A teremtés támogatása

A munkáról számos teológiai értekezést írtak, s az Élet bölcseletének ugyancsak egyik középponti tétele a tett. Távlatok értékrendjében - előre tekintve - állhat-e a cselekvés, a munka (fizikai, szellemi értelemben) az elkövetett bűn büntetéseképp? Ha az Írást forgatjuk, minden lapján a munkálkodó emberrel találkozunk, a Teremtő kezdeti parancsával: "Az Isten (Úr) vette az embert és az Édenbe helyezte, hogy művelje és őrizze azt." (Ter 2,15) Azt sem lehet kikerülni a bibliai magyarázatból, ami az ember istenképiségére vonatkozóan megállapítja: Isten az embert bevonta tervébe, és miután a kozmoszt kialakította, azt az ember kezébe helyezte: foglalja el és hajtsa uralma alá.

Az alkotó aktivitást manapság sokféleképpen értékelik, többen a tehetség szerint mérlegelik, jóllehet erre is van válasz a Szentírásban: akik dolgoznak, alkotnak, még ha nem "ragyognak is a kultúra vagy az ítélet dolgában, a teremtést támogatják" - a maguk mestersége szerint. (Lásd pl. Sirák fia könyvét)

Munkás Szent József élettevékenysége a bibliai környezetben kétségtelenül a kézművességre irányuló példaadás, ugyanakkor általánosítható minden időre, "a mozdulat ugyanis minden ténykedésben az isteni kézre vonatkoztatható, amely ujjaival formálja az eget, felrögzíti a csillagokat", amint a zsoltár énekli. Másutt meg azt olvassuk, hogy az ember reggel "kimegy a munkába, és estig dolgozik". Nem felejtendő: ez a zsoltár a Teremtőt zengő himnusz! (104. zsoltár)

Mondhatnók, József is csak azt tette, ami a munka természetes értéke szerint emberi kötelesség, mielőtt még tudna arról, hogy a "mindenek Teremtője" őt az "üdvösségre hívja". Bizonyára ebből származik az a reakció, amely teológiailag, de az etika értelmezésében is a munkával kapcsolatban egyszerűen "az egészséges és egyenes lelkiismeret ítéletét emlegeti, s hogy ez az ítélet a bölcsek írásaiban megtalálható.

Ezek után csoda-e, ha a tétlenséget kemény szavakkal illetik, Pál apostol habozás nélkül kimondja: "Aki nem akar dolgozni, ne is egyék." Az Ószövetség erős szavaival: a tétlen nem is ember, hanem "bemocskolt kő, ganéjkupac" (Sir 22,1k).

Az egyház szociális tanításában a munka - főleg a XIX. századtól - már védelemre szorul, hiszen a civilizáció az alkotói parancs ellenében nem az eredeti isteni terv szerint gondolkodott a munkáról és a munkásról. XIII. Leó pápa ezért írta mindmáig időszerű enciklikáját az Új dolgokról (Rerum novarum). II. János Pál erre a dokumentumra gondol nem egyszer, s amikor a munkásnak megadja a "lelki minőségét", és a szeretet távlatába helyezi munkáját, ezt írja: "A munka - amennyiben ´tárgyas´ cselekvésnek tekintjük, olyannak, hogy az emberből, mint alanyból indul ki és egy tárgyra irányul - megköveteli, hogy az ember sajátos módon uralkodjék a földön... A föld szó, amely a Szentírás lapjain olvasható, elsősorban úgy értendő, hogy a látható mindenségnek azt a részét jelzi, amelyen az ember lakik, de ugyanez a szó tágabb értelemben magában foglalja az egész látható világot." Az ismert mondatnak: Hajtsátok uralmatok alá a földet "beláthatatlan jelentősége van; ugyanis jelenti mindazokat a javakat, amelyek a földben (és az egész látható világban) el vannak rejtve, és az Istenhez tartozás tudatával járó emberi cselekvéssel fölfedezhetők és megfelelő módon felhasználhatók." (Laborem exercens)

Munka és társadalom öszszetartozásában a názáreti ács példája a családra utal elsősorban, ahogyan a Szentatya megjegyzi: "A munka és a serénység a családon belül folyó egész nevelési folyamatot áthatja, mégpedig azért, hogy mindenki emberré váljék, aki a munka segítségével uralkodik a dolgokon... és ez az egész nevelési folyamat elsődleges célja."

Nem lehet azt mondani: aminek nincs látszatja, azért nem érdemes fáradozni. A munkát tehát olyan elhatározásnak kell irányítania, amely imádság természetű. Minden tett, ha mögötte a Lélek működik, látszatok nélkül is alkotó értelmű; valamiként az élet vizéből merít minden szorgosan cselekvő, aki nem ezzel a jelszóval csalogatja társait: "Gyere velem, én sem megyek sehová."

Természetesen illik ez a lélekgondozásra is. Prohászka Ottokár nehéz időben üzent lelkipásztori levelével: "Járjon át minket mélyen hivatásunk nagyságának s időszerűségének érzete, hogy lássuk be, mennyire van szüksége a világnak mindarra a jóra, amit tőlünk s általunk vehet, s hogy annak következtében váljék nagy, krisztusi gonddá s lelkipásztori gondviseléssé minden gondolatunk s törekvésünk..."

Az új ezredévben sem avul el ez a figyelmeztetés-biztatás, hiszen mindannyian - s egyre jobban! - a jó hír hordozóivá kell válnunk, annak áldozatába kapcsolódva, akit az egyszerű ács nevelt.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu