Az Új Ember nagyböjti lelkigyakorlata

Levél a sivatagból

A nagyböjt a megtérésre, önvizsgálatra szólítja fel az embert. Az egyház évszázadok óta különböző lelkigyakorlatokkal segíti ebben a híveket. 2002 nagyböjtjén hat egymást követő lapszámában az Új Ember is lelkigyakorlatot tart - és kínál olvasóinak. Olyan külföldi származású, hazánkban tevékeny szerzeteseket kértünk fel az elmélkedések írására, akik újfajta tükröt tarthatnak a magyar katolikusok elé. Kritikusnak tűnő észrevételeikkel is a hitet, az önismeretet, az alázatot és a reményt kívánják növelni bennünk. - Így legyen.

Kedves Testvérem!

Remélem, nem fogsz megharagudni rám, sőt meg fogsz érteni: egy elmélkedést kértek tőlem.

De én nem tudok bölcs elmélkedést írni - főleg magyarul, bár ez már tizedik nagyböjti zarándokutam magyar földön -, éppen ezért szeretnék most Neked inkább egy testvéri levelet írni. Ha beleegyezel, elviszlek a sivatagomba, megmutatom pusztaságaimat, s megosztom Veled egypár tapasztalatomat, melyekben mindig van egy biztos Oázis.

Kész vagy ezeket elfogadni - útitársammá szegődni?

Mielőtt elindulunk, fogadj el egy fontos, bátorító útmutatót egy régi és tapasztalt zarándoktól, Szent Ágostontól: "Életünk ugyanis ebben a zarándoklásban nem lehet meg próbatétel, kísértés nélkül; mert előrehaladásunk csak próbatételeken keresztül valósul meg, és senki sem ismerheti meg önmagát sem, ha csak előbb nem volt próbára téve, és senki sem koronázhat meg, ha nem győzött, és senki sem győzhet, ha nem küzdött, és senki sem küzdhet, ha nincs ellensége és próbatétele" (A zsoltárokról szóló fejtegetések).

Az első magyar sivatagi utam az idegen föld volt, vagyis inkább az idegen nyelv. Amikor tíz évvel ezelőtt a magyar testvérek közé jöttem, egy szót sem tudtam a nyelvükön. A szóbeli kommunikálás pusztájában, a bizalomból fakadó bátorság kutat tud ásni a zárkózás szárazságában. Egyszerű gesztusok, őszinte cselekedetek, sőt egy kedves mosoly utat nyit egy szív Oázisához. Fölfedeztem, hogy az igazi próbatételt a testvérek között nem a nyelvi meg nem értés, hanem a szív bezárása és a ridegség jelenti. Ilyenkor csak egy lehetősége marad az embernek, igyekszik irgalmas lenni: 70x7 órán keresztül is. Ebben a törekvésben mindig megerősít engem Jézus életének Evangéliuma, az ő gyöngéd türelme, melyet a bűnös emberrel szemben tanúsít: legyen vámos vagy utcalány - vagy legyek akár én. Egyébként érdekes, ő tudott ideges és türelmetlen is lenni, de igazán csak akkor, amikor tanítványai kishitűségével, bizalmatlanságával találkozott. A megtört szívűekhez azonban mindig irgalmas. Az irgalmasság és megértés útján, melyen járok - nemcsak a magyar, hanem egyáltalán az egyetemes bűnösség pusztájában - nagy segítségemre van az Irgalmas Jézus üzenete. Főleg 1993 óta, amikor részt vehettem Fausztina nővér boldoggá avatásán. Az ő Naplója azóta gyakori útikalauzom lett. Ajánlom mindenkinek, elsősorban amikor az emberi nyomorúságból származó bizalmatlanság eltakarja szívünkben az Oázist.

Visszatérve a magyar nyelvhez. Négy éven keresztül amiatt szorongtam, hogy idegen nyelven nem tudom olyan szabadon kifejezni magam, mint az anyanyelvemen. A negyedik évben Miskolcon szolgáltam. Az első Szentlélek Szeminárium után két héttel fölfedeztem: az Úr megszabadított a nyelvi félelemtől - elkezdtem szabadon beszélni, papír nélkül. Újra fölfedeztem az Oázist.

Sivatagnak érzékeltem a magyar egyház népszerűségét, pontosabban annak hiányát: kevesen vannak a templomban, hiányoznak a tömegek. Itt az Oázis felfedezésének kulcsa Jézus bátorítása volt: Ne félj, te kicsi nyáj! A vallásos tömeg pusztájában kezdtem fölfedezni az embert, Isten páratlan gyermekét, a testvéremet. Lengyel tapasztalataim után nagyon szenvedtem a gyerekek és fiatalok kis létszámától. Ezért az iskolában és a templomi hittanórán kezdtem örülni minden egyes embernek (néha szó szerint csak egy volt a négyszáz diák közül). S akkor megtapasztaltam: tényleg két ember elég, hogy Jézus ott legyen közöttünk.

Következő sivatagom, melyet meg akarok osztani Veled, kiterjed a szomszéd országokra és népekre, különösképpen Szlovákiára, Romániára és a cigányokra. Nem egyszer kiaszott, elepedt földön éreztem magam, amikor magukat Krisztus hívőjének tartó testvérektől hallottam a gyűlölet szavait. Nemegyszer erős sivatagi vihar fújt a szemembe, amikor tapasztaltam a sérelmek dédelgetését, és a megbékülés nem akarását. Tanultam valamit a lengyel-német kapcsolatok gyógyulásából. Tudom, hogy lehetséges a kibékülés, ezért amikor csak alkalmam volt, a személyes találkozások során próbáltam segíteni, hozzáférhetővé tenni és megtisztítani a kibékülés és kiengesztelődés forrását. Tudom: mélyek a személyes és a nemzeti sebek. Aradon, ahol nem minden magyar ajkú római katolikus örült annak, hogy voltak, akik románul imádkoztak a templomukban, egyszer egy Észak-Írországból származó lány tanúságot tett a megbocsátásról. Ő 19 éves koráig mindig gyűlöletet érzett, valahányszor látta az angol királynő képét. S egyszer, éppen Angliában járt, amikor Jézus lelke rávezette arra, hogy szívből meg kell bocsátania az angoloknak, hogy elrabolták az országát. És amikor Jézus nevében kimondta a megbocsátást, azóta Benne igazi testvéreknek tekinti az "angol ellenségeit". Ez a gyógyszer működik a legszárazabb pusztában is. E nélkül nem virágzik a legzöldebb kert sem. Csak meg kell keresni a forrását - Jézust, az Oázist.

Kedves Testvérem! Mesélhetnék még néhány pusztaságról, amelyeket láttam magyar zarándokutamon. Például a depreszszió, az öngyilkosság, az abortuszok, a különféle bénultságok, a bátortalanság az új evangelizációra, a passzivitás a liturgiában, a lanyhaság a közjó szolgálatában... S még több a puszta, ami bennem van, melyet inkább gyóntatómnak mondok el. De törekszem, hogy ne féljek. Téged is kérlek, ne félj! Még lesznek felfedezéseink, az út még hoszszú lehet. Az ördög sem alszik, de nem vagyunk magunkra hagyva. "A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse" (Mt 4, 1). A Lélek visz minket is, ha hagyjuk. S elvezet egy teljes igazságra, hogy szabaddá váljunk: a rólunk és a bűnről szóló igazságra, meg tovább is, a Jézusról szóló igazságra. Hogy Ő a győztes - senki más. Ha bízom Jézusban, az Ő irgalmában, ha rábízom magam minden nyomorúságommal együtt, fölfedezem Benne az Oázist: Már virágoznak bennem az Ő kertjei, már bennem van az Ő országa.

Pawel testvér

Ps. "Virágos kert vala híres Pannonia " - ezt a címet adta Puskely Mária a magyar földről származó szentekről - boldogokról írt könyvének. Örülök, hogy most, a nagyböjt 2. vasárnapján, 2002. február 24-én a krakkói érsek, Macharski bíboros atya elhozza majd Szent Hedvig királynő ereklyéjét a magyarok közé. Szomorú pusztának tűnő földünkön tündököljön még egy szép virág Jézus kertjéből, az önfeláldozó szeretet példaképe, magyar királylány és lengyel királynő, aki lelkileg is egyesíti Közép-Európát. Hedviggel és minden szenttel örvendjünk! Ne szomorkodjunk, az Úrban való öröm a mi erősségünk.

Pax et Bonum!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu