A feltámadt Krisztus egyháza

János evangéliuma eredetileg a 20. fejezettel lezárult, hiszen az utolsó versekben (20,30-31) az evangélista befejezettnek nyilvánítja művét. A 21. fejezet ennélfogva valamelyest későbbi kiegészítés, amely az evangélium szerzőjének (Jánosnak) tanítványi körétől származik. Ez a tudományos körökben általánosan elfogadott állítás nem befolyásolja azt a tényt, hogy a kinyilatkoztatás szempontjából ez a kiegészítés is szerves része az evangéliumnak, hiszen mind a szóhasználat, mind a teológiai mondanivaló tekintetében összefügg vele. Éppen ezért a 21. fejezetet, amely a feltámadt Krisztus Tibériás tavánál történt megjelenéséről szól, csak úgy érthetjük meg igazán, ha az evangélium egészét szem előtt tartjuk.

Az evangéliumi részlet két alegységből áll. Az első a csodálatos halfogásról szóló elbeszélés, amely a tanítványok sikertelen próbálkozásával kezdődik, majd Krisztus utasításával folytatódik: "vessétek ki... a hálót". Ez az utasítás szorosan összefügg a tanítványok küldetésével, amelyről az evangélium korábbi részeiben többször is szó volt már (vö. Jn 15,16; 17,18). Különösen is fontos a 20. fejezet, amelyben a feltámadt Krisztus húsvét esti megjelenése olvasható. Az apostolok itt a Szentlelket kapják, s vele együtt a bűnbocsátó hatalmat és az egyetemes küldetést. Meghökkentő, hogy a tanítványok a Krisztustól kapott megbízatás után a régi mesterségükhöz térnek vissza. A csodálatos halfogással Jézus azt tudatosítja számukra; mi az ő igazi feladatuk: az evangélium hirdetése, s ezzel az "emberek fogása". Igaz, ez utóbbi kifejezés csak a Lukács-evangéliumban olvasható hasonló történetben (Lk 5,1-11)) szerepel, mégsem lehet kétséges, hogy a csodás halfogás Jánosnál is az apostolok hittérítő munkáját szemlélteti. Ezt jelzi a halászat eredményének hangsúlyozása is: bár a háló tömve volt 153 nagy hallal, mégsem szakadt el. A 153-as szám valószínűleg az egyetemességet fejezi ki. Ahogy Krisztus feladata volt, hogy "Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse" (Jn 11,52), úgy az apostolok feladata, hogy a hívő emberiséget Krisztus egyetlen "hálójába", az egyházba gyűjtsék, s annak egységét megőrizzék.

A csodálatos halfogásról szóló rész étkezéssel zárul. Itt egyedül Jézusra, illetve az ő cselekvésére irányul a figyelem: odament, fogta a kenyeret, tanítványainak adta. Feltűnő, hogy a csodálatos kenyérszaporításról szóló elbeszélésben hasonló leírást találunk. Mivel a kenyérszaporítást az evangélium az eucharisztia előjeleként értelmezi (vö. Jn 6,51-58), az eucharisztikus vonatkozás szövegünkben is valószínűsíthető. Az evangélium olvasója jogosan gondolhat arra, hogy az eucharisztikus ünneplés folyamán ugyanaz a feltámadt Krisztus teremt közösséget a benne hívőkkel, mint aki a Genezáret-tónál az apostolok vendéglátója volt. A közös étkezés ugyanakkor a hívek egységének is ékes kifejezése.

Az evangéliumi részlet második alegységében Jézus és Péter párbeszéde található. Egyértelmű, hogy a Péternek feltett háromszori kérdés a háromszori tagadással függ össze. Ám Jézus szavai nem számonkérést tartalmaznak, hanem megbocsátást és felelősségteljes megbízatást. Péternek, éppen a Krisztus iránti szeretet bizonyságaként, pásztorszerepet kell betöltenie Jézus nyájában. Érdekes, hogy a szakasz első felében a halászat jelképezte az apostolok tevékenységét, most viszont "legeltetésről" van szó. Az új kép azt tudatosítja, hogy az apostoli küldetés nemcsak az evangélium hirdetését és az emberek hitre vezetését foglalja magában, hanem a már hitre jutottak lelki gondozását is. Ebben különleges szerep jut Péternek, hiszen a "legeltetésre" való felszólítás itt egyedül neki szól.

A pásztor kép a János-evangélium 10. fejezetének híres allegóriájában is szerepel. Jézus itt önmagát nevezi "jó pásztor"-nak, aki nemcsak vezeti és irányítja a juhokat, hanem személyesen ismeri őket, törődik velük, és életét is feláldozza értük. A Péternek adott megbízatás ennek fényében annyit jelent, hogy Jézus saját jó pásztori küldetését adja át. Ám azt is fontos látni, hogy a "juhok" nem válnak Péter tulajdonává: azok mindig Jézus juhai ("bárányaim"; "juhaim"). Péternek mindig Jézus nevében, Jézust helyettesítve és az ő jó pásztori szeretetét megjelenítve - szükség esetén az életét is feláldozva - kell Jézus egyre növekvő nyáját összefogni, irányítani, lelkileg táplálni és minden veszélytől megóvni.

Eddigi megfontolásaink alapján elmondhatjuk: hálásak lehetünk az evangélium "kiegészítéséért", hiszen az egyház misztériuma tárul fel benne, amelynek küldetését a feltámadt Krisztus állandó jelenléte és kegyelme teszi gyümölcsözővé, s amelyben egyesek - Péter és az apostolok (illetve az ő utódaik) - arra hívattak, hogy mint felelős "emberhalászok" és lelkipásztorok folytassák Jézusnak az emberek egybegyűjtését és megmentését szolgáló művét.

Kocsis Imre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu