Pápai Lajos győri megyéspüspök:

Szent István ünnepére

A mai nappal véget ért a magyar millennium, a magyar keresztény államiság ezer évének ünnepe. Szent István ünnepén feltehetjük a kérdést: mit mond nekünk ez az ünnepléssorozat? Hogyan tovább?

A nagyboldogasszonyi esztergomi hálaadó szentmise a Szent Korona jelenlétében emlékeztetett keresztény hitünk és magyar államiságunk, kultúránk kapcsolatára. Ez a hit úgy átjárta népünk gondolkodását, kultúráját, hagyományait, énekeit és szokásait, hogy nélküle nem is érthető meg teljesen. Az úgynevezett "inkulturáció" csodálatos példája volt ez történelmünk kezdeti századaiban. Bár ettől ma már sajnos mesze eltávolodtunk, mégis hitből fakadó meggyőződésünk, hogy keresztény és magyar megújulásunk forrása, alapja ma is csak ez lehet: visszatérni keresztény gyökereinkhez. Ez nem egyszerűen csak bizonyos "keresztény értékek" elfogadását jelenti, hanem hitbeli elkötelezettséget egy személy: Jézus Krisztus, a világ egyetlen Megváltója mellett, aki "ugyanaz tegnap és ma, és mindörökké". (Zsid. levél)

II. János Pál pápa is a "Novo millennio ineunte" kezdetű enciklikájában a szentév utáni idő legelső, legfontosabb feladataként azt jelölte meg, hogy a szentév Krisztussal való találkozásai után is "Krisztus arcát szemléljük", s ebből a kontemplációból fakad majd minden akció, apostoli munka. Szent István is - bár reálpolitikusként jól látta, hogy a keresztény Európához való csatlakozás nélkül elveszünk - a kereszténység felvételét, a Jézus Krisztusba vetett hit fontosságát elsősorban nem ezért hangsúlyozta, hanem hitbeli meggyőződésből. Fiának, Imre hercegnek is ezt köti lelkére mindenekelőtt, és nem is csak a hit szájjal történő megvallását, hanem a hitvalló keresztény életet: "...kedves fiam, a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; e nélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak."

Elsődleges feladatunk tehát az élő hit átadása. Sokan kérdezik: lehet-e "átadni" a hitet? A hit isteni erény, amit közvetlenül Istentől kapunk, ezért "átadása" is csak "isteni módon" történik: közvetlenül Isten ajándékozza a keresztség szentségében. A hit erénye tesz képessé arra, hogy közvetlenül "elérjük" Istent. Ahogy Keresztes Szent János mondja: "A hit közli velünk, és nekünk adja Istent."

"Szent Edith Stein is ezzel a közvetlen kapcsolattal azonosítja a hit aktusát, és nem egy olyan teoretikus ťhittelŤ, ami valamiféle észbeli tevékenységből eredne."

A hit "átadása" az egész egyház feladata, a hitből élő embereké, akik ha teljes odaadottsággal és áttetszőséggel végzik is küldetésüket, mindig érzik, hogy "üres kézzel" állnak, hiszen a cselekvő: maga az Isten. A II. vatikáni zsinat szerint: "Az egyház a maga tanításában, életében és istentiszteletében örök időkre megőrzi és minden nemzedéknek átadja mindazt, ami önnön lényege, és mindazt, amit hisz." (D.V. 8.p.)

Ez kezdődik (kellene kezdődnie) a családban, a hitoktatásban, és folytatódik a felnőtt katekézisben. Itt egy reményt keltő fordulat jeleit látjuk: egyre több fiatal és felnőtt érdeklődik Jézus Krisztus, a hit után, keresve élete értelmét. Örömteli az is, hogy a katekumenátus intézményét egyre több helyen elindították. Ugyanakkor óriási a lemaradás ezen a területen: felnőtt fiatalok tömegei nem hallottak Krisztusról, nem ismerik egyházát - legalábbis nem azon a szinten, ami egy felnőtt számára elfogadható -, és fájdalmasan hiányzik a keresztény értelmiség, amely hitét értelmiségi szinten ismeri és éli. Minden olyan kezdeményezést támogatni kell, ami ezt a "lemaradást" igyekszik pótolni.

A hit ismeretét, Jézus Krisztus "megismerését" a szó bibliai értelmében veszszük: ami egyszerre jelent értelmi ismeretet, akarati elfogadást és Istennel való életközösséget, kommunikációt. A kívülállók ennek a hitnek optimizmusát keresik, azt a reménységet, aminek van alapja. De Lubac bíboros írta: "Jézus, hiszek benned. Vallom, hogy Isten vagy, Isten misztériuma számunkra. (...) Biztosak vagyunk abban, hogy hitünk nem csal, ezért bátran szembenézünk a tudományos kutatás eredményeivel. Az emberi haladás mellett állunk, tudjuk, hogy a világ haladása még csak az üdvösség kezdetét sem biztosíthatja nekünk! Szembenézünk azokkal az értékekkel, amelyek a vajúdó történelem kríziseiből születnek. (...) Mindenki számára egyformán; azok számára, akik hisznek az emberben, és azok számára is, akik kétségbe esnek - Krisztus világossága az Örök Élet."

Szent István a "katolikus és apostoli" hit után az egyház szeretetét ajánlja fiának: "...az egyház, melynek első ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el magját, majd az ő tagjai, vagyis az apostolok és szent atyák ültették át, meggyökereztették erősen, s elterjesztették az egész földkerekségen. (...) Aki a szentegyház méltóságát csorbítja, vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa."

Az egyház ugyanis Krisztus alapítása, Isten népe, Krisztus teste, a Szentlélek temploma. Az egyház Krisztus jegyese, anyánk a hitben, tagjai vagyunk mindnyájan, mégsem emberi szervezet csupán, hanem misztérium és szentség. Egyszerre kell tudatosítania minden megkereszteltnek, hogy "mi vagyunk az egyház", s ugyanakkor megőrizni a vallásos tiszteletet az Anya-szent-egyház, a Mater et Magistra iránt. De Lubac szerint: "Minden gyermeke nem érti meg az egyházat. Egyesek megijednek vagy botránkoznak; mások, akik igen kevéssé élnek Lelkéből, úgy hiszik: elérkezett az idő, hogy mindenhová bevezessék, saját újító és felforgató elveiket! Ilyen helyzetben csak fokozottabban kell ragaszkodniok az egyházhoz azoknak, akik anyának ismerik el őt; sokkal inkább kell törekedniük arra, hogy megújuljanak gondolkodásuk szellemében (Ef 4,23), hogy így az egyház betölthesse küldetését az alázatos és tevékeny türelemben. Mert az egyház hordozza a világ Reménységét."

Aki így gondolkodik és megújul az egyházban, az segít megújítani az egyházat.

II. János Pál említett enciklikájában egy-két dologra külön is rámutat az egyház ajándékaiból, így: a vasárnapi szentmise, a bűnbocsánat szentsége, az ige hallgatása és hirdetése, a kegyelem elsőbbsége, stb.

Szent István az egyházon belül külön is kiemeli a papság szolgálatának fontosságát: "Vigyázz rájuk - írja fiának - mint szemed világára. Őket állította ugyanis Isten őrnek Isten népe fölé". Ma, mikor ez az őrködés különlegesen nehéz, még fontosabb a felszólítás, ami nekünk is szól: "Vigyázzatok papjaitokra!" Imádkozzunk papi hivatásokért, becsüljük meg papjaink munkáját, segítsük őket, és "vigyázzunk rájuk", mert az e világi újpogány szemlélet első számú céltáblái ők, akik életmódjukkal, szavaikkal, puszta létükkel élő felkiáltójelek azok számára, akik az e világiság harcos hirdetői, a "halál kultúrájának" terjesztői. A fiatalokat pedig bátorítsuk: ha meghallják Krisztus halk kopogtatását, ne féljenek, merjék nagylelkűen kimondani: "Itt vagyok, Uram, küldj engem!" Mert nincs csodálatosabb dolog, mint Krisztus küldetésében járni!

Szent István a keresztény család fontosságát élete példájával hirdette. Fiának szóló intelmei pedig jelzik: milyen fontosnak tartotta a szülői felelősséget, a nevelő jó tanácsot. A januári "ad limina" látogatáson a Szentatya nekünk, magyar püspököknek is a családpasztoráció fontosságáról beszélt. A mai magyar társadalomnak leginkább keresztény családokra van szüksége, keresztény szülőkre, akik merik vállalni az apai-anyai hivatásukat, akik mernek eszményeket állítani gyermekeik elé, igényes követelményeket támasztani, és ha kell, felelősségre vonni is. Akik nem engedményekkel, kényeztetéssel koldulják gyermekeik szeretetét, ezzel elrontva őket, s akik mindenekelőtt életükkel adnak jó példát.

A Szentatya enciklikájában elmondja a fiatalokról, hogy bizonytalanságaik, lázadásaik ellenére is alapvetően a hiteles értékekre vágyakoznak, melynek teljessége Jézus Krisztusban van. (vö. 9. p.) A több mint egymillió fiatalt vonzó római, a hatszázezer fiatalt lelkesítő ukrajnai találkozás láttán megértjük a Szentatya lelkesedését, amikor így szólt: "Ti vagytok az én jutalmam és koronám." Amikor annyiszor elhangzik pesszimistán: "Ilyenek a mai fiatalok," ennyi fiatal lelkesedése reményt ad a jövőt illetően. Nekünk nem panaszkodnunk kell, hanem dolgozni. Ifjúsági csoportok, mozgalmak, iskolák, kollégiumok - ha a jövőt akarjuk építeni - nélkülözhetetlenek és minden áldozatot megérnek. Tanulhatunk e téren a kormányzat erőfeszítéseiből is. Egy nyugati ifjúságvédelmi szervezet tudósa mondta nemrégen: "Tudják-e, hogy kevés olyan ország van Nyugat-Európában - ha van egyáltalán -, ahol a kormányzat ilyen pozitívan áll a családtámogatás, a drogmegelőzés, az ifjúság problémáihoz, mint Magyarország." Mi az élet evangéliumának elkötelezett harcosai vagyunk!

Végül Szent István az állam, a hatalom, a politika keresztény alapjairól is írt fiának: "A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak". Majd: "Tartsd mindig eszedben, minden ember azonos állapotban születik. Az ország vezetőiről pedig: "minthogy (pedig) a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő, középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér." Végül: "Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját."

Fiát tehát nem óvja a közélettől, hanem csak a rossztól. Ma is nagyon fontos, hogy mi keresztények merjünk részt venni a közéletben, legyenek erre felkészült fiataljaink, mert ha ettől visszariadnánk - akár az előző évtizedek rossz beidegződései, akár a manicheista szemlélet miatt, akkor félő, hogy mások ellenünkre - és hitünk szerint az ember igazi értékei ellen építenének itt új országot.

Szent István európai látókörű gondolkodó volt, ugyanakkor megalapozta a keresztény magyar államot, egyházat, kultúrát. A hazaszeretet, nemzeti kultúra és az egyetemesség számára nem voltak szembeállíthatók. Hazaszeretetének és egyetemes gondolkodásának utolsó, ragyogó gesztusa volt a Szent Korona felajánlása a Szűzanyának, akit azóta Magyarok Nagyasszonyának tisztelünk.

A magyar millennium lezárult, de Szent István áldott Jobbjával ma is, nekünk is utat mutat a harmadik keresztény évezredben. Legyen bátorságunk ezen az úton járni!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu