Egy jegyzetíró füzetéből

1.

Bár csak novemberben, Szent Erzsébet napján lesz 115 esztendeje, hogy a 31 esztendős "világcsoda", a kegyelem választott edénye: Franz Schubert meghalt, a nyári koncertek egész sora emlékeztet rá, s arra is: a XXI. század zenésze ő lesz, dallamokban/dallamokkal a keresztény hitvallás tanúságtevője akkor, amikor egyesek a kereszténységet egy kalap alá veszik az ufókba vetett hittel. Persze nem újdonság, a lejáratás azóta tart, mióta Jézus Krisztus (aki maga a kereszténység) mennybe szállt, és az apostolokra - emberekre bízta örökségét. Hogy miért a fiatal komponista lépett elsőnek az emlékezetembe? Éppen ifjúsága, szeretettől átitatott egyénisége miatt. Meggyőző művészete a csillagokkal, fákkal, patakokkal ékített "filozófiából" nőtt nagyra, mint a bibliai mustármag. S valóban, ebben a hasonlatban rejlik a titka: egy parányi dallam is nála a tágas teljesség, értelem és szív együttmozdulásában az ártatlanság tapintatos imádsága, nehogy megbántsa a világot teremtő Szeretetet. Az egyik, mostanában méltatlanul elfelejtett zenetörténész, Hans Gál írja róla: "Schubertnél minden, de minden közvetlenül az érzésvilágból fakad, zenéje éppen ezért lelkének hű tükre. A nagyok között nincs még egy, akinek érzésvilágától olyan közvetlen híd vezetne a műalkotásban történő megnyilatkozáshoz, mint az ő esetében, mivel ťtermészet-muzsikusŤ lévén, senkinél sem volt olyan alárendelt szerepe a megfontolásnak, mint éppen őnála." Vagyis őszintén, spontán írta, amit a belső sugallata inspirált. A "lélegzés-módja" volt számára a szép világ: az öreg hárs, a téli patak, a csend. Jézus Anyja, aki virágok és szenvedések közül lép elénk, ugyanúgy elragadja zarándok-képzeletét, mint híres Esz-dúr miséjének Benedictus tételében a gondolat: mit jelent az Úr nevében érkezni - az Úr elé, naponta. Azt is Hans Gál írja, hogy "örökké érthetetlen marad, miként fakadhatott annyi muzsika ebből a rövid, a külvilág minden elképzelhető irgalmatlansága által üldözött emberi létből." Bizonyára megközelítő magyarázat, ha műveit hallgatva öröm-képességére utalunk, amely tövisek, gyötrelmek közt a legnagyobb keresztény erény, szenvedések közt a megértés: Krisztus misztériuma a fájdalom és a feltámadás kútmélyi alázatában rejtezik, és aki keresztény, ne külsőséges jelenségekbe burkolózzék s mondjon ítéletet, hanem alázatosan hajtsa meg a fejét.

Ahogyan Schubert meghajtotta, és lett azóta is titka az értékvesztő világnak. A kereszténység sohasem túlélés, hanem legigazibb valóság, abszolút vallás. Csak az feszül ellene, aki mindebből egyetlen szót sem ért...

2.

Vizsgázó lányhallgatóm, mielőtt belépett volna a terembe, a nyitott ajtónál megállt. Évfolyamtársnője odalépett hozzá, és homlokon csókolta.

Odabent megkérdeztem: afféle kabalaként kapta a homlokcsókot? Nem - válaszolta. A barátnőm így szokta minden vizsga előtt. Nem restelltem, behívtam őt is. Elmondta: édesanyja kislány korától ezzel bocsátotta iskola-útjára. Csak még keresztet is rajzolt a homlokára. Miért? - néztem rá tudatlanul. "Anyám mondta: a szeretet így kísér utadon, és könnyebben eszedbe jut, amit tanultál." Miféle szeretetről van szó? - "Krisztuséról" - felelte csodálkozva, hogy én nem tudom. - A Krisztuséról? - "Igen. Otthon ez most is természetes, és hiába lettem felnőtt, a szokást már ki nem növöm, mert anyámtól tanultam, ő pedig biztosan a régiektől..."

Érdeklődött, miért "izgat" ez a szokás. - Tudja, hajdan jómagam is ilyen kis keresztekkel indultam útra otthonról. Jelekkel, melyek ide, belülre költöztek, s ahogy múltak az évek, évtizedek, csak hitelesítői lettek az életemnek, melyet keresztényként próbálok megélni...

Bólintott, s a maga huszonkét esztendejével, a mai fiatalos, könnyed őszinteségével ennyit kérdezett: "Megbánta?" Lehajtottam a fejem, mert éreztem: nem a szavakat várja, hiszen nélkülük is lehet hitvallást tenni, vagyis valamit meggyőződéssel, fontolgatások nélkül folytatni.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu