Szentírás-magyarázat

A szeretet előbbre való

(Évközi 16. vasárnap - Mk 6,30-34)

A teremtett világnak és életnek ritmusa van. Az éjszakát nappal követi, a hétköznapokat ünnep, a munkát meg pihenés. A mai evangélium négyversnyi szakaszát akkor értjük meg jól, ha a következő vasárnap perikópájának (Jn 6,1-15) bevezetőjeként fogjuk fel, illetve figyelembe veszszük, hogy e versek előtt Jézus igét hirdetni és gyógyítani küldi a tanítványokat (6,7-13). S a "munka" után bizonyára jó lélekkel veszik Jézus ajkáról a megértő szavakat: "Jöjjetek félre egy magányos helyre, és pihenjétek ki egy kicsit magatokat." De pihenésüket megzavarja az utánuk sereglő tömeg. Jézus szíve megesik a népen - de ezt már a következő versekben olvassuk -, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.

A jelenet mögött minden bizonnyal felvillannak azok az ószövetségi élethelyzetek, amelyekben Izrael pásztora úgy mutatkozik be, mint népének táplálója (például az Egyiptomból való kivonulás, a pusztai vándorlás). Így prédikál már Ozeás (13,4-6). Vagy gondoljunk a jól ismert 23. zsoltárra, mely szerint Izrael Istene egy személyben pásztor és vendéglátó. Ebben a háttérben nem csoda, hogy az eljövendő Messiás a szétszéledt juhok pásztoraként és éltetőjeként lép fel. Jézus nem szétszór, hanem összegyűjt, nem a pusztába űz, hanem jó legelőre vezet és kövér hegyi mezőkre (vö. Ez 34,14).

A Jézus korabeli zsidóság egyik-másik csoportjában ezek a képek - különösen az Ezékiel könyvéből származók - már a végidők (eszkatológia) dinamikájával, teremtő erejével telítődnek. A rabbinikus irodalom ugyancsak valószínűsíti az előbb mondottakat. A Messiás mannát fog hullatni: miként az első megszabadító (Mózes) mannát adott az égből (Kiv 16,4), úgy az utolsó megszabadító is hasonlóképpen tesz. A manna-csoda tehát a Messiás elsőrendű ismertetőjele.

Az Újszövetség "pásztor"-ról mondott szavai sokszínűek, de kivétel nélkül mindegyik Jézus személyét és működését értelmezi. Az egyetlen szövegrészlet, az elveszett bárányról (Lk 15,4-7) szóló példázat, amely Isten pásztori méltóságáról (szolgálatáról) beszél, és tulajdonképpen azt kívánja kifejezni, hogy az utóbbi Jézus életében megvalósult. Jézus a végidők, az eszkatológia pásztora, aki újra egybetereli a juhokat. Sőt, János szerint életét adja értük. S miután megtapasztaltuk (megünnepeltük) Jézus Krisztus nagypénteki halálát és húsvét hajnali feltámadását, valóban ő lett az egyetlen pásztor - mindenkit üdvözíteni akaró szeretetével és hatalmával. "A trón közepén álló Bárány legelteti és az élővizek forrásához tereli őket"(Jel 7,16sk). A Feltámadott "a juhok nagy pásztora" (Zsid 13,20), az egyház "legfőbb pásztora" (1Pt 5,4).

A tanítványoknak ígért pihenést tehát felváltja - az élet ritmusa szerint - a Jézus kenyérszaporító (mannát osztó) szolgálatában való aktív részvétel.

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu