Elfelejtett örökség

Az Istenről szóló tudománynak is megvan a maga sajátságos útja - mindmáig. Így aztán mindig érdekes és meditációra kényszerítő egy-egy állomás, mint például az a sajátságos "módszer", amely himnuszok nyelvén közelíti meg az isteni misztériumot. Poitiers 367-ben elhunyt püspöke, a szentté avatott Hilárius korának békétlenségében (rabságában!) döbbent rá, milyen fontos, hogy a keresztények jól ismerjék a hit tanítását, s minél szorosabban kapcsolódjanak a liturgiához. Míg pogány volt, félt a haláltól, beteljesedvén élete, már ekként szólt: a halál (az elmúlás) az el nem enyésző hajnal fénye, s ebben a fényben a hitvalló halandó "vég nélkül az Úr szeretetét és hűségét hirdeti".

Ő, aki "a himnuszköltésben elsőnek virágzott", hitmegvallásáért száműzve, a görög egyházban ismerte meg a "szent költészet" teológiai értékét; a megmaradt műveiből világosan kiderül: azt írta elsősorban, amiért egész életével harcolt a kor tévtanai közt, s amit a Hitvallás így fejez ki: A fiú az Atyával egylényegű. Nehéz kérdés, a keresztény élet központja, hiszen a Szentháromságról van szó, s Hilárius a latin klasszikus költészetben gyökerező, nehéz veretű sorait a "Szentháromságnak, avagy az Egylényegű Igének" szenteli:

Élő minden idők előtt,

Kezdettől született s mint az Atyád, örök!

Mert hogy hordana ily nevet,

Kezdettől ha Fiú nincs, kinek Atyja ő?

Két ízben születtél nekünk,

Krisztus: először szült a születetlen Úr

Istenül - azután a Szűz

Testben földre hozott, Istenül-emberül (...)

Híven hordja e nép neved,

Istentől született Isten, imája egy:

Benned vágyna maradni ő,

S hogy te benne maradj, vággyal esenkedik.

(Sík Sándor fordítása)

Karácsony ünnepkörének "szent szövegei" közé illő imádság ez, valóságos kiáltás a kiüresedő világban, amint Hilárius Hajnali éneke Krisztus énekéről, e különös igehirdetés", amely a próféták szavát, az angyal titokzatos közlését a názáreti leánynak, s mindenek beteljesedését énekli "hajnal előtt, világ előtt" Krisztusról, akinek születését ekként "kommentálja" a kortárs, Szent Ágoston: "Az okosak e nagy csodát inkább képzelgésnek, mint ténynek szeretnék tartani. Ezért mivel Krisztusban, az Istenben és az emberben hinni nem tudnak, az emberit megvetik, az istenit, mivel le nem nézhetik, nem hiszik. Minél megvetendőbb nekik, annál kedvesebb legyen nekünk a test az Isten-ember alázatosságában."

Agnosztikus korban élünk, naponta erősséget vár a lélek, amely védettséget akar, értelmes párbeszédet a világgal, a hívő, aki már csupán a hit által lehet kortársa Jézusnak, amint Kierkegaard, a XIX. századi keresztény szellemiségű bölcselő írja.

Hogyne lenne termő s teremtő a hiláriusi megvallás, ha gyakorta elmondjuk Isten Fiának:

Te Ige az Úr szívéből, Út, Igazság és Ige (...)

Atyád jobbja, hegy és bárány, sarkalatos sziklakő,

vőlegény, Isten, galamb, láng, égi pásztor és kapu!

(Babits Mihály fordítása)

Századok istentudománya sűrül itt egybe, s lesz örökség századokra.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu