A telefon

Vannak, akik ezt a szerkezetet távbeszélőnek nevezik, úgy is használják: vagy át akarják kiáltani a távolságot, vagy hosszú távú csevegéssel teszik próbára környezetük idegeit. Némi meglepetést keltett bennem, hogy a felrázó csengőszó után a hívó egyetlen szót sem szólt, hiába bömböltem egyre türelmetlenebb hallókat a kagylóba. Csend...csend... csend... A gyanúmat az keltette föl, hogy mintha elfojtott kacajt hallottam volna.

- Te vagy az, Andris?

A kacaj nevetéssé fokozódott. Aztán megint szünet. Végül mégis egy hangocska.

- Szia, nagypapa.

A neveléstudomány szakemberei bizonyára helytelenítik e megszólítást, de mi már csak így vagyunk egymással.

- Mi újság? - kérdeztem, bár olyan érzésem támadt, hogy érdeklődésem akár ostobaságnak is nevezhető.

- Egyedül vagy? Elutazott a nagymama? Öcsi is dolgozik? - Ha Andris szólni kezd, sosem elégszik meg egyetlen mondattal. Bizonyos közlési kényszere van, s néha kissé kimeríti környezetét.

- Képzeld, egyedül.

- Nem félsz?

- Nem.

- Figyelj, nagypapa! Azért hívtalak föl, hogy ne félj és ne unatkozz!

Hát unalomra a következő percekben nem nyílt lehetőség. Megtudtam, hogy Andris elkészült a leckéivel, hogy mit ebédelt, hogy Kata és Zsuzsi bizony rosszak voltak, de ő akár az angyal - a közlés igazságtartalma később valamelyest módosult, Andris angyali mivoltát édesanyja kétségbe vonta, jelezve, kezdeményezője volt a perpatvarnak - azt is megtudhattam, hogy súlyos betegséggel küzd - itt köhögések következtek -, és nem szabadna iskolába mennie. És a folytonosságot megszakítva újabb kérdést szúrt közbe: - Örülsz, hogy telefonálok?

Mit mondjak, örültem. Addigra már mindegyik családtagom felhívott, s közömbösen hangzó kérdéseik mögött éreztem az aggodalmat: nincs-e bajom, nem szenvedek-e hiányt valamiben, elzártam-e a gázt, beadtam-e az injekciót, szóval nem voltam egyedül, vigyáztak rám.

- Tudod mi volna jó? Ha én most fölmennék hozzád. Akkor kettesben lennénk, egy kicsit nézném a mesét, de beszélgetnénk is, és egyedül megfürdenék este, meglepnélek, hogy örülj!

- De hiszen meleg vagy!

- Annyira azért nem. Figyelj, nagypapa! Mit csinál a Brumi?

- Itt ül és néz engem.

- Akkor jó. Ha már én nem mehetek, legalább ő ott van. Mégsem vagy annyira magányos. Magányos... Honnan tanulja ezeket a szavakat?

Közben Andris átadta a kagylót Katának. Újabb édelgés, elfojtott kacajok.

Magány? Szörnyű érzés lehet. Brumi szerencsére itt van. Biztatóan szemlél: "Nem, öregem, nem vagy magányos. Akit szeretnek, soha nincs egyedül."

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu