Uram, parancsold, hogy hozzád menjek...

Ma Péterről szólt az evangélium, aki a vízen járt. Aztán következik a szentbeszéd, ami nálunk hétköznapokon is van. Plébánosunk arról szól, hogy az idén már tizenöten vesztek a Balatonba. Még egy kissé "kívülről" hallgatom a homíliát, amikor megemlíti, hogy vasárnap a mi plébániánk hívei közül egy hatgyerekes család három tagja lett a tó áldozata. Abban a pillanatban tekintetem fennakad Márián, aki hat felnőtt gyereke közül az egyik nagylányával van itt a misén. Te jó ég, csak nem ők!? Balaton-parti házuk van, abban magam is többször vendégeskedtem.

Aztán újból elérnek a szavak, s egyre mélyebben érintenek. Mennyire emberi volt Péter kétkedése, amikor sülylyedni kezdett. Milyen nehéz Isten akaratát olyankor elfogadni, amikor az emberben még a lázadás is megszületik.

A hívek könyörgésében egyértelművé válik: róluk van szó. Balázsról, az egyetlen fiúról, aki nemrég lett napi áldozó; Panniról, aki néhány év óta Kinga nővérként szerzetes, s nagynénjükről, Vilmáról, aki - saját gyermekei nem lévén - második anyjukként vett részt nevelésükben.

Kicsordul a könnyem, nem érdekel, hogy látják-e. Micsoda veszteség... S ha a mi gyerekeinkkel történt volna...

A mise végén feléjük indulok, Mária azonban felmegy az oltárhoz, plébánosunktól megkapja a mikrofont - és bár reszket a keze, halk, tagolt szavakkal mondja a történetet:

"Gyönyörű vasárnap volt. Együtt voltunk a tízórás misén, majd sok régi ismerőssel beszélgettünk. Otthon elkezdtem főzni, a többiek addig belegázoltak a part felé görgő hullámokba.

Már jó ideje élvezték a vizet, amikor Panni felkiáltott, hogy görcs állt a lábába. Váratlanul túljutott azon a határon, ahol hirtelen mélyülni kezd a tó. Vilma volt hozzá a legközelebb, máris elindult érte. Aztán Balázs már kettejüket próbálta menteni. Kata segítséget akart hozni, de mire odaért volna egy szörfössel, már senkit sem láttak.

Vilma arcán szelíd béke volt, amikor megtalálták. Balázst másnap találták meg, kisfiúként mosolygott. Panni arca olyan áhítatos volt, mint a templomban szokott lenni."

A hatóságok - igen helyesen - intenek a fürdőzés veszélyeire, s nyilvántartják a görcsök okozta balesetek számát. Ám ez a család évtizedek óta fürdik ezen a helyen. A történet ezért nekem most valami egészen másról beszél.

Panni Istennek szentelte az életét, s Ő ezt elfogadta. Vilma és Balázs pedig az életüket adták Panniért. "Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért." Vilmáról sejteni lehetett, hogy inkább másokért él. Kinga szerzetességének együtt örültünk a szülőkkel. De azt ki gondolta volna, hogy ezt a csendes Balázst, Isten egyszer még hősként fogja elém állítani?

Ha lehetne, szóval, ha lehetne, igen, ha lehetne sorsot választani - de azt az Úr választja nekünk - ha mégis lehetne... az övékét választanám.

id. Frivaldszky János

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu