Hermelinek télen

Nemrég a Duna árterében járva hermelinnel találkoztam. Hol itt, hol ott bukkant elő a bokrok sűrűjéből, végigszaladt egy, a földön heverő kidőlt fatörzsön, és hosszasan szimatolt valamit egy fűzfa tövében. Vadászott.

Talán negyven lépésnyire lehetett, amikor számat öszszecsücsörítve az egér cincogását utánoztam. Úgy torpant meg, mintha áramütés érte volna, felágaskodott, figyelt, aztán gyors ugrásokkal felém indult. Jött, mintha zsinóron húzták volna. Félúton megállt, újra felágaskodott, bajuszszálai izgatottan remegtek amíg felém szimatolt. Egy vastag törzsű nyárfa előtt álltam, terepszínű kabátom beleolvadt a háttérbe, de a karcsú kis ragadozó viselkedésén már látszott, hogy felismerte bennem az embert. Percekig habozott, aztán megfordult, és éppen olyan gyors ugrásokkal, ahogy jött, elszaladt. Egy ideig még láttam a bokrok között, aztán eltűnt, és hiába cincogtam, nem bukkant fel többé.

Amíg utána néztem, eszembe jutott egy korábbi, emlékezetes találkozás. Pécel határában jártam, a Rákos-patak közelében. Hideg téli nap volt, és amikor megálltam, hogy körülpillantsak, egy barázdában fehér foltot láttam közeledni. A távcsövet a szememhez emelve a folt testet öltött egy hófehér bundás hermelin képében. Szájában frissen fogott vízi pockot tartott. Úgy hozta, mint az apportírozó vizsla a lőtt vadat. Tíz lépésnyire lehetett, amikor meglátott. Leejtette zsákmányát, és kissé felemelkedve figyelt felém. Melle piros volt a pocok elkenődött vérétől, és ahogy ott állt, szoborszerű mozdulatlanságban, felejthetetlen látványt nyújtott. De hamar magához tért, megfordult, és a pockot hátrahagyva a menyétfélékre jellemző, lomhának tűnő, de mégis gyors ugrásokkal távolodott. Ám egyszerre úgy tűnt, meggondolta magát. Megállt, viszszanézett, aztán már jött is felém a barázdában. Habozás nélkül felkapta zsákmányát, és már vitte is a patak felé.

A két hazai kisragadozó, a menyét és a hermelin nyáron nagyon hasonlóak, bundájuk vörhenyesbarna, mellényük fehér. Bár a hermelin általában kissé nagyobb, a legbiztosabb különbség, hogy a farka hosszabb, és a hegyi rész mindig fekete. Akkor is, ha az állat télire hófehér bundát ölt. A menyét farokszíne a hátához hasonló vörhenyesbarna. A hermelin késő őszi "színeváltozása" viszonylag gyorsan megy végbe, a tavaszi visszabarnulás lassúbb folyamat, ilyenkor néha tarka állatokat figyelhetünk meg. Az orosz cári udvar hölgyeinek hajdani legendás hermelinpalástjához százával, talán ezrével lőtték a téli ruhás kis ragadozókat, de Szibériában és Kelet-Európában ma is keresett cikk az állat hófehér bundája. Hazánkban védett, de miután a hozzá az év nagy részében hasonló menyét védettségét újabban megszüntették, ennek gyakorlati értéke sajnos ugyancsak kérdésessé vált.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu