Szikora József

Kaland a pincében

Nem sokan jártak abba a borászatba, de akik igen, azok nemcsak borért jöttek, hanem a néhány szóért is, amit a jó meleg irodában, meg az annál hűvösebb pincében váltottak a blokkot kiállító és a bort kimérő marcona kinézetű emberekkel. Meglehet, csak az évek, meg a hideg rajzolták arcukra a kemény vonásokat, amúgy szívesen beszélgettek a világ folyásáról, fájó derékról, a szőlőről, amit egyre kevesebben és egyre kisebb területen termesztenek azon a hegyoldalon.

- Jó napot Szilágyi úr, megkóstolja az újbort?

A szakállas férfi a kisfiúval a lépcső aljában toporgott, keményre fagyott hódarabok penderültek le a cipőjéről. Választhatott, hogy az újból visz vagy a régiből, ihatott volna egy kortyot, a penészes mennyezetről árván lógó villanykörte fényében aranyosan csillogott az újbor. A hordót támasztó ember kezében meg-megrezdült a pohár, a ragyogó folyadék mintha nem is bor, hanem valami különös olaj volna. De Szilágyi nem kóstolt - kocsival vagyok - mondta, nem is igen elegyedett szóba a marconákkal. Többnyire sietett, hajtotta a rengeteg fontos feladat, csak tolta maga előtt a gyereket a demizsonnal.

- Mennyit visz, Szilágyi úr? - A fiú nyújtotta a blokkot, Szilágyi kicsit megbökte, hogy mondja is: - Öt litert.

Ismerte ezt az embert, aki az újbort mérte, gyerekkora óta ismerte. Alacsony termetű volt, vékony, szíjas fajta, sűrű, göndör haja erősen őszült már. Apja lehetett volna Szilágyinak. Egy kis lócán ült, lábán gumicsizma, nadrágjára kék vászon munkaruhát, zakója fölé bő vattakabátot húzott. Nyakkendőt viselt, sál, sapka nem volt rajta. Hosszú gumicsövön alumínium mérőedénybe eresztette a bort a hordóból, aztán megtörte a csövet, fadugót nyomott bele, hatalmas tölcsért tett a demizson szájába, s belezúdította a bort a mérőedényből. A kisfiú tágra nyílt szemmel nézte a tölcsérből csigavonalban lehúzódó folyadékot, hallgatta a csobogást, a demizsonból kiáramló levegő szisszenéseit.

Munkásőrpufajkája van - gondolta Szilágyi. Gyerekkorában az a hír járta arról az emberről, hogy nagy kommunista. - "Cucilista az" - monda róla Szilágyi apja, kis mosollyal a szája sarkában. A gyerek később elfelejtette azt a mosolyt, az effélék iránt csak a megvetés maradt öröksége.

Szilágyi annyit tudott, hogy az öreg cucilista sok éve nyugdíjas, hétvégeken ő az egyik borkimérő. Nem intézkedik, nem szervezkedik már, csak azt kérdezi néha: - Hogy van Szilágyi úr? Felesége rég meghalt, családja talán nincs is, szőlőjét eladta, két ház épült a tőkék helyén. Az egyik zöld, a másik rózsaszín, rondák, mint a bűn.

Három ember volt a pincében, amikor Szilágyi megérkezett a fiával. Egyik az óbort mérte, másik az újat, a harmadik meg egy hordót támasztva nézte a poharában csillogó bort. Hosszan kortyolt, óvatosan. Hogy egyensúlyát ne veszítse, a másik lábára helyezte testsúlyát.

- Jobb az új, mint az öreg - mondta, aztán mintha csak egy rég megkezdett és soha véget nem érő beszélgetést folytatna, hozzátette: Semmire sincsenek tekintettel, durvák, erőszakosak, már sehol sem lehet nyugta az embernek.

Az öregek a mérőedényekkel lelkesen csatlakoztak:

Rohadt világ ez uram, úgy van, ahogy mondja, rohadt egy világ.

- A falakat is összefirkálják - mondta a hordót támasztó, újabbat kortyolt, földre csapta a pohár alján megmaradt cseppet - azt már végképp nem értem, mi örömük telik ebben?

- Tudja mit írtak a mi házunk falára? - kérdezte a göndör hajú.

- Egyik reggel az volt odaírva nagy betűkkel, hogy Jézus szeret téged. Hát - fölnézett, mintha a Szilágyi tekintetét kereste volna - ha a falra írták, biztos úgy van. Bár én még soha életemben nem tapasztaltam.

A tölcsérből az utolsó csepp is lecsusszant, a göndör kihúzta az üvegből. Szilágyi egy kicsit lökött a fián: - Nyomd már bele a dugót, aztán induljunk! Félretolta a méltatlankodó gyereket, felkapta a demizsont, s öles léptekkel indult a lépcsőn. - Boldog újévet! - szólt még vissza, de nem várta meg a választ. A pincelejáró falát nézte, mintha csak azt keresné, van-e ott valami üzenet az ő számára. Foszló festék, ázott, málló vakolat emléke kísérte, amint kilépett a havas utcára.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu