Hídépítés Esztergomban

Helyzetjelentés a marista
testvérek cigány- pasztorációjáról

Lapunkban írtunk már az Esztergomban, a Töltés utca vakolatlan téglaházában lakó marista testvérekről, akiknek rendjét (Mária Iskolatestvérekét) 1817-ben egy Marcellin Champaqnat nevű francia pap alapított. Első közösségük a történelmi Magyarországon - a ma Romániához tartozó - Orsován alakult, 1890-ben. A történelem - mint nálunk annyi más szerzetesrenddel - velük is keményen elbánt az ötvenes években. 1990-től újra "életbe léptek" Győrött, Esztergomban pedig a harmadik évet kezdték meg, a legszegényebb romák pasztorációjával.

A főiskolás hallgatók sokat segítenek

Három testvér: Máté 41 éves, spanyol, szociálpedagógus, öt nyelven beszél, magyarul is kiválóan, Péter 36 esztendős, ugyancsak spanyol, szociálpedagógus, három nyelv "birtokosa", nyelvünket intenzíven tanulja, Bruno tanár, irodalomtudós, hat nyelven tud, nemrégiben jött Mexikóból, 1956 emléke vonzotta ide, a kiállás, a bátorság, amely akkor a magyarságban lobogott. Mindhárman nagy családból valók. Máténak öt, Péternek hat, Brunónak kilenc testvére van.

"Életszemlélet-váltást szeretnénk náluk elérni"

A Mindszenty Katolikus Általános Iskolában Mátéval találkozom legtöbbször, aki Kiss Rigó László plébános, teológiai tanár iskolájában hittanár; mindhárman a legkisebbek szolgái, a gyermekekéi. Ők naponta elimádkozhatják: "Teremtőm, miért kereslek a csillagokban, a mélyülő éjszakában, mikor itt vagy közel, a legrászorulóbb apróságok és a keresők szívében..."

Hatvan-hetven fiatallal foglalkoznak

Mi változott a legutóbbi beszélgetésünk óta a cigánysoron? - kérdezem Mátétól (teljes nevén: González Cerdán Mateo Luistól).

- A kezdeti nehézségek oldódnak, a családokkal egyre bensőségesebbé válik a kapcsolatunk: bíznak bennünk. A bizalom kölcsönös, ha nem vagyunk itthon, ők vigyáznak a házra. Persze mindig figyeljünk, kinek kell segítenünk: telefonálunk, a rendtől kapott autónkon kórházba visszük a rászorulókat, adományokkal látogatjuk meg őket, a karitász többféle gyakorlatával élünk. Harminc-negyven gyerek helyett most hatvan-hetven gyerekkel, fiatallal foglakozunk, 4-8, 9-12, 13-22 éves korosztályúakkal. Rengeteg az élményünk.

Nehézségek?

- Az itteni roma családok gyermekei a nyolcadik osztállyal befejezik az iskolát, mindössze egy ment eddig középiskolába. Komoly feladatunk, hogy ezt a stagnálást megszüntessük, ezért is kell nagy energiával a kicsikkel foglalkozni...

És még miért?

- A hitben, vallásgyakorlatban való előrelépésért. Most kell "megfognunk" őket. Kis csoportokban dolgozunk, a kicsikkel pedig egy közösségben: rajzolnak, festenek, a vizuális érdeklődésükkel viszszük közelebb fogékony lelküket Krisztus örömhíréhez. A nagyobbakkal spontán beszélgetéseket folytatunk. Az életről beszélgetünk, a mindennapokban tapasztalható jelenségeket igyekszünk keresztény gondolattal megtölteni. Vagyis: életszemlélet-váltást szeretnénk náluk elérni.

A kicsik jönnek velünk a templomba, a vasárnapi diákmisére, a nagyobbak és a családok viszont még csak ritkán élnek ezzel a kegyelmi lehetőséggel. De a türelmet tartjuk legfőbb erénynek, amelynek gyakorlatában ott van az "égő" jelző.

Amint látom, lassan kicsi lesz a házukban a szépen berendezett terem...

- Gondolunk arra, hogy az épület ikerszárnyát is megvegyük, a növekvő lélekszám sürget. Ez nagyon jó jel, és az is, hogy a gyerekeket otthon már azzal büntetik, hogy "rossz voltál, nem mehetsz a testvérekhez".

Van itt számítógép is...

- Már nélkülözhetetlen. Az apróságokat ebből sem vonhatjuk ki. Rendszeresen jönnek a Vitéz János Érseki Tanítóképzőből hallgatók , nagyon sokat segítenek.

Mi a céljuk még az elmondottakon kívül?

- Mindezzel összefügg a fogalom: hídépítés. Itt éppen időszerű, amit mi így értelmezünk jelképesen: a cigány és a sajátságosan magyar kultúra közt meg kell teremtenünk a kapcsolatot. Ehhez a biztosíték, hogy köztük élünk itt, a telepen, és nem csupán ide járunk. A szülők bizalommal küldik a gyerekeket. Bruno testvér kijár hozzájuk az utcára, beszélget az emberekkel, nemegyszer a hit dolgai is szóba jönnek. Van egy alapítvány, a Határtalan Szív. Ha valaki segíteni akar roma közösségünknek, a következő számra elküldheti adományát: 12025000-00395504-00100005.

Három ibolyavirág látható a rendi emblémájukon.

- A szerénység, az alázatosság és az egyszerűség jelképei. Kicsi virágok ezek, de illatosak, s tavaszidőben itt, Magyarországon korán kinyílnak az erdők mélyén is.

Tóth Sándor

Fotók: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu