"Csapot-papot"

Az idő eljár. Egy szerény kőtáblán olvastam a minap ezt az első látásra semmitmondó feliratot a sümegi ferences kolostor kertjének belső falán. Ha az ember azonban megáll e figyelmeztetés előtt, és belegondol mélyebb üzenetébe, megborzong mélységétől. Földi életünkhöz a Teremtőtől kaptuk az időt: hogy azzá legyünk, akivé lehetünk. Jól sáfárkodunk ezzel az idővel? Bizony nem. Hagyjuk futni a perceket, az órákat, a napokat, az éveket - anélkül, hogy időnk lenne önmagunkra. Anélkül, hogy időt hagynánk az Úrnak, hogy megérintsen minket, hogy meghalljuk szavát, felismerjük nekünk szánt üzenetét.

Az idő arra szolgál, hogy hazataláljunk. Haza pedig úgy találhatunk, ha el tudjuk hagyni újra meg újra mindennapjaink világát. Kötelezően, mindent félretéve. El kell utaznunk, hogy hazataláljunk. Magunk mögött kell hagynunk "csapot-papot", hogy ismét birtokba vehessük saját időnket.

Mert a keresztény ember igazi otthona az Úrnál van. A Mennyország elővételezetten itt van jelen világunkban. Teljesen természetesen nem birtokolhatjuk, csak a végleges megérkezéskor. Lehetőségünk van azonban időről időre egyénileg és közösségben belekóstolnunk, megízlelnünk ízét-zamatát. Ha hagyjuk magunkat, hogy megérintsen, erőt kapunk további vándorlásunkhoz: mindennapjaink, állapotbeli kötelességeink tartalmasabb megéléséhez.

Ennek egyik kiváló módja a többnapos, kolostorban töltött idő. Egyházközségünk képviselőtestülete, némileg kibővülten, lelkigyakorlaton vett részt a ferencrendiek sümegi házában. Negyvenedmagammal belecsöppentem a szerzetesi élet ritmusába: zsolozsmázva, a lelki vezető elmélkedéseit hallgatva, az elcsendesülés óráiban, valamint az összegző beszélgetés során valamennyiünk előtt felsejlett az igazi értékek világa. Az a felismerés, hogy hatalmas, kimeríthetetlen kincs és szépség birtokosai vagyunk. S ezt a kincset úgy hívják, egyház.

Boldogsággal töltött el valamennyiünket a zárdában töltött három nap. Olyannyira, hogy fájt a távozás. Nem bénító, hanem termékenyítő fájdalom volt ez. Kincsünk tudatában, megújult lélekkel, nagy elszánásokkal indultunk vissza megszokott kötelességeink világába. Hálát adva az Úrnak, hogy számtalan feladatunk kísértésén felül tudtunk emelkedni, és szakítottunk időt e megtisztító szép három napra. S ha az elszánások törekékesen is valósulnak majd meg, remélem, időről időre elénk lép a kolostorkerti kőtábla óvó intése: az idő eljár. Már akkor megérte.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu