|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Ötvenéves a székesfehérvári papi otthon Székesfehérváron, a hatalmi szóval megszüntetett szeminárium - korábban karmelita kolostor - épületében ötven éve, 1953 júniusában nyílt meg az Országos Papi Otthon. Hazánk egyik legszebb barokk templomában ma is az otthon lakói - az idős, beteg atyák közül azok, akik még munkaképesek - végzik a lelkipásztori munkát: miséznek, gyóntatnak. A hívek örömmel veszik szolgálatukat, ők maguk pedig - amíg és amilyen mértékben erejük engedi - szívesen dolgoznak. A plébániai szolgálatból nyugdíjba kerülhet a lelkipásztor, de a papságból soha. A papi otthon funkciója időközben megváltozott - kezdetben a munkában megfáradt, idős, de viszonylag jó egészségi állapotú papok költöztek be a házba. A mai nyomasztó paphiány miatt azonban nyolcvan éves koruk fölött is sokan dolgoznak még akár főállásban, akár kisegítőként -, az otthonba legtöbben akkor jönnek be, amikor már ápolásra szorulnak. Ez érthető is: a kolostorként, majd szemináriumként szolgált épület idővel kezdett elavulni, komfortja nem felel meg egy idős betegeket ápoló intézet mai követelményeinek - a tavaly kezdett átalakításokat megelőzően hatvan évig nem végeztek itt hasonló munkálatokat. Mostanra elkészült a panorámalift, amelybe már tolókocsival is be lehet szállni. Remélhetőleg hamarosan megkezdődhet a fürdőszobák, mellékhelyiségek átalakítása. Életfontosságú apróság ebben, hogy a kád, amelyben a beteget fürdetik, körüljárható legyen, vagy hogy tolókocsival lemehessen valaki az ebédlőbe vagy a kertbe... Idős, beteg atyák lakják a házat, az átlagéletkor nyolcvan év fölött van. Akad egy-két "fiatal" is, akik rokkantnyugdíjasként kerültek az otthonba, s akik sokat segítenek az idősebb paptestvéreiknek. Tavaly harmincöt lakója volt az otthonnak - közel ennyien dolgoznak a házban: ápolók, gondozók, konyhai alkalmazottak, az adminisztrációt végzők -, de az év elejétől egy korábban lakatlan szárnyat Alzheimer-kórban szenvedő betegek számára alakítottak át. Itt rászoruló civil betegekről is gondoskodnak a Katolikus Szeretetszolgálat szakápolási programja szerint. Jelenleg a 42 lakóból 34 szerzetest és papot látnak el. Az igazgatónő elmondta, hogy átmeneti időre - például kórházi kezelés után a lábadozás heteire-hónapjaira - is szívesen fogadnak atyákat. A közösségi élet színtere az ebédlő és a társalgó, ahol könyvek, újságok, televízió és még számítógép is van, amellyel internetezni is lehet. Az egyházi év különböző alkalmai és a személyes ünnepek egyaránt nagyban javítják a lakók közérzetét. Az otthonban huszonnégy órás intenzív ápolást tudnak biztosítani a rászorulóknak, számos szakorvos jár be a házba: a szükséges vizsgálatok jelentős része helyben elvégezhető. A végsőkig itt maradhatnak a betegek. Az emberi élet rendje az öregedés: a test leépülése és a szellemi képességek hanyatlása. Eljön az idő, amikor már teljesen befelé fordul az ember, megszakad minden kapcsolata a külvilággal. Az elközelgő halál ideje ugyanakkor a benső növekedés utolsó nagy iskolája a lelki emberek számára is. És az utolsó nagy tanúságtevések alkalma is lehet. Egy pap életében ez a legfontosabb: hogy megélje a papságát. Mindennap koncelebrálnak a kápolnában: azok is részt vesznek benne, akik egyedül már nem volnának képesek misézni. A liturgia láthatóan segíti, mondhatni: felemeli a legelesettebb embert is, ha egyedül már nem talál vissza a szobájába, a misén teljes tudatossággal van jelen. A Szentlélek működése itt nap mint nap megtapasztalható. Idős, beteg papjai számára otthont, gondozást és ápolást nyújtani kötelessége az egyháznak. Ugyanakkor a tanúságtétel lehetősége is ez, különben hiteltelenül prédikálnánk az ég madarait is számon tartó Gondviselésről. káté
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|