"Hiteles liturgiát" (4.)

Elődök

Azok a követelmények, melyeket az új római instrukció a liturgikus fordítással szemben támaszt, első pillanatra talán megijeszthetik az olvasót. De nem kell a nullpontról indulnunk. Most nem a meglévő, két évtizede használt fordításokra gondolunk, hiszen azok jó szándékkal, de más ideált követve készültek. Ám voltak olyanok, akik egyszerűen azt akarták fordítani, ami a latin szövegben áll, s álltak is olyan szinten, hogy ezt elérjék, de legalábbis megközelítsék. Két ilyen példát említek, s mindkettő segítségünkre lehet, ha majd az új fordítások megalkotásához fogunk.

Az egyik a közelmúltból: Szunyogh Xavér Ferenc miszszáléja. Szunyogh jól ismerte a korabeli nemzetközi lelki és népszerűsítő liturgikus irodalmat, jól tudott latinul is, magyarul is, s noha természetétől bizonyos excentrikus ötletek nem álltak távol, egy szolid fordítást akart és tudott nyújtani. Ezek a fordítások persze nem hatolhattak anynyira mélyére a szövegeknek, mint a 60-70 éve már nagyszerű eredményeket hozó liturgikus kutatások megengedték volna. De lényegében visszaadták a tartalmat, érzékelhetővé tették a római liturgia saját stílusát, nem vitték el valami félre-útra a szöveget, s volt egy olyan egységük, mely a liturgia fegyelmét sugározta. Ezért érezzük oly közel Szunyogh orációfordításait a Pázmány-verziókhoz. Ha elég alázatosak lettünk volna 1970 táján Szunyogh fordításából elindulni, s azt tökéletesíteni, ma lényegesen jobb liturgikus szövegek hangzanának el templomainkban. Nem tudom, szabad-e ma "újragombolni a kabátot", visszamenni Szunyoghhoz, s az ő nyomán haladni. Lehet, hogy már késő. De az a törekvése, hogy ne saját mondanivalóját adja, hanem hűségesen közvetítse a római liturgiát, mindenképpen követni való.

Egy másik "előd", egy másik előzmény a bibliafordítást érinti. A XVII. századi Káldy-fordítás egy olyan biblikus stílust teremtett, melynek áldásos hatása egészen 1950-ig érezhető volt. Ezzel nem azt mondom, hogy Káldy fordítása mindenestül jó, s még kevésbé, hogy ma használható lenne. Sok mindent nem jól értett (vagy csak tartotta magát ahhoz a régi elvhez, hogy ami a Bibliában homályos, azt hagyjuk homályosan), archaizmusainak nagy része nem azért bántó, mert archaizmus, hanem azért, mert ma már félreérthető vagy érthetetlen. De két dolog biztos. Hogy a Bibliát másítás nélkül akarta közvetíteni. Ha az evangéliumban minden mondat és-sel kezdődik, akkor ő is és-sel kezdi. És a végén kiderül, hogy ennek műfaji, hangulati értéke van. A másik: biblikus mondatalkotása azóta is utolérhetetlen. Szórendjei, periódusai, artikulációja pontosan azt a szakrális ritmust idézik föl bennünk, amelyet a latin biblia olvastán érzünk. Káldy bibliáját két és fél évszázadon át változatlanul használták. 150 évvel ezelőtt Tárkányi Béla egri kanonok korszerűsítette, s azután további korszerűsítések még sokáig fenntartották a magyar katolikus bibliahagyomány folyamatosságát.

Nem mondom, hogy Káldy bibliáját vissza lehet hozni templomainkba. Mindenesetre nem ártana, ha bibliafordítóink sűrűn olvasgatva edzenék rajta stílusérzéküket, mielőtt sajátjukhoz hozzáfognának. És be lehetne menni Káldy kincstárába (de nem mint elefánt a porcelánboltba), és szétnézni az ott lévő értékek között. Valaki megpróbálhatná egy evangéliumi perikópán, hogy milyen szöveg jönne ki abból, ha nem azt néznénk, mit tudunk másképpen mondani, mint Káldy, hanem hogy mit kell ma már másképpen mondani, mint Káldy. Megtartani mindazt, amit lehet (főként a mondatok alkatát), kicserélve mindent, amit feltétlenül szükséges. A bibliai stílust nehéz valakinek egy ültő helyében feltalálni. Káldy is az előző századoktól örökölte, és úgy adta tovább.

Dobszay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu