Jegyzetlap

Mivel az evangélium egésze aktuális, nincsenek inkább vagy kevésbé aktuális szakaszai. Mondhatjuk-e, hogy a Jelenések Könyve már ódivatú ezért vagy azért? Hogy már nincsenek "jól fizető" templomok, amelyekben adnak-vesznek? Már nem üldözik az igazságot, az igazság szerelmeseit? Ellenkezőleg; mintha mindenki üldözne valakit. Vannak üldözők és üldözöttek. A kifinomult üldözésnek már mintegy testvéri, odaadó, gáláns, könyörületes formát adnak, mondván: kérlek, bocsáss meg, hogy üldözünk. Az evangélium félelmetes aktualitására mi szolgáltatunk okokat, bár e nélkül is örök az, Aki maga az Evangélium. Másrészt a Könyv, a mű semmi egyébnek nem akar tanúja lenni, mint az emberré lett Istennek, Jézus Krisztusnak, aki az Atya tanúja. Mivel a dolog így áll, a fölszínes látású emberek, a jelen világot épp olyan rosszul ítélve meg, mint ezt a tanúságot, odébb tolják az evangéliumot, s vele a belőle sarjadó hitet. Pedig ez a hit fordulópont. Benne látszik éles vonalakkal a valódi világ, s ez a látás mondatja az emberrel: az evangélium minden ízében hiteles. Érvényes. Nem öregszik, nem veszít sem az erejéből, sem a világosságából, nem múlik.

Jézus azt mondja Péternek egy barátian bevezetett mondat után ("Mit gondolsz, Simon, a földi királyok..." stb.): "...menj ki a tóra, vess horgot, s az első rákapó halat húzd ki", feszítsd szét a száját, találsz benne egy sztátért (ezüstpénzt), s add a templomnak kettőnkért. (Mt 17,24-27) Látjuk Pétert, ahogy nézi az Urat. Nem mondja ki azt a tiszteletlenséget, amely azért föl-fölbukkan bennünk, mert kishitűek vagyunk: most viccelsz, Uram? Ismered a halakat, tudod, hogy melyik mit tart a szájában? S ha ismered, épp azt fogjam ki? Ha meg nem így ismered a világot, hanem még teljesebben, akkor ez - nincs rá más igazi szó - szédületes! Akkor még az is csoda, hogy a te Pétered egyáltalán le mer melléd ülni! Hogyan kanalazhatna levest nyugodtan az Isten mellett?... Péter szó nélkül elindul, hogy kifogja az Isten küldte halat. Ez - mint annyiszor az evangéliumban - a hit megborzongató pillanata. Itt és most, benne dől el minden. Mert Péter már átélte Jézussal, látta, érintette, megtapintotta a tényt, hogy ez az ember bizony az Isten Fia. Nem más. Bármikor megteheti, amire közönséges emberfia nem képes. A két keze között fogant, s ment át a világmindenség, s azután tágult mindenfelé úgy, ahogyan megszaporodott szavára a tanítványok kezében a két hal és az öt árpakenyér. A hit pillanata épp azért következhetik be, mert pusztán emberi módon lehetetlen, mivel kegyelem. A hitetlenség meg még lehetetlenebb, mert hit nélkül nincs sem jó élet, sem jó halál. Az élet a hit csodájánál nagyobb csodának látszik. A nagyobb csoda mégis a hit; a Teremtés abszolút isteni aktus, a teremtmény csupán az elszenvedője. A hitnek azonban, amelynek záloga az öröklét, az ember tevékeny részese; hitében kezébe vette a sorsát... Péter kifogja a halat. Ott csillog szájában az ezüstpénz. Az apostol leül a tópartra, és néz maga elé. Hányadszor teszi már föl a kérdést: ki ez az ember? Amikor megtörténik velünk a hihetetlen, nem ujjongást vált ki belőlünk, hanem lesújt. Előtte és utána szoktunk örvendezni. Megtörténtekor elhagy minket az emberi erő.

Péter fölkel, s megy visszafelé. Már messziről látja urát, amint a halról megfeledkezve magyarázza az igazságot valakiknek. Péter majd egy oldalpillantást kap tőle, ahogy az utolsó órákban. Most is mintha szelíden átszúrnák őt... A hit egyszerre lehetetlen és az egyetlen lehetséges. Minden más semmi, vagy majdnem az, s ha most nem az, idővel (száz év?, ezer év?, millió év múlva?) az lesz. De akkor Isten - aki a hitben jön el bennünk - lesz minden mindenben.

Vasadi Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu