Utazás a bölcsesség felé

Villány: a felfokozott magyar mediterrán

Villányban és környékén minden, szőlőtermesztésre alkalmas területen gondozott ültetvények zöldellnek

Kiülni egy jótékony estén a pince elé, a diófa alá, és az ácsolt deszkaasztalról jóféle borral telt poharat emelni, előbb belenézni a bor színébe, fénytörésébe, utána illatát mélyre szívni, miközben a tekintet elkalandozik a messzelátható vidéken, s kortyolni egyet, élvezni, amint a zamat ráomlik az ízlelőbimbókra - ez a bölcsesség foka már. Ilyenkor, a merengő órákon - mint a borkódex előírja - finom, friss vörösborokat, vagy diszkrét illatú, határozott zamatú fehérborokat illendő fogyasztani. Ezt a bölcsességet keresni utazunk délnek, s Kozármislenyt elhagyva - mögöttünk Pécs városa "dűl" neki nyári mediterrán szépségével a Mecsek oldalának - föltűnik a szeretnivaló hegyvidék, amely innen egyetlen pillantással be- és körbefogható, mintha az ember magáénak érezhetné, vagy éppenséggel a hegyekkel fogadtatná máris el önmagát. Húsz kilométernyi szélességben a magyar mediterrán fokozza önmagát: ez a Villányi-hegység.

Hosszú gang, száraz bejáró, egykor rendezett, s ma ismét gondozott porták - ha a kétnyelvű helységkiírás nem figyelmeztetne, akkor is tudnivaló: svábok lakta vidéken járunk. Palkonya északról támaszkodik a villányi hegyeknek, s fekvését, építészeti hagyományait tekintve nem csoda, ha úgy hirdeti magát: európai kulturális település.

Svábok lakta vidéken járunk, őseim földjén, ha az enyémek a Duna túloldalán, az egykori Bács-Bodrog vármegyében telepedtek is le. Nem tudtam nem regénybe foglalni az ő képzelt sorsukat, benne az én valóságos utódéletemet. Mint ahogyan mindenfelé Dél-Dunántúlon, Bácskában és Baranyában, az enyémek is a tizennyolcadik században jöttek. Emléküket körbeölelő szeretetem íratta velem Parasztbarokk című regényemben:

"Tartsd irányba az evezőt, az evezőt tartsd, ne engedd, hogy a víz kitépje a kezedből! - kiáltott a hatalmas férfi a törékeny asszonyra. A nő bekötött fejjel, kendő alól kiszabadult hajfürtökkel, enyhén domborodó hasával nekifeszült a durván faragott kormánylapátnak a tutaj végében. Őrizte egy irányban, mert ha elfordítja a víz, kicsap oldalra, s akkor már nincs az az erő, amely visszaigazítsa egyenesbe. (...)

Stefán - suttogta az asszony, és odabújt a férfi mellére. Stefán végighúzta kezét Maria hasán. - Megmentjük, ami a miénk, ne félj, jó dolgunk lesz, neki már biztosan jó dolga lesz - és erektől dagadó kezével ismét Maria hasát simogatta.

A gyerek éppen akkor mozdult meg: életében először ott, a Duna hullámain tovasikló tutaj hátán adott jelt magáról: itt vagyok, veletek és köztetek vagyok, már létezem. (...)

Miért, miért ácsoltak tutajt, mi hozta el őket a Fekete-erdő aljából? Mi hozta?

A bölcs válaszok önmegtartóztatóak. Jöttek lefelé a folyón. (...)

Ott kötünk ki! - nézett feleségére Stefán, az asszony, mint egy hordó, amely jobbra vagy balra el akar gurulni. - Bízzál a vízben, partra tesz bennünket.

Maria felkucorgott: - Megint megmozdult, a bal oldalon rúg!

Fiú lesz, biztosan fiú! - kiáltotta boldogan a férfi. - Erős fiú. Azt mondják, errefelé gazdagon terem a föld. Kapunk földet, házat, tíz esztendei adómentességet. (...)

Ilyen egyszerű: az ember partra száll, és ott van. Az első pillanatban elálmélkodik, körülnéz, de amint észreveszi maga körül az árnyékok hosszabbodását, eszébe jut, itt is csak úgy van, estére le kell hajtani valahol a fejét. (...)

Máriagyűd, a híres zarándokhely a Tenkes-hegy oldalában

Stefán ágakból ácsolt tartót a sátorponyvának, a csomagokat lehordta a tutaj fedélzetéről, legvégül baltával elvágta a kikötőkötelet, meglendítette a tákolmányt. Menj, nincs tovább szükségünk rád! Fölmarkolt egy göröngyöt, ujjai között szétmorzsolta: a föld mindenütt egyforma. Lehajolt, felesége alvó arcát nézte. Azután ő is elaludt."

Látom a szőlővenyigét, a magukkal hozottat, a dédelgetettet, amely oportót terem, s majd kiszorítja az ősi, magyar tájon honos kadarkát, melyet a legutóbbi időkben kívánnak - inkább Szekszárd vidékén - visszahonosítani.

Erről, a szőlőtermesztésről már a Villányi-hegység déli oldalán, a villányi szőlősdombok között beszélgetünk Szende Gábor hegybíróval: "A kadarka - így mondták az öregek - tíz évből kétszer hoz jó termést, az oportó fordítva."

A hegybíró nagyapját még Schwarcznak hívták, de a kommunisták németüldözése idején otthont-féltő riadalmában magyarosította a nevét. Látom a svábokat, akik elbújtak-menekültek a szőlőhegyekbe, miután sorsukat megpecsételte a potsdami, majd párizsi szerződés (pedig mit tudtak ők arról!), látom őket halálvagonokba hajtva 1946-ban és még 1948-ban is, s látom, amint néhányan visszaszöknek Göppingenből, Freising környékéről ezer kilométert oda, ahonnan elüldözték őket, mert ez az otthonuk. A haza messzi fogalom - az otthon ölbe fogható: újra hajt a szőlővesző.

Jövünk Villánykövesden át - egymás fölé települt pincesora idegenforgalmi közhely-mutogatás, mi inkább évszázadok munkáját látjuk benne, a közel kétszáz esztendeje álló Fülemüle csárda német nyelvű hívószavát: Gastgeber zu sein ist für uns eine grosse Verantwortung... - Valakit vendégül látni annyit jelent, mint felelősséget vállalni, hogy mindaddig, amíg nálunk van, jól érezze magát.

Palkonya - ezt a vidéket a magyarországi németek tették virágzóvá

A Szende-pincében - Villány főutcájának pincesorán, az újgazdag pénz-befurakodókat nem számítva, ősi bortermelő családok vendégváró présházai tapadnak egymáshoz, amelyek padlójából emelik a pincelejáró ajtaját - oportót kérünk a vendégfogadáshoz oly annyira értő gazdasszonytól (ő maga is helybéli sváb család leánya), hogy azt kortyolván, a bölcsesség fokára lépjünk. Utána a pincegazdával, a hegybíró férjjel nekiindulunk a hegyoldalnak, hogy az ültetvényt, öt hektárnyi birtokát és a borérlelő pincét megmutassa nekünk.

Több mint hatszáz szőlősgazda tömörült a villányi hegyközségbe, s választották meg Gábor gazdát maguk közül bírónak. Az ő feladata a származás és eredetvédelem - amely meghatározás talán bürokratikusan hat, de a hegybíró máris egyszerűen lefordítja: ha valaki leemel a polcról egy olyan üveg bort, amelyen az áll, hogy villányi, nyugodt lehessen afelől, hogy az valóban villányi szőlőből, villányi gazdától való. Hegytörvényük ezért szigorúbb az országos bortörvénynél.

Jammertal, Csillagvölgy, Kopár, Fekete-hegy - Villány nevezetes hegydűlői. A gazdák ma már külön jelölik a származás helyét a palackokon -, s ez külön rangot ad a bornak. Tovább gazdagítja a bor jellemét, amelyről Hamvas Béla A bor filozófiája című művében így ír: "A villányi az elegáns bor, a gavalléroké és a dámáké. A magam részéről bálra csak villányit adnék. Minden előnye akkor bontakozik ki, ha az ember frissen fürdött, borotválkozott, tetőtől talpig átöltözött. Leginkább frakkban vagy szmokingban, hölgyek dekoltázsban. Éppen csak annyi izgalmat kelt, amennyi a táncosok társalgásához kell. Mértéktartó, finom, jól nevelt."

Szende Gábor hegybíró a pince előtt, a diófa alatt: feladata az eredet- és minőségvédelem

Szende Gábor diófája alatt ülünk, maga ültette húsz esztendeje, fiatal legény korában, ama bizonyos ácsolt asztal mellett, amelytől nemcsak messzire látni, hanem a gondolkodás is hosszú távra lendül: "Tizenhárom éves fiamnak borász ambíciói vannak. Nemrégiben mondtam neki: a borász szakiskola befejezése után megkapja az első traktort, amellyel sokféle munkát elvégezhet a szőlőben."

A hegybíró a borászatot édesapjától, a szőlészet és borászat "fineszét" azonban nagyszüleitől tanulta-leste el. 1985-ben, amikor Fischer Gabriellával házasságot kötöttek, nászajándékul kapták a présházat, a hordókat és a szőlőterületet a következő kísérő tanáccsal: "Ha eladjátok, egyszer lesz pénzetek, de ha megművelitek a szőlőt, ellát benneteket egész életetekben."

Az öt hektáron termett szőlőből 300-350 hektó bor kerül a pincébe. Mint Villányban általában, oportót, kékfrankost, cabernet-savignont, cabernet franc-t, illetve merlot termelnek. Az egyes borfajták íz-, illat- és zamatjellemzését - a bornak, a jó bornak jelleme van! - Gabi asszony adja a présházi hidegtálas vacsora mellé, miközben megakad szemünk a legújabb elismerő oklevélen: Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát aláírása hitelesíti, hogy a Szende pince 2000-es évjáratú cabernet franc bora Magyarország legjobb húsz vörös bora közé tartozik.

Villányban és környékén - Siklósig, a Tenkes-hegyig - a vörös bor az uralkodó, attól kezdve jelenik meg a fehér. "Itt a vörösök uralkodnak" - mondja a gazdasszony, mire a magam történelmi malíciájával teszem hozzá: - Ezt a vörös uralmat még csak elviselnénk...

Az egyes borfajták íz-, illat- és zamatjellemzését - a bornak, a jó bornak jelleme van! - Gabi asszony adja a présházi hidegtálas vacsora mellé

A rosé - ajánlja Gabi asszony - gyümölcsös ízhatású, a hozzáadott kékfrankos adja meg a bor savgerincét. (A gerincesség eszerint nemcsak az embernél kívánatos...!)

A kékoportó - a szerző itt vallja be, írás közben ezt kortyolja - lágy vörösbor, könnyű, száraz frissesség jellemzi. S ha valaki ismeri a borszakértők szótárát, azt is megtudhatja, hogy a lágy azt jelenti: alacsony savtartalmú bor. Savtartalma - anélkül, hogy tudálékoskodni kívánnék - négy milligramm körül mozog literenként. Magam mandulás ízűnek nevezem, míg a testesebb (a borszakértők szótára szerint: bársonyos ízanyagú) kékfrankos inkább meggy-aroma hatását kölcsönzi.

A cabernet franc savai kerekebbek, lágyabb, simább bor a savignonnál, amely ellenben karakteresebb, intenzívebb íz- és illatanyag jellemzi, s a borok királynőjének nevezik.

És a barrique-olt borok: égetett tölgyfahordóban legalább tizennyolc hónapos érlelés során kapják meg füstfátyolos harmatvilágukat.

Elbarangolni a Villányi-hegységbe, a környező falvakba, a villány-siklósi borútra - e sváb... nem, inkább mondom, német rendezettségű és tisztességű vidékre (mert a "sváb" szóval bántanak 1945 óta) -, visszatérő szenvedéllyé válik.

A bor kultúrája kulturális társadalmi magatartásmód. És egy tartalmas pohár bor kortyolása (tartalmas: fogyasztásakor íze betölti a szájat) a bölcsesség egyik foka: messze látni, szelíden-szélesen lehet gondolkodni társaságában a csöndes, megnyugodott villányi nyárestében.

Elmer István

Fotó: Cser István

A bor filozófiája...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu