"Ama kései..."

Németh László jubileumára

Száz évvel ezelőtt, 1901. április 18-án, Nagybányán született Németh László, esszé-, regény-, drámaíró és műfordító. A magyar literatúra történetében európai pillanatnak számító népi írói mozgalom eszmeteremtő és mintaadó személyisége volt. Valójában mindig a maga egyszemélyes mozgalmát képviselte. Életműve minőség, mennyiség és műfaji változat tekintetében is kivételes egység és teljesség, egy egyetemes kifejezőkészség megnyilvánulása.

Adyról írott szavai őrá is érvényesek: ez költő, író "műve azzal, hogy itthagyta, nem kész. Nemzete szellemében kell elkészülnie." Németh László irodalmunk "templomépítő" írógéniusza. Életművének főhajója: A minőség forradalma. Esszéírása kísérlet, vallomás és vita: az emberi lélek önkeresése. Mintegy tíz regénye és harminc drámája közt klasszikusan kiemelkedő remekműveket találunk: Gyász, Iszony, Széchenyi, A két Bolyai, stb.

Pilinszky János Ama kései című versét a Nagyvárosi ikonokban (1970) nyomtatásban is Németh Lászlónak dedikálta. Amint Hölderlin döbbenetes kétsorosaiban, ebben a Pilinszky-versben is hitelesen, magas művészi fokon őrződött meg valami maradandó a félelmetes XX. századból: "Ama kései, tékozló remény, / az utolsó, már nem a földet lakja, / mint viharokra emelt nyárderű, / felköltözik a halálos magasba."

Ezt a verset és Németh és Pilinszky "báty és öcs" kapcsolatát először Vekerdi László elemezte. Elsőként mutatott rá arra, hogy a vers sugárzó központja, a "viharokra emelt nyárderű": Erdély-metafora, amelyet Pilinszky Némethtől kölcsönzött, és Erdély kiküzdött aranykorára utal. Pilinszky verses dedikációval adta vissza eredeti szerzőjének ezt a fenségesen szép gondolatot.

Az esszéíró a háború idején is a szomszéd népekhez, a "tejtestvérekhez" fűződő sorsközösséget hirdette. Abban a "néma tejtestvériségben" hitt, amelyet "nem a politika csinált s a politika sem szaggathat el." A "tejtestvérek-eszme" adottság és utópia: a történelem erkölcsi ellenereje. Európát is a magyarságon át értelmezte: "Az európai művelődés: az első igazi polifon kultúra. Ez a szépsége, ereje, nagysága." Életcélja volt, hogy ebben a polifóniában a sorstól a magyarságnak szánt "hangjegyfüzetet" tudatosítsa.

Egyik fontos vallomása evilági feladatvállalásról szól: "Szellemi és erkölcsi tulajdonságok közt én nem tudok éles határt húzni. Az ember mint feladat nyomul a világba. (...) A legértékesebb szellemi tulajdonságnak én éppen ezért a feladatfelismerést s a megoldásukhoz - erkölcsi kibontakozásukhoz - szükséges szívósságot tartom, mely emberből, a maga s a világ javára, a legtöbbet licitálja ki." Nem véletlen, hogy legfőbb példaképei az erkölcs, az emberi szellem és lélek hősei: Tolsztoj, Gandhi, Albert Schweitzer, Széchenyi... Orvosíróként ismerte fel: "A szeretet egy bizonyos fokán az ember elmeorvos." Létmodellt kereső, korszakkifejező igényű remekmű az Iszony (1947), amely Kárász Nelli és Takaró Sanyi pokollá váló házasságának történetét beszéli el. Nelli sorsképlete, alkata a kozmikus lét "egy aspektusát", értéktípusát példázza. Nem képes "a világgal elegyedni": "Kemény és ragyogó, mint feje fölött a csillagok". A regény mítosza a teljesség iskolája: az eszme áttetsző változata, az "üstökös csóvája" az eszmék holdudvarán. Hősnője szoborszerűen plasztikus. A "tudat-regény" narrációja mintaadó jelentőségű, az értékválasztást igenlő és tagadó olvasókat egyaránt magas esztétikai élményben részesíti.

Az Égető Eszterben a magyar vidékiség, elmaradottság modellje fölött felhangzik a "mozarti dallam", a történelmi bizalom feleselő szólama is. Égető Eszter közösségteremtő hősnő: "a körötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni". Édenalapító kísérleteit szétdúlja a történelem vihara és a "férfiőrület", de mindig újrakezdi a körötte lévő szigetnyi világ humanizálását.

Az Irgalom (1965) az "eszmekatedrális" koronázó regénye: testamentuma. Kertész Ágnes felismeri: az eszményítő csodálatnál nagyobb, emberibb érzés az irgalom. Ágnes az író "Medici-kápolnájának" legszebb "kariatidája", elfekvőnek látja az egész világot. Azt vallja: a sánta emberiségnek "hitet kell adni, hogy futni tud, s a lábára is vigyázni közben, hogy sántaságába bele ne gabalyodjék."

Németh szellemi testamentumában döntő jelentőségű a Minőség fogalma, amelyen "azt a fényt, a megértés mélységével párosult könynyűséget és ruganyosságot" értette, amely "a görögöket a régi keleti civilizációk népei fölé emelte, s amely a nyugati civilizáció ormain is ott ragyog..." Ennek a Minőségnek az igényét akarta az igazságos elosztás követelményével összekapcsolni, s főképpen az értelmiségen át népünk közkincsévé tenni.

Életművében kulcsfogalom az üdvösség: "Üdvösséged van, akkor is, ha azt, amit hitnek hívnak elvesztetted." "Az üdvösségharc nem kerülhető meg: egy az életeddel." "Az üdvösségharcban egymást segítők: a gyülekezet. Minden jó emberi közösségnek gyülekezetté kell válnia". (...) egész művem ennek a filozófiának a születéstörténete, kifejtése, illusztrációja."

Attól félt, hogy az utókor kiiktatja magából műveit, amint az utókora rendre megvalósította Széchenyi terveit, de kiirtotta magából Széchenyi szellemiségét. Ő sem csak "keseregte a magyarságot, hanem alkotta is." A drámaíró lélektiszta szavai: "Minden fej Isten kápolnája. De a Széchenyié székesegyház." A VII. Gergely végszavait írója sírfeliratnak szánta: "Szerettem az igazságot, gyűlöltem a méltatlanságot, ezért halok meg száműzetésben."

Németh szellemi öröksége fájdalmasan hiányzik életünkből, főképpen a középiskolai magyartanításból. Félő, hogy ketté, majd sokfelé hasadt s szakadt irodalmi életünk képviselői későn ismerik fel "a közös ügy szavát". Fodor András költői kérdése, amelyet a Homloka égöve alatt című, Németh László emlékének szentelt költeményében feltett, ma is időszerű: "S most újra nézem, / nézem csak a képét. / Homloka égövét. Alatta / elfértünk volna mennyien! / S kérdem veletek együtt: / amíg élt, / megérdemeltük-e?"

Cs. Varga István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu