Jézus ereje

Elmúlt a karácsony. Szép volt. Még mindig az ünnep varázsa alatt szövöm a gondolatokat, és hirtelen rám szakad egy kérdés: "Mi lett volna, ha Jézus nem jött volna el...?" Persze, a filozófusok megmosolyognának e miatt a fölösleges kérdés miatt; tanáraink jól belénk verték az ilyen és hasonló kérdések haszontalanságát (például mi lett volna, ha Ádám nem vétkezik?). De Ádám vétkezett, Krisztus pedig megtestesült és azóta nem lehet úgy gondolkodni a világról, mintha ez nem történt volna meg.

Nehéz még csak elképzelni is, mi lett volna a világ sorsa, ha Jézus nem jött volna el. Egészen másként gondolkodnánk egymásról, és az élet is egészen másképpen nézne ki. Ez persze nem azt jelenti, hogy Jézus tálcán felkínálta volna minden emberi bajunkra a kész megoldást. A kereszténynek is, mint minden embernek, szembe kell néznie az élet nagy kérdéseivel, vagy éppenséggel a valamennyiünket készületlenül ért világméretű terrorizmus problémájával.

Az idők teljességében Isten belépett történelmünkbe. A teremtő közvetlen kapcsolatba lépett teremtményével Fia, Jézus Krisztus által, aki, bár megmaradt tökéletes Istennek, egyben tökéletes emberré is lett. Az a pillanat, amikor ez megtörtént, szükségszerűen a történelem középpontjává vált. Minden, ami azelőtt volt, csak azért volt, hogy ezt a nagy eseményt előkészítse, minden, ami azután van, ennek az eseménynek a tükrében játszódik le. Egy ekkora horderejű jelenség előtt az ember nem tehet mást, mint letérdel. Az igazságot csak térden állva lehet megérteni. Ide nem elegendők az emberi szavak.

Tehát egykor ezen a földön lépkedett egy ember, aki Isten Fia volt. Tőle tudtuk meg a ránk vonatkozó igazságot. Most már azt is tudjuk, milyen ember volt ő, és mi volt világra jövetelének a célja. Azóta van viszonyulási pontunk, amelyhez emberségünket mérhetjük. Ez a viszonyulási pont nem törvények sokasága, hanem egy személy: Jézus Krisztus. Milyen ember volt ő? - ez a kérdés nem szűnt meg izgatni az emberiség legnagyobb elméit. Sajnos az evangélisták nem sok leírást hagytak ránk Jézusról, de éppen elegendőt ahhoz, hogy ki-ki kiépítse magában saját Jézus-képét. Talán ezért nem jó sok Jézus-filmet nézni; a kép ugyanis belevésődik a tudatunkba, és Jézus-képünk a rendező, illetve színész által felkínált modell lesz. Ez viszont elkerülhetetlenül az ő Jézus-képük. Milyen ember volt tehát Jézus?

A fiatalok egyik kedvenc eszményképe az "erős ember". Tudják ezt a mesemondók: minden gyerekmese hőse emberfelettien erős emberként lép a színre: fanyüvő vagy sárkányölő, de "modern" mesékben, a képregényekben is a rendhagyó erejű "superman" a hős. Nos, Jézus erős ember volt. Nemcsak lelkileg, szellemileg, hanem egész biztosan fizikailag is, hiszen olyan vállalkozásairól olvasunk, amelyek rendkívüli testi bíróképességet tételeztek fel: hangja erős lehetett, ha ezres tömegeknek volt képes prédikálni, rengeteget gyalogolt, felforgatta a templomi árusok asztalait, megostorozva és megkínozva is képes volt cipelni hatalmas keresztjét.

De magatartásában is erős volt. Szembeszegült kora minden legrettegettebb hatalmasával: szócsatákat vívott a tudós íráskutatókkal, emelt fővel állt a züllött Heródes előtt, félrelökdöste az öklüket rázó farizeusokat, amikor meg akarták kövezni. Rendhagyó viselkedése azonban semmiképpen sem fakadt a tekintéllyel való kamaszos dacolásból, amely ürügyet keres arra, hogy ne kelljen követnie a megszorító szabályokat, hanem elmarasztalta a törvényekre való hivatkozást a szeretettel szemben.

Olyan tekintéllyel tanított, amelyről tudta, hogy népszerűtlenné teszik majd, különösen saját környezetében. Falubelijei között kevés sikere volt, mert azok fennhéjázón elutasították: "Mit képzel magáról, ki ő, hogy minket akar oktatni?" Jézus sohasem kereste a másokkal való szembeszállást, de amikor kihívták, nem hunyászkodott meg, nem vonta ki magát a vitából, és főképpen nem volt hajlandó megalkudni. Megmondta az igazat akkor is, amikor eleve tudta, hogy hallgatóságának ez nem fog tetszeni.

Élete végén megélte ugyan a halálfélelmet, de egy pillanatra sem gondolt arra, hogy elmeneküljön hóhérai elől. Említsük meg még azt is, hogy mindig udvarias volt és kedves. Ez egészen más magatartás, mint amit a diák "gyengeségnek" nevez elnéző tanáránál. A gyengédséghez, kedvességhez, udvariassághoz nagy belső lelki és pszichikai erő kell, mivel csak önkontroll útján lehet megvalósítani.

Ez a Jézus-kép ma is képes lelkesíteni fiatalokat és felnőtteket. Aki őt követi, az még akkor is, ha netán nem rendelkezne mesebeli testi erővel, bátor emberré lesz. A keresztény fiatal ereje abban nyilvánul meg, hogy szembeszegül a zsarnokkal, amint azt ékesszólóan bizonyítja Karl Leisner, a fiatal német vértanú példája, akit azért hurcoltak haláltáborba, mert elítélte a nácizmust; hogy meri vállalni a népszerűtlenség bélyegét, amint azt Kalkuttai Teréz anya tanúsítja, akit ugyanis a brit sajtó egyszer azzal vádolt meg, hogy primitív, mert ahelyett, hogy nagy tekintélyét arra fordította volna, hogy megbélyegezze a szegényeket kizáró modern gazdag társadalmakat, inkább két kézzel ápolta a legelesettebbeket; végül abban, hogy udvarias, kedves és gyengéd.

Karácsony - az ünnep - elmúlt, de a Megtestesült - az élő Jézus - mindvégig velünk maradt és ma is éppúgy ihlet, vonz és bátorít, mint kétezer évvel ezelőtt.

Szentmártoni Mihály SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu