Jókai Anna

A régmúlt és az új kenyér

Millenniumi István király napja. Másoknak pusztán az új kenyér ünnepe. A kiégett szívűeknek egyszerűen csak alkalom a lustálkodásra. De mindenképpen a tomboló nyárvége. Augusztus huszadika után elnéptelenednek a tavak, közelednek az őszi gondok. Rövidülnek a nappalok, hűvösödnek az esték. A karácsony messzi még - bizony, jó így Szent István-nap táján elidőzni, töprenkedni. Minek is örülünk, mire is emlékezünk? Igaza van-e azoknak, akik unják már a millennium emlegetését, s elcsépeltnek tartanak minden szót, amit szent királyunkról ejtünk? S talán az a helyes, ha habzsoljuk a jelent, megtagadjuk a múltat, s a gazdagabb jövőt hisztérikusan követelgetjük?

Szólamokra és frázisokra valóban nincs szükségünk. De éppenhogy nagyon fontos ezt a különleges Szent István-napot a régit meg nem hazudtoló, mégis új gondolattal felfrissíteni. A diktatúra könnyedén átkeresztelte alkotmány- és kenyérünneppé. Nem az "új kenyér" emlegetésében volt a hiba, hanem a sematikus, földhözragadt értelmezésben. Szent István keresztény államunk megteremtésével a legtöbbet adta a nemzetté rendeződött magyarságnak: az élet kenyerét, Krisztus misztikus testét hívta be közénk. Azt a fogyhatatlan szellemi-lelki táplálékot, ami azóta is - Isten kegyelméből - évről évre táplál minket. Szegény balgák, akik az új kenyérről szónokoltak, nem is tudták, kit neveznek néven, miközben a barnára sült cipót emelték piedesztálra... Persze, a test éhségét csillapító fizikai kenyér is megszentelt: anyagi világunk nem lenne meg nélküle, elpusztulna a matériában bukdácsoló, "visszaútját" kereső ember. Jézus Krisztus is megetette a sokaságot; kenyeret szaporított a rászorulóknak, s bölcsességét ránk hagyta: az Ige nélkülözhetetlen, de amíg a földi világban élünk, a kenyér is az.

Szent István király azt a fundamentumot adta meg, amire azóta is építkezünk. Ostoba dolog lenne lebecsülni azt, aminek hiányában nem volna mire egyre bonyolultabb jelenkori emeleteinket fölhordani. Szakszerűtlen az a mester, aki csak a tetőt tervezi, az alapot pedig hagyja ebek harmincadjára. Bizony, az egész hajlékra kell menet közben is figyelni. Ismerni az eredeti tervet - nem börtönt, nem kocsmát, nem piaccsarnokot, nem szórakoztató-központot építeni oda, ahol ezer évvel ezelőtt közös otthonunk alapkövét rakta le a mi Szent Istvánunk. Még jó néhány szint hátra van, bárha ami kész, azt szépen belaktuk, amit elidegenítettek, megsiratjuk. Javítgatjuk-toldozgatjuk a falakat, a vasbeton elemeket fáradságos munkával ki-kicserélgetjük, a födém mindig csak ideiglenes, a kupola, amiről ábrándozunk, még a jövő reménye. De az alapító nevét és az alapítás dátumát - a hagyományt követve - jól látható helyre bevésték. Természetes, hogy gyermekeink számára főhajtással, fennhangon kibetűzzük: kinek köszönhetjük a köszönnivalót...?

A tisztelettel azonban néhányunk hadilábon áll. Összetévesztjük a tiszteletet a hajbókolással; rettegünk attól, hogy utánzókká válunk, elvesztjük egyéniségünket, esetleg elavult eszmét szolgálunk. "Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön", a ma is érvényes tízparancsolat egyike. Általánosabb értelemben azt is jelenti, hogy elődeinket, őseinket is méltányolnunk kell, nemcsak a vérségi apát és anyát. Fel kell ismernünk, mit tettek értünk, az emberügyért, hogy aztán a nagyidőben folytathassuk azt. A folytonosságban valósul meg a Teremtés végső célja. A nyegleség nem eredetiség; a tisztelet nem utánzás!

Ne féljünk élőnek tekinteni a múltat. Ami romlandó belőle, lemállik úgyis róla. Ami pedig örök, annak nincs kora és nincs halála. Aki erős, azt a múlt tovább izmosítja és a jövőbe átemeli. A gyenge akaratú tobzódik a jelenben, a múltat elkótyavetyéli, a jövőt kifosztja.

Vajon mit írnak majd 3001-ben 2001-ről? A mai Magyarországról. Isten tenyerén vagyunk. Kapaszkodjunk és munkálkodjunk.

(A szerző Kossuth-díjas író)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu