Az örökség

A középkori uralkodók, amikor kiadtak egy-egy rendeletet, előbb felsorolták jelzőiket. Szent István sógora például így mutatkozott be oklevelein: "a legdicsőbb és legyőzhetetlen II. Henrik német császár". Nyilván az volt a célja, hogy így értékeljék őt. Sőt nemcsak őt személy szerint, hanem népét is. Ezek a jelzők tehát egyfajta identitást fogalmaztak meg: önmagunkat is így tekintsük, s aki idegen ránk gondol, az is úgy vélekedjen rólunk, hogy a "legdicsőbbek és legyőzhetetlenek" vagyunk.

Ezen szokás ismeretében igen elgondolkodtató, hogy Szent István (akinek európai léptékkel mérve is jelentős birodalma volt, s egész élete állandó hadviselésben telt el a belső lázadások és a külső betörések miatt, és egyetlen csatát sem veszített el) nem a szokásos jelzőket, az erő és a rettenthetetlenség formuláit íratta okleveleire. Ő így mutatkozott be rendeletein: a magyarok jámbor és kegyes királya. Ezek szerint ő jámbor és kegyes akart lenni, ilyennek akart látszódni. S azt akarta, hogy népének tagjai, a magyarok is a jámborságra és a kegyességre törekedjenek, mint olyan értékekre, melyek meghatározzák arculatukat a népek családjában.

Érdemes e két, manapság igen ritkán használt és ódonnak vélt jelző eredeti tartalmát megvizsgálni. A "jámborságot" így fejti ki A keresztény szellemiség lexikona: "Olyan erény, amelyhez hozzátartozik az eleven vallásgyakorlat, a napi imádság, a lelkiismeretvizsgálat, a felebaráti szeretet, az egyházias lelkület gyakorlása éppúgy, mint a lelkivezető iránti nyíltság. A jámbor ismeri az Isten és a felebarát iránti szeretet egységét, összeköti az erényt és az ügyességet, az Isten tiszteletéért végzett fáradozást az emberi méltóságért és békéért folytatott harccal." A "kegyes" szót pedig ekképpen magyarázza a Magyar értelmező szótár: "kegyet osztogató, nagylelkű, szíves, kedves, kegyelmes, irgalmas".

Megállapíthatjuk, hogy mindkét szó nemcsak hogy vállalható a XXI. század elején, hanem kifejezetten irányt mutató. Egyik a vallásgyakorlatra teszi a hangsúlyt, a másik pedig az embertárs iránti nemeslelkűségre. Mindkettőben benne van az önmagunkhoz való szigorúság és következetesség, de a felebarát felé megnyilatkozó megbocsátás és könyörület is. A jámbor és kegyes ember így egyszerre a folytonos önnevelés, lelki edzés és erőgyűjtés bajnoka, s ugyanakkor az erejét a többiek javára szolgálattá kovácsoló, másokon segíteni tudó, létével utat mutató, a közösség számára fontos értékeket birtokló létező.

Ilyen akart lenni Szent István. Ilyennek akarta látni és láttatni magyar népét: jámbornak és kegyesnek. Tudta, hogy személyes és mélyen elkötelezett vallásossága a krisztusi hitre, a péteri sziklaalapra és a Mária iránti különleges tiszteletre építkezvén nemzetét is a nélkülözhetetlen értékekkel ruházza fel. Ezért írta fiához, Imre herceghez szóló Intelmeiben a zárófejezet gondolatai közé, mintegy az eddigi kulcsszavainkat kifejtve a következőket: "Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Ennek okából kérlek, megparancsolom, hogy légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz. Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos és mértékletes. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy mértékletes, becsületes és szemérmes. Mindez alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Amen."

E néhány mondat azt jelzi, hogy valami nagyon fontosra jött rá Szent István király: arra, hogy az igazi (földi és vallásos értelemben levő) dicsőséget és legyőzhetetlenséget éppen a jámborság és a kegyesség értékvilágába belenövéssel lehet kiküzdeni és kiérdemelni. Ezen felismerés a mindenkori magyarság Szent István-i öröksége.

Tarjányi Zoltán

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu