Becsüljük meg a maradékot

Aki megosztja kenyerét, életet ad

Valószínűleg sokan nevelkedtek úgy fel, hogy gyerekkorukban szinte semmit nem dobtak el a háztartás maradékából, különösen bűnnek számított volna kidobni a száraz kenyeret. A csodálatos kenyérszaporítás gondolata is ott munkálhatott ebben, hiszen Jézus arra utasította az apostolokat, hogy szedjék össze a maradékot, pedig bőven volt belőle. Évtizedeken át nemigen találtam megoldást arra, mi legyen a sorsa a háztartásunkban menthetetlenül megmaradó száraz kenyérnek, a hét végi ebéd maradékának. Egy pesti lakásban nincsenek háziállatok, nincs tűzhely, hónapokon át gyűltek a már elolvasott újsághalmok is. Tudom, hogy egy gyakorlott háziasszony még ma is csodákra képes, de a rendszeresen késő estig a munkahelyén dolgozó aszszony inkább a családjával tölti maradék idejét.

Pár évvel ezelőtt egy megrázó élmény hatására vált ez a kérdés számomra különösen kínzóvá. Munkába menet egy édesanyámra emlékeztető, finom, intelligens arcú, szerényen, de elegánsan öltözött idős asszony zavartan, megalázottan fordult el, amikor észrevettem, hogy egy kukában keresgél. Nyugdíjas tanítónőnek gondoltam, és akkor határoztam el, hogy segíteni próbálok azoknak, akiknek szükségük lehet mindarra, amivel mi már nem tudunk mit kezdeni. Becsomagoltam a vasárnapi maradékot, a száraz kenyeret - hihetetlen, milyen sok mindent nem tudunk felhasználni - és kitettem a kerítés elé. Eleinte leraktam a földre, a kutyák meg gyorsan szétmarcangolták. Aztán inkább felakasztottam a kerítésre, és néhány óra alatt a csomag mindig eltűnt. Később ugyanez történt az elolvasott újságokkal: lehet, hogy tüzelőnek használják, de az is lehet, hogy a hajléktalanok is igénylik az olvasnivalót. Mindkét lányom követte ezt a példát. Egyiküknek szóltak a ház lakói, hogy elcsúfítja a kerítést a ráakasztott szatyor, de a másik házban már mások is követték a példát.

Egyszer véletlenül akkor értem haza, amikor egy hajléktalan férfi éppen elvette a csomagot. Szóba elegyedtünk, azt mondta, hogy legalább van mit adnia a kutyájának. A hangjából öntudat csengett. Akinek már semmije sincsen, még inkább rászorulna az önértékelés megőrzésére, egyedül ez segítheti abban, hogy visszakapaszkodjék kitaszított helyzetéből a társadalomba. Milyen megalázó lehet a kukák összeöntött mocskában kotorászni - és mennyire nem higiénikus.

A sokat emlegetett szelektív szemétgyűjtésnek is egyik módja lehetne, ha különválasztanánk, ami még használható. Nem tudom, a nagyobb pesti bérházak esetében hogyan lehetne ugyanilyen megoldást találni, de érdemes volna elgondolkozni rajta. Nyilván nem az a megoldás, hogy a pesti házfalakat maradékkal megtöltött szatyrok csúfítsák el, de például az utcáról elérhető kukatárolókban egyetlen kampó megoldaná ezt a problémát. A fogyasztói társadalom, a bőség árnyékában nagyon sokan élnek ma is abból, hogy kikotorják még felhasználható maradékainkat. Mennyivel jobb lenne, ha érezhetnék, hogy hálásak vagyunk nekik azért, hogy segítenek, hogy ne kelljen pazarlónak éreznünk magunkat.

Vajon Krisztus mit kezdett az összegyűjtött kenyérmaradékkal? Biztosan az éhezők között osztották szét az apostolok.

Kopp Mária

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu