Hagyományaink

Kalászszentelő ünnepek

Szeged nagy kiterjedésű tanyavilága az 1800-as évek első felében alakult ki. Az alsóvárosiakból kirajzottak az úgynevezett Alsótanyát (több ezer holdas terület ez) népesítették be, míg a felsővárosiak a szintén több ezer holdas Felsőtanyát. Ezen a területen több mint tíz önálló falu létesült 1950-ben, s lett Alsótanya magja Alsóközpont - a mai Mórahalom városa -, a felsőtanyai részé pedig Balástya.

Mindkét terület szerves része az úgynevezett szögedi homokországnak, melynek első, az addig szűz földet feltörő "honfoglalói" színkatolikus családok voltak. Magukkal vitték a föld szeretetét és őseiktől jussolt vallásosságukat. Így adatott meg, hogy már az 1900-as évek elején templomok, kápolnák emeltetnek, és egyre több út menti fa-, később betonkereszt.

Alsóközpont határában ma is áll Magyar Papp Pétör keresztje.

Mellette ejtették meg az alsótanyaiak a keresztjáró napokon, a búzaszentelőkor szokásos, valamint a kalászszentelő miséket. Ezeken a jelentős, a jó termésért és vihar, jégkár ellen könyörgő miséken nemcsak az alsóközpontiak vettek részt, hanem a feketeszéliek, a zöldfásiak, a lengyelkápolnaiak, a királyhalmiak és a röszkeiek, sőt eleinte az alsóvárosiak is.

A kalászszentelés neve időközben aratóünnepre változott, mely alkalomra keresztek és lobogók alatt búcsús énekekkel érkeztek a környékbeli tanyaiak. Nemcsak az idősebbek, hanem - szinte többségükben fiatalok, főként, amikor 1935-ben éppen a szegedi tanyák között Kerkai Jenő jezsuita atya és Acsay Ilona Kalot- és Kalász-zászlókat bontottak.

A kalászszentelő és -megáldó szentmisét minden évben a szegedi püspök celebrálta. Ez alkalommal tábori oltárt emeltek, s az oltár mellé helyeztek el egy kéve búzát, egy kéve rozsot és egy, a fiatalság készítette aratókoszorút. Mise után a megszentelt kalászokból mindenki vitt haza, s otthon a nagyházbeli sublóton lévő egyik bögrébe tették, amelyben már ott volt a szentelt barkaág, a Márk napján szentelt zöld búza, és az úrnapi virág.

Ezeknek a szentelményeknek az ártó és gonosz időjárás, a rossz szellemek távol tartása volt a szerepük, amire sokat és föltétlen adtak az idősek; erejükben hittek.

Az 1946-os szétveretés után megszűntek a búcsús határjárások, aratóünneppel egybekötött kalászszentelést sem tarthattak többé a Magyar Papp Péter-féle keresztnél.

A rendszerváltás évében az újraszerveződő szegedi és tanyai Kalot- és Kalász-sejtek a volt Lengyelkápolnán (ma Zákányszék) a helyi polgármesteri hivatallal együtt szervezte meg az aratóünnepet és kalászszentelést. A diktatúrák alól való örömteli fölszabadulás tette, hogy hatalmas tömeg gyűlt össze a templom melletti tábori szentmisén, s emlékszem, az idősek alig akarták hinni, hogy ezt megérhették.

Zákányszéken - a hagyományokhoz híven - püspöki szentmise keretében szentelte és áldotta meg Gyulay Endre megyéspüspök a búza- és rozsszálakat, majd Boros Imre mondott ünnepi beszédet.

Föltétlen megemlítjük, hogy a zsákányszéki aratóünnepekre évtizeden át készített csodálatosan szép aratókoszorúkat Szabó Antalné Dicső Etel, kinek művei egykori házában kialakított - országosan egyedülálló! - aratókoszorú-múzeumában láthatók.

A környék falvaiban és Mórahalom városában is felújították a kalászszentelő hagyományt. Helyenként - például Mórahalmon - zenés-táncos, kaszás-sarlós felvonulással, mely helyeken kiskaszás aratással idézték a hajdani, sok verejtékkel járó aratást. S mint régen, a legtöbb helységben esti aratóbállal fejeződött be az immáron megújult, s hisszük, hogy az idők végezetéig fenntartható aratóünnep és kalászszentelés szokása, s a megszentelt őrleményekből sülhet és kerülhet asztalunkra mindennapi kenyerünk.

Ifj. Lele József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu