"Krisztussal együtt keresztre szegezve"

A kereszténység lényegileg az egyszerűség hordozója. Ez az egyszerűség abból fakad, hogy Jézus Krisztusban Isten szíve, belső érzülete és élete, a világhoz való viszonya a maga teljességében tárul föl, ám úgy, hogy éppen ez a teljesség tesz lehetetlenné minden megragadást, kimerítő felmérést, tökéletes kiszámítást és leírást. Isten belső élete nemcsak a véges értelem homályában jelenik meg megragadhatatlanként, hanem a végtelen szeretet túláradó világosságában is. Amit Istenről tudunk, az kettős okból is kitér a megnyugtatóan végérvényes tudás magába forduló teljességigénye elől: egyrészt tudásunk minden eleme szükségképpen visszahull az istenség végtelen mélységébe, másrészt az, amit megismertünk, nem pusztán szóban, fogalmilag közölt tartalom, hanem a Szó, az Ige itt tettként, eseményként, Jézus Krisztus konkrét sorsaként jelenik meg. Isten szeretete nem egyszerűen szóban közölt jóindulat, hanem tettként, eseményként megvalósuló szeretet.

E végső megragadhatatlanság pedig olyan területet hoz létre, amely lényegében más, mint minden olyan alap, amelyre támaszkodva az ember igyekszik megvetni a lábát a világban. Isten megragadhatatlansága alap-talan, a szeretetként létező isteni életen kívül nem magyarázható egyébbel és nem támaszkodik egyébre, ezért ha önmaga teljességével az emberhez fordul, és ezzel arra "kényszeríti" őt, hogy hasonlóképpen önmaga teljességével kiszolgáltassa magát ennek a felé irányuló mozgásnak, egyben el is töröl, semmissé is tesz minden ember által megvetett alapot. Amikor létrehozni, biztos oltalomba helyezni, megtartani igyekszünk valamit - akár önmagunkat, akár családunkat, akár kulturális vagy gazdasági értékeket -, ebbe az alaptalanságba kell beletartanunk, vagy inkább engednünk kell, hogy ez az alaptalanság tartsa meg. (Hasonlít ez annak az alaptalanságnak a csodájához, amelybe valaki ránk irányuló szeretetének felismerésekor ütközünk, hiszen mindig is be kell látnunk, hogy nem találunk önmagunkban semmit, ami szükségszerű oka, méltó kapcsolódási pontja lehetne e szeretetnek; a valódi emberi együttlét mindenkor olyan térben valósul meg, amelyben hiába is keresünk támaszkodási pontot - bele kell vetnünk magunkat ennek kiszámíthatatlanságába.)

Ahogyan nem sokat ér, ha Istenről gondolkodva kizárólag a hagyomány talaján állva tájékozódunk, ha gondolkodásunk tárgya csakis a megelőző gondolkodási formák roppant sokszínűsége (ennek kiúttalanságát igazolja a teológiai könyvipar egyszínű mechanizmusa), hiszen a hagyományt az eredeti, semmiféle korábbi hagyományból le nem vezethető eseménybe, Jézus Krisztus megjelenésébe helyezkedve kell elsajátítanunk, úgy minden világ nyújtotta alappal érintkezve az eredeti alaptalanságból kiindulva kell cselekednünk. Ez az az állapot, amelyet Pál a keresztény élet alapformájáról beszélve úgy határoz meg, hogy az rászegeződés Krisztus keresztjére - a megragadhatatlan isteni szeretet legteljesebb megnyilatkozására.

- mikes -

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu