntés sokszor negatív lesz: újból és újból nemet kell mondania kialakult létére. És személyes életünkben, akárcsak közösségi létezésünkben is előfordult, hogy rosszul döntöttünk. Ezért a múlthoz való helyes viszony az önismeret és megtérés, a jó irányba fordulás.

A jövőhöz való helyes viszony a remény. A remény erény, és mint minden erény, erőfeszítést és tudást igényel. A reménynek semmi köze optimizmushoz vagy pesszimizmushoz. Ezek hangulatok, pszichológiai vonások. A reményért meg kell küzdeni, a reményt fel kell építeni, mint egy házat, mint a házasságot vagy a lelki életet. A remény erény, ezért tudatos munkálkodással lehet elérni hozzá.

A remény lényege, hogy elpusztíthatatlan ösztön munkálkodik az emberben, és hajtja a jó vég felé. A szebb jövő reménye kitéphetetlenül gyökerezik az emberi boldogságösztönben. Az ember vágyakozásával és igyekezetével állandóan a "parttalanba" tart. Mégis az ember reménye a félelembe torkollik. A félelem, a bizonytalanság emlékezteti arra, hogy az emberi lét ugyan beteljesülésre van alkotva, afelé tart - és amiben beteljesedik, az a minden gondolkodást felülmúló lét -, de állandóan veszélyezteti a semmi közelsége.

Sokan aggodalmuknak adtak hangot, hogy a szekularizált európai uniós szervezetek az alkotmányból ki akarták iktatni a keresztény gyökerekre utaló kifejezéseket. Ők nyilván egyetértenek velem abban, hogy a remény valójában maga az Istenember. Ahogyan most hallottuk a templomban: "Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél" (1Kor 15,12.16-20). A mi reményünk - az emberi jelekkel együtt - azonban a végtelenre irányul.

Valóban Krisztus Európa reménye. Nagyon egyszerű dolog ez, tiszta gondolatmenet.

Vagy van Isten, vagy nincs. De ha van, akkor nincs semmi, ami nagyobb lenne nála. Ha létezik Isten, akkor nem létezik nála fontosabb. Ha van Isten, akkor van remény, ha nincs, akkor a remény nem különbözik attól, hogy most a héten merő véletlenségből megnyerem a lottón az ötöst.

Ha megharcoltuk a hitet, és tudomásul vettük, hogy Isten itt van köztünk, akkor a remény nem egyedül a jövőre irányul, hanem a jelenre: az Isten országa itt van köztünk, reményünk a most köztünk élő Krisztus, a feltámadt Istenember. Nemcsak a jövőt ígéri, hanem meggyőz arról, hogy a jelenben megvalósulhat a beteljesedés, még ha nem is nyilvánvaló ez.

(A szerző a Nemzeti Pedagógus Műhely vezetője.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu