Örök húsvét

Hiszem, hogy még mindig visszahangzik lelkünkben a húsvéti alleluja. Joggal, hiszen húsvét a mi legnagyobb, sőt azt is mondhatnánk: egyetlen ünnepünk. Mert minden más, amit ünnepelünk az egyházban, csak azért ünnep, mert volt húsvét, mert volt feltámadás. Ha ugyanis Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek - kiáltotta oda már Pál az első keresztényeknek. De mi tudjuk, hogy Krisztus feltámadt, itt van közöttünk és ezért ünnepelünk, örülünk.

Hasznos azonban felidézni, megfigyelni a feltámadás egyes körülményeit. Talán már elgondolkoztatott bennünket az a tény, hogy a feltámadás éjjel, csendesen, tanúk nélkül történt. Így olvassuk az evangéliumban: "A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz" (Jn 20,1). De Jézus már nem volt ott, a feltámadás már megtörtént, tanúk nélkül. Mária Magdolna a zokogásig ki volt ábrándulva. Valamiképpen talán mi is másként szerettük volna elképzelni Jézus feltámadását, ezt a világrendítő eseményt: hogy fényes nappal történjék, mint három nappal előtte a nagypéntek, félelmetes földrengés, napfogyatkozás közepette, hogy ellenségei térdre rogyva könyörögjenek kegyelemért, hogy a világ végre belássa bűnét. Isten azonban másként rendelte el. Azt akarta, hogy Jézus feltámadása az éjszaka csendjének meghittségében történjék. Miért? Azért, mert Jézus nem a gonoszok és bűnösök bűnhődésére, hanem az őt szeretők örömére és boldogságára támadt föl. Krisztus feltámadása nem ellenségeinek, hanem barátainak szánt üzenet.

Ez a körülmény, ez a gondolat fényt deríthet nem csak lelki életünk, hanem a világ és az egyház történelmének sok jelenségére is. Az igazán nagy események, a nagy megtérések rendszeresen csendben történnek. Ahol sok zaj van, ott ritkán születnek nagy dolgok. Ennek bizonyítására emlékezzünk csupán két nagy eseményre az egyház történelmében.

Az újkori szerzetesség Assisi Szent Ferenc alakjában lépett be az egyház lelki arénájába. Ki ne ismerné életrajzát: nem volt sem nagy szónok, sem sikeres szervező, sem híres politikus; Isten szegénykéje volt csupán. De nagy szívének csendjében megszületett egy eszme, amelyből még ma is milliók merítenek ihletet.

Vagy emlékezzünk egy újabb keletű eseményre: a II. vatikáni zsinatra. Ha valami, akkor ez a zsinat megváltoztatta nemcsak az egyház, hanem az egész világ arcát. De hogyan született meg a zsinat gondolata? Erről már könyvtárnyi mű látott napvilágot, de a rejtélyt még senki sem fejtette meg, alighanem nem is fogja megtenni, hiszen maga XXIII. János pápa, akinek lelkipásztori szívében megszületett a zsinat eszméje, maga vallott erről ily módon: "Sokan felteszik nekem a kérdést, hogyan jutottam a zsinat gondolatára? Magam sem tudom; egyik reggel amikor felébredtem, kinyitottam az ablakot és hirtelen tudtam, hogy zsinatot kell összehívni."

(folytatjuk)

Szentmártoni Mihály SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu