|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A szent közömbösségről "Mindannyian törekedjenek, a lehető legnagyobb buzgalommal, a közömbösség erényére, amelyet Jézus Krisztus és a szentek oly nagyra értékeltek és oly nagy mértékben gyakoroltak is, hogy ekképpen ne vonzódjanak semmiféle ranghoz, semmiféle személyhez, semmiféle helyhez, s hogy így mindenkor készek legyenek mindent jó szívvel elhagyni, Isten kedvéért." Az e szavakat leíró Páli Szent Vince nemcsak a Szeretet Nővéreinek összeállított regulájában szánt fontos szerepet a szent közömbösség kérdésének, beszédeiben is többször visszatért rá. Ezzel természetesen igen régre visszanyúló, nemcsak az első századok kereszténységén belül, de (eltérő hangsúlyokkal ugyan) az ókori erkölcsfilozófiában is eleven hagyományhoz kapcsolódik, a közömbösség mint belső állapot a keresztény spirituális hagyományon belül nagyszabású formában és önálló témaként azonban igazán csak a XVI. századtól jelenik meg, Vince már kidolgozott tanításra támaszkodhat. Ha Páli Szent Vincétől visszafelé haladunk az időben, elsőként Szalézi Szent Ferenc műveiben és leveleiben találhatunk lényeges megfontolásokat a közömbösség állapotára vonatkozóan, sőt Ferenc egyik tudós ismerője szerint a keresztény élet egészét átfogó tanítása lényegében "a szent közömbösség lelkiségén" alapul. A Ferenc által leveleiben a "lélek közömbössége és szabadságaként", a "saját akarat megtagadása és közömbösségeként" emlegetett állapot a teremtett dolgokhoz való viszonyra és az ehhez korántsem csupán külsőlegesen kapcsolódó emberi önmeghatározásra vonatkozik. Az Istenhez ragaszkodni kívánó nem vonzódik semmihez, nem "érdekelt" semmiben, szabadságát Istennek átadva egyképpen elfogad mindent Istentől, "olyan, mint egy viaszgolyó Isten kezében", olyannyira, hogy "kioltja tulajdon akaratát". Mindez embertelennek tűnhet, de nem a teremtett világ öncélú megtagadását jelenti, hanem a hozzá való viszony és az emberi önértelmezés Isten akarata szerinti formálására vonatkozik. "Az ebben a közömbösségben létező lélek, amely nem akar semmit, hagyja, hogy Isten azt akarja, ami neki tetszik, s akarata egyszerű és átfogó figyelmen nyugszik." A szent közömbösség persze nem azonos a mindenbe beletörődő rezignációval, fölötte áll annak, hiszen "Isten akaratának szeretete révén" képes szeretni azt, amit az isteni akarat tárgyaként ismer fel: "ahol valódi közömbösség uralkodik, ott nem lehet sem bosszúság, sem szomorúság". Mielőtt bárki is a kereszténység egyik talán nemes, de a világtól idegen és amúgy sem megvalósítható eszméjeként egy mosollyal túltenné magát mindezen, érdemes szót ejteni arról, hogy ez egyszerűen csak a páli "élek, de nem én élek, hanem Krisztus él bennem"- nek a kifejtése: a világ a boszszúságok, a vágyak, az érdekek, a keserűség formájában az Istenhez ragaszkodókat is maga alá gyűrheti, s a szent közömbösség az egyetlen útja annak, hogy a világot legyőző Krisztusba kapaszkodva magunk is uralkodjunk a világon. Mikes
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|