Mese

A királykisasszony a legkisebb volt, és persze a legszebb. Messze földről csodájára jártak, özönlöttek a lovagok, királyfiak, minden rendű és rangú kérők, udvarlók.

Egy éjszaka azután eljött a hétfejű sárkány, leszállt a torony tetejére, benyúlt a hálószoba ablakán, és karmos mancsával kiragadta az alvó királylányt. Az sikítozni kezdett, erre ébredt fel a palota. Az őrök összefutottak, de addigra a sárkány már messze járt.

A király azonnal kihirdette: annak adja a királykisaszszony kezét, és a fele királyságot, aki lányát a sárkánytól megszabadítja.

Közben a sárkány hazavitte a királylányt sziklavárába, és bezárta egy koszos pincebörtönbe. A királylány eleinte sírt, könyörgött, fenyegetőzött, ám a sárkányt nem hatotta meg semmi. Naponta egy-két órára kiengedte a börtönből a lányt, ilyenkor sétálhatott a kertben, vagy a vár hatalmas termeiben, de a sárkány mindig rajta tartotta tizennégy szemét, hogy semmiképp se szökhessen meg. Pedig amúgy sem szökhetett volna, hiszen a várat hatalmas, áthatolhatatlanul sűrű erdő vette körül, vadállatokkal, mindenféle ijesztő lényekkel.

A királylány nem tehetett hát mást, várta a szabadító királyfit vagy herceget, grófot, de már azt se bánta volna, ha a legkisebb szegénylegény is az, csak vágja le a sárkány hét fejét, és mentse ki őt rabságából. A szabadító azonban csak nem akart megérkezni. A királylány pedig lassan elhagyta a könyörgést, duzzogást, fenyegetőzést. Azt gondolta, ha alázatos lesz, mint egy szolga, a sárkány talán enged valamit, hogy legalább ne a pincében, a piszokban, egerek és bogarak között kelljen laknia.

Egyik nap, amikor a sárkány kiengedte a börtönből sétálni, keresett egy seprűt, és kitakarította a vár egyik szobáját. Ettől fogva mindennap rendezgetett valamit. Az udvar egyik sarkát felásta és virágokat ültetett, letörölte a port a bútorokról, kifényesítette a konyhában a rézüstöt. Serénykedett, mint egy háziasszony. Már-már úgy érezte, otthona a rideg kővár.

A sárkány csodálkozva figyelte a királylány ténykedését. Aztán egy nap gondolt egyet, bevezette az egyik emeleti szobába, és ott készített számára fekhelyet. Többé nem zárta vissza a pincébe. Nem is igen őrizte már, megszokta a várban a lány forgolódását.

Amikor egy nap messzi útra ment, s csak késő este tért haza, a lány terített asztallal várta. A sárkány meg csak ámult, másnap aztán elrepült a városba, és egy halom szép ruhával tért vissza. A királylány szakadozott, koszos göncei helyett újakat ölthetett magára. Vidáman pörgött-forgott, illegette magát a tükör előtt, a sárkány pedig figyelte, és mennydörgésszerű hangján göcögve nevetett.

Attól kezdve nem volt olyan szomorú a királylány élete, kedvében járt a sárkánynak, s az is figyelni kezdte, hogyan édesíthetné meg a rabságot számára.

Egy napon elemózsiát csomagoltak egy kosárba, a lány felült a sárkány középső nyakába, és a levegőbe emelkedtek. Gyönyörű tájak fölött repültek át, a lány még soha nem látta ilyen magasból a világot. Végül leszálltak egy napsütötte tisztáson, ott meguzsonnáztak, a királylány pedig fel-alá szaladgált a réten, virágot gyűjtött, lepkéket kergetett.

Holnap visszaviszlek a királyi palotába - mondta váratlanul a sárkány.

Bánom már, hogy durván elszakítottalak a szüleidtől.

A királylány erre örömében a nyakába ugrott, és sorra csókot nyomott mind a hét fejére.

Amikor a sárkányvárba hazaértek, a kapuban egy királyfi várta őket. Megérkezett a szabadító: szép, deli legény, hófehér paripán. Nagy hangon hívta a sárkányt, hogy mérkőzzön meg vele. Az kijött a vár előtti térségre, rettentően dübörgött, ordított, és fújta a tüzet, a királyfi pedig sértéseket vágott a fejeihez. Azután összecsaptak, a királylány pedig remegve bújt a fal mellé. A királyfi ügyesen kezelte a kardot, minden suhintása megsebezte a sárkányt, egymás után vágta le a fejeit.

Már csak a hetedik feje volt hátra, a földön feküdt, a királyfi pedig a végső csapásra emelte a kardját, amikor a királylány odaszaladt és félrelökte a legényt.

- Hagyd, nem engedem, hogy megöld. Eredj innen, és vissza se nézz!

Azzal ráborult a sárkányra és keservesen sírt. Azután bekötözte a sebeit, ápolta, gyógyította. Örökre a várban maradt, hogy vigyázzon a sárkány egyetlen megmaradt fejére.

Ifj. Rieth József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu